További képek szivárogtak ki a Silent Hillből: Kojima is ezen dolgozna?!

Joggal gyanakodhatunk, hogy nem csak a Bloober Team kötődhet a Silent Hill visszatéréséhez, hanem akár a Kojima Productions keze is ott lehet a fazéknál… és állítólag egy Silent Hill 2 remake is készül!

 

A hétvégén már beszámoltunk arról, hogy a Konami a reputációjához méltó módon megerősítette, hogy a Silent Hill visszatérése nem véletlenül van már régóta pletykálva, ugyanis a közzétett képek a 2020-as buildből le lettek pucolva a Twitterről. Dusk Golem (=Aesthetic Gamer) volt az, aki azt a képcsomagot közölte, és most két újabb képet publikált. Ezek a Redditen is fellelhetőek. Nézzük meg közelebbről, hogy mik is ezek.

Az elsőn a korábban már látott, nem éppen kitakarított lakhelyet láthatjuk, a második pedig Kojima Hideóhoz köthető. A Twitteren RyangoFett_24 kiemelte, hogy a szemüveges kisasszony elégé hasonlít egy mocapesre, akivel Kojima dolgozott, így mintha az ő arcát digitalizálták volna be a játékba. Van ott hasonlóság rendesen, úgyhogy érdekes megfigyelés, ne is tagadjuk…

Dusk Golem szerint ezek a kiszivárgott képek egy olyan játékból származnak, ami 2021-ben megjelent volna, ha nem szólt volna közbe a pandémia, ami aztán minden tervet lerúgott az útról. Fél éve is még fejlesztés alatt állt ez a játék, de azóta nem hallott semmi újat sem róla, ám nem hiszi, hogy az egész projekt törölve lett volna (a Silent Hills, és az azt megelőző P.T. története talán nem fog megismétlődni). Szerinte hamarabb is látni fogjuk a Silent Hillt mint gondolnánk.

Úgyhogy emiatt is érdemes megfontolni, amit a pletyka mondott. Tehát nem csak egy Silent Hill-projekt készülhet, hanem kettő, hiszen nem gondoljuk azt, hogy a Bloober Team (akivel a Konami stratégiai partneri viszonyt alakított ki, és ez hivatalos!) együtt dolgozna a Kojima Productionsszel a játékon, de olyat is hallottunk, hogy több stúdió közös munkájáról van szó. Ezek után pedig érdemes inkább hátradőlni és kivárni, mire valami hivatalosat is kibök a Konami (és a Sony…?). A Bloober Team állítólag a Silent Hill 2 remake-jét készíti!

Forrás: PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu