RETRO FILM – Az apró dínók kis mennyiségben cukik, nagy mennyiségben szemetek – nagyjából ez maradt meg bennem a történetből. Persze az is a tanítás része, hogy az állatok nem gonoszak alapvetően (kivéve, ha sok apró száj hátulról támad), és nem szabad őket elválasztani a ‘természetes’ élőhelyről, bébi T-Rexet a T-Rex felügyelőktől stb.

 

 

A döcögős kezdés után szakaszosan és sötéten támadnak a szauruszok, de akkor is csak fajonként különbontva: sajtós kollegám engem kérdezgetett, hogy mikor folyik már vér. Az első fél órában ugyanis csak párbeszédek tanúi lehetünk. A folytatás afféle túlélőtúra számba ment: meg kellett figyelni, hogy a T-rex gondoskodó szülő-e, meg fotózni őket testközelből (már aki szeret veszélyesen élni), majd kijutni a szigetről, melyben bőven több velociraptor (gyors rabló) akad, mint térerő-vektor.

A civil a pályán életérzés itt nem jön annyira át: bár akad egy fiatalkorú, vele azonban túl sok sikítófrász nem történik. Az emberek többsége a saját ‘macrobiológiai’ fétiséből vakuzza az őshüllőket, míg mások hatalomvágyból kaptárazzák (teszik rács mögé) az óriás kétéltűeket. Kevésbé számolnak azzal a ténnyel, hogy az embereknek csak egy élete van, viszont több halála is lehet. Itt ki kell emelnem egy hiányosságot, az elhunytak kapcsán tanúsított szinte nulla utó-reakciót. Ez a Végtelen útvesztő 2-ben sem kapott hangsúlyt. Az egyik emblematikus jelenet: a T-rex baby gondozása a laborkocsiban viszont szépen volt fényképezve és friss (ám jó veszélyes) ötletnek hatott.

 

 

Játék határok nélkül

 

Ki ne emlékezne a Sega által fejlesztett autókabinba ülős lövős arcade játékára. A film egyes részei a visszaköszönnek a kalandokban, ez pedig a brandet erősíti. Bár a közel 25 éves filmet erősítve ‘Lutra’ album is piacra került, ez a cím – moziélményben nem lett legendás darab. Főként az első részben található sci-fi vonal teljes hiányát szúrtam ki. Abban volt minden: Szoftver-crack 2x-is (gonosz férfi és tinilány módra)! Embrió csempészet (próbája), borostyán-dns-test, meg labor és múzeum-harc. Itt erdő, esti erdő (minden mennyiségben), majd a Godzilla előfutáraként szolgáló utcai jelenetek, de az nekem már túl hollywoodi. Mentségül üvöltsön, hogy emez volt előbb, hiszen a Jurassic Park 2. – Az elveszett világ 1997-ben, míg a Godzilla csak 98-ban került vászonra.

Bár minden a maga korához mérten kell értékelni, ezt a sztori kissé elsiették, elnagyolták. A női karakterek felelőtlenek, nagyban hozzájárulnak a szigeti veszedelemhez. Az autós zúzatásokból egyébként nincs hiány, meg kötélen visszakapszkodó jelenetekből sem, viszont túl sok játékidő megy el azzal, hogy a dínó VS verda contra sziklaszirt patthelyzetéből kiút szülessen. Amikor 5-ödszörre enged a kötél valami oknál fogva, oda nekem nem elég a vígasz-mirindám. Kötél-idegekkel ki lehet állni ezt az öttusát, de nekünk ez már túl hatásvadász volt. A film egyébként folyamatosan vissza akar kapaszkodni önmaga dinamikájához, de időnként elfáradnak benne. Nem lehet érezni a végkifejlet ívét, nincs meg a jóleső exponenciális görbe: amikor sejted, hogy mikor jön el a ’sáv-lista’.

A 3 mondatban elmondható történet szpoileréhez elég elolvasni a szinopszist (film-leírást), de annyit elmondhatok, hogy a 2 expedíciós csapat még egymást is hüllőkkel veszélyezteti. Az előző részben látható geológus férfi nagy hiánycikk, de valamennyire kárpótól a rocksztár: Ian (Jeff Goldblum) karaktere és a másik férfi főszereplő, Nick (Vince Vaughn). A gonosz karakterek nem mélyek, sem nem emblematikus. A naív Sara (Julianne Moore) meg egyszerűen orvosi eset: annyira állatbarát, hogy ezekért a túlvállalásokért emberben mérik a vámot. Idegesítő a felelőtlensége. A dinóbirodalom távoli atyja továbbra is John (Richad Attenborogh), aki Vágó István ikertestvéreként is elmenne, milliomost akar avatni a cégében – de nem fogja fel továbbra sem, hogy időzített bombákat ültet, és hogy nem ő a teremtés korona-csakrája.

 

 

Van, amit nem gyógyít be az idő sem

 

A Jurassic Park 2. – Az elveszett világot 2011-ben láttam még, bár a felére sem emlékeztem (‘csak utólag’), meg kevertem kicsit a 3. résszel – nekem ez most uncsi volt. Vér nem annyi folyt sok, néha volt – igaz, akkor ‘patakokban’ jelent. Horrornak cseppet sem mondanám, trillernek sem. Akció-elemek vannak, de ott sincsenek igazi dillemák, erkölcsi kérdések. Inkább ilyen babysitter logisztika (hová tegyem a gyereket, hogy az Anyu is megörüljön, és ne megőrüljön. A 3. részben például menni fog a tojásbiznisz – vissza a feladónak, és ott is bele lesz dézsmálva néhány nyakba. Több fényt, idillt kérnénk legközelebb, legyen benne rendesen, ’zsiráfdínó’ Brachiosaurus is!

Steven Spielberg játékfilmje tűéles, a hangkeverés atmoszférikus, de a két emblematikus zene közül csak az egyik szerepelt! A kameramozgások simák, de lehetett volna pár extra kamera állás, csinosabb nők, eső és nap, eső után ’köpönyeg’ – megnyugvás, támadás, poszt-apokaliptikus takarítás. Az utóbbinak a Jurrasic World 2. szánták, amit még nem láttam, de megelőlegezem, hogy kevésbé kényelmesedtek el az írók az első rész sikerén felbuzdulva.

Számomra kérdés, találok-e elég ‘dínó-tesót’ a Jurrasic World 3-ra, mert sajnos a haveri körömben (is) ez már retró – és gagyi-számba is megy. Ezek az egymáshoz génkapcsolt filmek olyan legendák, melyek lassú, de biztos kipusztulásra vannak ítélve. A Mom Cinemába pedig klímát kérnénk – jégkorszak nélkül, hogy jobban átélhessük a ‘hüledezést’ hüllő módra legközelebb. Az ülések viszont kényelmesek, így mi is hátra dőltünk, ahogyan valószínűleg írók is másodjára.

Jay P. Sonix