Jurassic World: tényleg nem lesz vége?

MOZI HÍREK – Évekig úgy szólt a hivatalos fáma, hogy az új Jurassic World trilógia méltó lezárása lesz a sorozatnak az első trilógia után, azaz a hamarosan látható Jurassic World: Világuralom az utolsó darab. Most viszont a főszereplő Chris Pratt belengette, amit néhányan eddig is rebesgettek, hogy a stúdió nem fogja elengedni egyik legértékesebb tulajdonát, lesznek még folytatások, amikben természetesen Pratt is szeretne benne lenni.

 

Nem meglepő módon a konkurens Marvel Cinematic Universe példáját hozta fel, amely végtelennek tűnő történetfolyam új karakterekkel és cselekményszálakkal. „A Bosszúállók esetében is egyre újabb filmek készülnek, a főkaraktereknek megvan a maga saját trilógiája, és az egész összefügg. Egyre csak jönnek az újabb és újabb filmek, és egyik esetében sincs olyan érzése az embernek, hogy ezzel már befejezték. Ugyanezt meg lehet csinálni a dinókkal is” – magyarázta Pratt.

Hasonló véleményen van a Jurassic World-filmek rendezője, Colin Trevorrow is, aki azt mondja, szeretné látni, fiatalabb rendezők mit tudnak kihozni a franchise-ból, és szerinte a közönség sem gondolja, hogy a dinózásnak valaha vége lesz.

Jurassic Park hihetetlen sikere után a kilencvenes években többször is próbáltak dinós tévésorozatokaz összehozni, épkézláb ötletek híján sikertelenül, de igaza lehet a rendezőnek abban, hogy másfél nemzedékkel később, sokkal fejlettebb technológiával egy új filmes generáció talán le tud tenni valamit az asztalra, persze mozifilmek formájában.

(Jurassic World: Dominion – hazai bemutató: 2022. június 9.)

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)