Kiszivárgott a Cyberpunk 2077 első kiegészítőjéből néhány részlet?

A CD Projekt RED (CDPR) nem akarja annyira elsietni a játék komolyabb tartalmi bővítését, mint ahogy az alapjátékkal tette…

 

Először is kezdjük ott, hogy a következő bekezdésekben lehetséges spoilerekről van szó, így csak saját felelősségre ajánljuk a további olvasást. Szóval a Redditen bukkant fel az, hogy a Cyberpunk 2077-ben sok fájl van, ami a legújabb patch révén jutott el a játékosokhoz, és ebben bakizott a lengyel stúdió, ugyanis a kiegészítőhöz kötődő fájlokból is kaptunk rendesen a frissítésnek köszönhetően. A VGC pedig átnézte, hogy pontosan mikre lesz érdemes felkészülnünk.

Tehát az első Cyberpunk 2077 kiegészítő hét fő küldetéssel és sok kiegészítő tartalommal jön majd. Lesznek a világban történetek, javító (fixer) küldetések, és új helyszínek is lesznek: az eddig elzárt harci zóna (Combat Zone) a Pacifica régióban, továbbá a sportdóm (Sports Dome) is meg fog nyílni előttünk. A fájlok szerint egy Songbird nevű karakter lehet a kiegészítő középpontjában, és lent róla lehet egy képet megtekinteni, ugyanis az adatbányászok őkelmét korábban már felfedezték.

A VGC szerint eléggé kevés Johnny Silverhand dialógus lesz a kiegészítőben (csak nem az a helyzet, hogy a CDPR nem tudta Keanu Reeves-t visszahozni a stúdióba…?), és nagyobb jelenléttel bír majd Mr. Blue Eyes, Mr. Hands, illetve Rosalind Myers. A kiegészítő eseményei a fő játékével egyidejűleg, párhuzamosan zajlanak, és az epilógus is emiatt valamennyire meg fog változni. Lehet, hogy az Arasaka útvonal egy új lehetséges befejezéssel rendelkezik ennek köszönhetően.

Ezt persze nem lehet még száz százalékban komolyan venni, ugyanis a CDPR hivatalosan 2023-ig nem fogja kihozni a Cyberpunk 2077 első kiegészítőjét. Most a The Witcher 3: Wild Hunt Complete Edition PlayStation 5-ös, Xbox Series-es (illetve a frissített PC-s) verzióján dolgozik a csapat, miután visszavették a fejlesztést a Saber Interactive-tól.

Ez lesz a REDengine hattyúdala, ugyanis a CDPR a The Witcher 4-et (vagy akármi is lesz a neve…) már az Unreal Engine 5-tel készíti. A Cyberpunk 2077 tartalmi bővítésének marketingjét pedig a lengyelek 2022 második felében (legkorábban júliusban) fogja elkezdeni.

Forrás: WCCFTech

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu