Megjelenési időszakot kapott az újgenerációs The Witcher 3: Wild Hunt Complete Edition

A CD Projekt RED húzta-halasztotta Geralt történetének utolsó szegmenséből a felújítást, de most már valamelyest tervezhetünk azzal, hogy mikortól keressük azt a(z akár digitális) boltok polcain.

 

Eléggé vicces, amit a lengyelek művelnek a Vaják kalandjával (azt leszámítva, hogy miért csak a harmadik részet újítják fel), ugyanis először az volt a terv, hogy a Saber Interactive lesz a felelős a The Witcher 3: Wild Hunt Complete Edition PlayStation 5-ös és Xbox Serieses verziójáért, de aztán jött a hír április közepén, hogy meg nem határozott időpontra elhalasztották (holott addig a második negyedévben, azaz április és június között jött volna ki), továbbá visszavették a felújítási munkálatokat, így a Nintendo Switch port után másik kiadást a Saber nem valósít meg, mivel a CD Projekt RED házon belül hozza össze a frissített verziót.

A lengyel stúdió viszont most azt közölte a Twitteren (miközben a 7. évfordulót ünnepelték), hogy az új megjelenési időszak 2022 negyedik negyedéve, így valamikor október és december között jön a The Witcher harmadik része PlayStation 5-re és Xbox Seriesre. (Ez azért messze eltér a 2020-ban közölt 2021-es kiadási időponttól, de ugye volt/van közben egy pandémia is.) Ahogy ezt korábban a CD Projekt RED már mondta, több vizuális és technikai frissítést kap a The Witcher 3: Wild Hunt Complete Edition a 2020-as konzolokon (de a PC-n is frissülni fog, ezt is biztosra vehetjük). Így jön a sugárkövetés (ray tracing), a gyorsabb töltési idők, és mindez nem csak az alapjátékra, hanem a két kiegészítőre és az ingyenes DLC-re is vonatkozik. Utóbbit a Netflixen látható The Witcher inspirálta, úgyhogy ki tudja, pontosan mit kapunk majd így.

Akinek már megvan a The Witcher 3: Wild Hunt Complete Edition (PlayStation 4-en, Xbox One-on és PC-n), nem kell attól tartani, hogy további költségekbe veri magát, ugyanis ingyenes frissítésként fog érkezni ez a feltehetőleg méretes update (mert valószínűleg a textúrákba is bele fognak nyúlni).

Forrás: Gematsu

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu