Lassan elmúltak az idők, amikor a Comics mozikra rájárt a rúd, ám itt egy Comedy-t kapunk helyettük: Badman – A nagyon sötét lovag ugyanis díszletkéssel nyalábolja legendás ‘elődjeinek’ emlékét. Mindez jól áll neki, nekünk pedig már kellett ez a felüdülés – mint ahogy Besúgóéknak is, mikor Macskafogóra váltottak jegyet.

 

 

Néhányan talán álmodtunk már olyat, hogy megkapuk álmaink szerepét (vagy munkakörét), azt viszont kevésbé lesz ‘valóságflash’, hogy mi vagyunk a szuperhős a világot jelentő sztrádán, Márpedig Badman – a nagyon sötét lovag ‘álmokfutása’ ekkor kapcsol csak fokozatra.

Cedric (Philippe Lacheau) a kiégett, ám még jóképűsíthető színész autóbalesetet szenved, attól kezdve villámcsapásként megtalálja új identitását, színi kellékekből mozaikdarabkánként rekonstruálja szuperénjét – és küldetését, miszerint gyönyörű (ám fiktív) nejét meg kell mentenie. Eközben feltűnik pár bad-ebb boy, akikhez már tényleg szükség lesz szuperhősjelmezre.

A színész testvérei egyébként vagy nagyon harcedzettek vagy nagyon leharcoltak. Segítségért indulnak, még mielőtt az önkéntes (és önkényes) igazságosztó feldúlná a város másik felét is. Vígjátékhoz illően egymást ott gyepálják, ahol érik – ezzel pedig dinamikussá teszik a produkciót, melyben igényes harci jeleneteket is láthatunk bőven. A film komolyan veszi magát, és a humort is. Mi már a többi néző beakadt nevetésétől is szakadtunk.

 

 

Felráz egy kis French Frász

 

A francia filmekről az igényesség és eredetiség juthat általában eszünkbe. Ha valami mégsem eredeti, akkor az az alap, hogy máshogy nyúl egy történethez, műfajhoz vagy magához a komikához. Nyilván kisebb büdzsé állt rendelkezésre, mint Hollywood-ban, ezt viszont csak alig vesszük észre ebben az akció-vígjátékban. Nálam a film első percei kicsit eco-módon (lassan és olcsóbban) indultak be, de ott is csak a frappáns indítást hiányoltam. Azt viszont megkapjuk duplán a végén, ha nem triplán.

Itt szinte minden bosszúállónak megvan a nyomibb (freak-ebb) párja, ám a látszat néha csal – meg hát igazi fegyverek ellen igazán megengedett némi altatógáz vagy ‘vonóhorog’. Cedric-et tudatalatti motivációja (a rosszfiúk püfölésén kívül) a családon belüli bizonyítási vágy és hogy édesapját egészségben tudja. Amíg még emlékezett rendőr apjára, mindig azt akarta, hogy büszke legyen rá a felmenője – ám ehelyett általában az őrmester protekciójára volt szükség, hogy a véletlen csínytevésekből ne legyen bentlakás. Az utóbbi karaktert egy ismerős arc: Jean–Hugues Anglade játssza.

 

 

Kellékfeleség vagy pótférj?

 

Kár tagadni, az amnéziás szuperhős jelleme szintet lépett, néha ugyanis a legjobb gyógymód a feledés. Hősiesebb, odafigyelőbb – bár továbbra is többnyire közveszélyes, főleg a város notórius bankrablóinak szemszögéből, akiket nyugdíj előtt járó apja is üldöz.

A rendőrverés mondjuk nem tartozik érdemei közé, de ne legyünk ennyire szigorúak, elvégre még mindig BadMan és nem MadMan. Az emlékek lassan kerülnek csak helyre, ám megtalálja új kiszemeltjét, akiért szintén megküzdhet. Ennél többet nem is árulnánk el, a hölgyemény aranyos – a kémia meg a fizika sosem voltak ellenségek.

Lánytestvérét formáló színész (Élodie Fontan) szintén elemében és erejében van, a Mortal Combat Szobja Blade-jére emlékeztet. Mozdulatai pedig egyértelműen dezsavű. Gondolom nincsenek véletlenek, ez egy tudatos cselfogás lehet a sztoriban. A film tudatos fricskát mutat be a flegmatikus rendezőkről (általában a ‘rendező’ szitokszónak minősül – még szinkron szakmában is, testközelből átéltem pár példát), és a pökhendi senior-színész prototípusról. A rossz karaktereknek nincsenek mélységeik, ők default gonoszak és ‘oroszak’ is.

 

 

Ironia-man újra-költve

 

Philippe Lacheau (pl. A Babysitting 1-2 írója) rendezésében jól kivehető társadalomkritika húzódik a filmtekercs szélein. A klímavédelemmel kapcsolatos álszentség, cseppnyi rasszizmus, a kovid-intézkedések protokollja mind megkapja a maga szatirikus jelenetét, nomeg a szponzor-termékektől hemzsegő filmeket is jól t*kön rúgja – a megfelelő időben és katarzisban. Azért van pár jelenet, ami szürreális, de a műfaj ezt is elbírja. Azért óvatosan a sztrádákon, mert az ördög könnyen rávehető a túlórára. Mint ahogy én is, de ettől még nem leszek Badman. Bár szeretem a szuperhős-filmeket, ha neked az túl futurisztikus, akciódús és kaszabolós (és sötét) akkor keverd komédiával, hogy Batman: a sötét lovagból Badman – a nagyon sötét lovag váljon. A viccek helyenként már majdnem gagyik, de még pont nem tolják túl a kretént (az egész terem végignevette a filmet!). Nekünk ez a film hozta el a (reflektor)fényt az estébe, itthonról újra meg is sasolnám.

-Jay P. Sonix-