Jurassic Park III. – A tiltott rengeteg őslény

RETRO FILM – A hüllő állatkert franchise ezúttal egy eltűnt emberi lény felkutatását mutatja be, mely tovább tetézi a sziget-elhagyás nehézségeit: A Jurassic Park 3 világosban nyújtja a kalandokat legnagyobb részét, immár kedvenc főszereplőnk kalauzolásában. Ebben a részben igyekeztek minden kreatív ötletet felhasználni, hogy visszakapaszkodjon a brand. Egyedül őskrokodilból volt a hiány, amivel csak a játékadaptációban találkoztam. Ki érti ezt?

 

 

Erik, a 13 éves ‘kalandor’ 8 hete rekedt a szigeten, amikor az égből pottyant ejtőernyővel kényszerleszállást kellett végrehajtania. Szülei minden követ megmozgatnak, hogy megfelelő legénységet találjanak a felkutatásához.

 

Az Universal Picture és az Amblin Entertainment filmjében zavart, hogy a legelső rész főszereplőit két csapatra szedték, de ezúttal jobban jártam: az ismert palentológis, Alan (Sam Neill) alias raptorkutató publikációival kezd a film, ezzel erősíti az ismeretterjesztő, tudományos, és talán kicsit fikció vonalat is. Úgy is mondhatnám: joggal kevertem a 2. és 3. részt: színvonalban ugyanis ezt raknám a legendás parkos epizód után (csökkenő sorrendben). Tenném ezt azért, mert nem csak a T-Rexeké a világ, neki is van természetes ellensége, amit a film szépen bemutat. Egyszerűen gazdagabb a bioszféra, és végre láttam elég Brochiosaurus-t is, akik csordában élvezik a vegánok életét.

 

 

De ha nincs baj, ne kiabálj…

 

Láttunk már pár fura figurát, aki rossz helyen vakuzik, füstöl (párol), vagy kiabálva kérdez. Elég egy kis emberi sötétséget vinni a verőfényes ’őserdőbe’, és már is meglesz az aznapra jutó ‘ős-ellenség’ mennyiség. A nagytestűeket ugyanis legalább irritálja az emberi rikácsolás, mint bennünket a harci süvöltésül.

Az akciófilm keretén nem lép túl az epizód, vannak veszteségek, de a legénység fele túlélő módban küzd a létezésért. Emberi gonoszság előfordul, de inkább félrevezetés, sumákolás formájában.

Velejéig romlott karakterek nincsenek, a személyiségek árnyaltabbak, és a legtöbb kalandorért drukkolni tudunk. Ami viszont hiányzott, az a párhuzamos események építése közös találkozási pontokba. Ezt leszámítva a film a saját útvonalán megy tovább, építkezik, és ötletes harcokkal lep meg minket helyszíntől függetlenül. Látványra sokkal mutatósabb elődjénél, ezt meg kell hagyni.

 

 

Dinótojásból nem lesz rántotta

 

A Jurassic Park 3-ban mindig akad egy Darwin-díj jelölt, aki el akar kötni 1-2 dínót. Azonban a nagytestű ragadozó nemcsak a foggal támad, de a ‘karma’ is visszavág. A színészi játékok rendben, még a mimikák is nagyon árulkodóak, amivel mélységet adnak a történetnek, és az emberi konfliktusoknak is. Főként Sam Neill játéka fergeteges, minden színi tanulónak ajánlanám a vegyes vagy apró érzések ilyen pontos eljátszását. A casting-on kiválogatott Téa Leoni szintén jó ötlet volt, hogy 2 év múlva (2003-ban) visszontlássuk őt az Igazából szerelemben.

Vannak persze hihetetlen jelenetek: mit keres egy mobiltelefon egy trágyakupac közepén – de inkább az izgalmak, semmint a fárasztó bosszúság felé hajlik a méreg.

A párhuzamos történések teljes hiánya miatt azonban túlságosan egynapi-kalandnak tűnik minden. Kellett volna még egy csapat, akik őket keresik, közben a hatóságok is neszelhettek volna valamit a ’Totem’ túra kalandorairól. Az viszont pozitívum, hogy a velociraptor (röviden: raptor) faj mélyítésére is jutott elég ötlet + figyelem. Vannak helyzetek, amikor ugyanis szót lehet érteni velük, vagy legalábbis fifikával kicselezni őket.

Az viszont, hogy komolyan el kell gondolkodnom, mit írhatnék még a Jurrasic Park -3-ról, az aggasztó jel a film összetettségére nézve. Nekem viszont ez a rész akkor is jobban tetszett látványra és fényre, az előző borongós és általában sötétben játszódó (bár világosítva fényképezett) párjától. Joe Johnston (rendező) visszahozta azt, amit hiányoltam: Több idill, nap, és szerethetőbb állatok, akik az embert is szeretik – de nem feltétlen eleségként. Pozitívum, hogy a karakterek konfliktusaiban meghúzódik némi finom humor, amivel az előző részben is igyekeztek operálni. A legelső rész viszont filmtörténeti csodának számít ebben a műfajban, amit csak a Jurassic World tud úgy folytatni, hogy annak legendás lényeivel szintén maradandót karmoljanak.

Jay P. Sonix

 

Jurassic Park III

Rendezés - 6.9
Színészek - 7.8
Történet - 5.8
Látvány/akció - 8.5
Hangulat - 6.8

7.2

Az viszont, hogy komolyan el kell gondolkodnom, mit írhatnék még a Jurrasic Park -3-ról, az aggasztó jel a film összetettségére nézve. Nekem viszont ez a rész akkor is jobban tetszett látványra és fényre, az előző borongós és általában sötétben játszódó (bár világosítva fényképezett) párjától. Joe Johnston (rendező) visszahozta azt, amit hiányoltam: Több idill, nap, és szerethetőbb állatok, akik az embert is szeretik - de nem feltétlen eleségként. Pozitívum, hogy a karakterek konfliktusaiban meghúzódik némi finom humor, amivel az előző részben is igyekeztek operálni. A legelső rész viszont filmtörténeti csodának számít ebben a műfajban, amit csak a Jurassic World tud úgy folytatni, hogy annak legendás lényeivel szintén maradandót karmoljanak.

User Rating: 5 ( 1 votes)

Spread the love
Avatar photo
Jay P. Sonix comes from the world ('word') of lyrics and media infrastructure. He worked for a premium media company and produced 200 radio jingles. Cinemas are like his 2nd home. His motto is: ’Watch the movie, catch the moral’. Besides articles he produces hiphop music - can be found on SoundCloud. His mission is to make life happier.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu