Hatalmas anyagi segítségben részesültek a Sherlock Holmes fejlesztői

Miután Oroszország továbbra sem adta fel Ukrajna megszállását, ideje volt, hogy a játékipar is egyre komolyabb segítséget nyújtson az ukrán fejlesztőknek.

 

A Frogwares két téma kapcsán ismerhető: egyrészt a The Sinking City kapcsán van egy komolyabb vitájuk a Naconnal (akik anno még Bigben Interactive néven adták ki a játékot), hogy kié is az IP; másrészt pedig ez az ukrán csapat áll a Sherlock Holmes játékok mögött. Legutóbb a Sherlock Holmes: Chapter One jött ki tőlük (kritikánkat itt olvashatjátok), és erről írtuk legutóbb, hogy az invázió miatt szinte esélytelen, hogy a PlayStation 4-es port után Xbox One-ra is kihozzák a fiatal nyomozó történetét…

A Frogwares a weboldalán közölte, hogy az Epic Games MegaGrant támogatását megkapták. A közleményük szerint az ukrajnai helyzet továbbra is kritikus, és jelenleg a stúdiónak szüksége van arra, hogy erősnek érezze magát, pozitívan gondolkodjon, és mindent meg kell tenni, hogy a cég működésben maradhasson, miközben a csapattagoknak az általuk kívánt támogatást is meg kell adniuk.

Ezért büszke az ukrán stúdió arra, hogy az Epic Games anyagilag megtámogatta őket. A háború jelentősen megkárosította a fejlesztési folyamataikat, és részben szervezetlen is lett a stúdió ennek következtében. Az Epic MegaGrant-pénzt arra fogják használni, hogy biztonságosabb területre mehessenek az alkalmazottak, és az Ukrajnában, esetleg az Európai Unió területén már máshol elhelyezett fejlesztők is támogatást kapnak, hogy pénzügyi stabilitásuk megmaradhasson.

Ebből a pénzből (ami hivatalosan 5 és 500 ezer dollár között mozog; de szerintünk ennél magasabb összegről van szó…) a Frogwares képes les a játéktervezéshez szükséges felszereléseket biztosítani, de azért ne felejtsük, hogy a háború anyagilag is pofon vágta a csapatot. Emiatt nem csoda, hogy megköszönték az Epic Games anyagi támogatását. Lehet, hogy ez az összeg lesz döntő szerepű a stúdió életben maradásában. Amúgy meg ne felejtsük, hogy a Sherlock Holmes: Chapter One és a The Sinking City is az Unreal Engine 4-et használta, előtte pedig a hármas verziót használta a Frogwares, így ez egyfajta hálapénz Tim Sweeney-éktől…

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu