A játszma – „Nem bízhatsz senkiben” (URH)

FILMKRITIKA – A vizsga című film folytatása ez a továbbra is a korai Kádár-korszakban játszódó kémthriller, amelyben az előző film főszereplői másfajta felállásban, de hasonlóan elkeseredett és kíméletlen harcot folytatnak egymással az érvényesülésért, miközben a vélt és valós sérelmek miatti bosszú és annak elkerülése hajtja hőseinket. A jóval nagyobb költségvetéssel készült alkotás a klasszikus „suspense” típusú kémfilmek történeti struktúráját követi, amelynek szálait Köbli Norbert forgatókönyve biztos kézzel rendezgeti – igaz, a sztori talán kicsit túlságosan is biztosra megy.

 

 

Több mint tíz év telt el Bergendy Péter A vizsga című filmje óta (akinek nemrég egy egész jól sikerült magyar horrorfilmet köszönhettünk), amely mind a mai napig az egyik legjobb magyar kémthriller, ráadásul olyan korszakból, amikor a magyar film ebben a műfajban még csak erősen bukdácsolt.

 

 

Hat évvel később

 

A játszma ennek a filmnek a folytatása, hat évvel későbbre helyezve az eseményeket. Markó Pált (Kulka János), az egykori legendás állambiztonsági kémet azóta „nyugdíjazták” (illetve inkább kirúgták és félreállították), Jung Andrásnak (Nagy Zsolt) is köszönhetően, akinek Markó a mentora volt. Jung és felesége, Éva (Hámori Gabriella) azóta is mindketten az állambiztonságnak dolgoznak és A vizsga eseményeinek is köszönhetően szép karriert futottak be, miközben „a dolgozó népet és a szocializmust” szolgálták.

A hatvanas évek elején járunk tehát, amikor az ’56 utáni megtorlások véres emléke már némileg csitult és a „puha diktatúra” korszakának elején járunk. Természetesen ettől még az állambiztonsági szervezet mit sem változott: ugyanolyan paranoiával próbálják felderíteni a rendszer ellenségeit és a belsős vizsgákon, teszteken és játszmákon keresztül bebiztosítani embereik feltétlen hűségét a párt iránt. Persze, ebbe a kőkemény karrierépítés és egymás taposása továbbra is jócskán beletartozik és az ÁVH tisztjei ezekkel az eszközökkel próbálják kollégáikat félreállítani: az előző filmből is ismert Kulcsár Emil (Scherer Péter) és Jung például ugyanarra az előléptetésre ácsingózik, mint Jung és nem válogatnak a módszerekben, amikor a karrierjük építéséről van szó.

Mindeközben felbukkan a múltból egy lezáratlan ügy kapcsán a legendás kém, Markó Pál (Kulka János) is, fordulat fordulatot követ és kezdetét veszi egy könyörtelen párharc, ahol senki és semmi nem az, aminek látszik, „és egyetlen emberi gesztus hőseink életébe kerülhet” – olvashatjuk a film sajtóanyagában.

 

 

Kulkára épített forgatókönyv

 

A vizsga tényleg remek film volt, de érdekes kérdés, hogy szükség volt-e erre a folytatásra? Bergendy filmje kerek egészet alkotott és igazából Jung András karaktere önmagában véve nem volt annyira különleges, hogy valamilyen Kádár-kori magyar James Bondot faragjanak belőle, a karrierjét felölelő, további folytatásokkal. Bár A játszmának ismét ő a főszereplője (sőt, sokkal inkább az, mint A vizsgának), a film sztorija mégis igazából Kulka János karakterére épül. Olyannyira, hogy a forgatókönyvíró Köbli Norbert el is mondta, ha Kulka nem vállalta volna a szerepet, ő nem írta volna meg a forgatókönyvet.

Ehhez egy személyes dráma is hozzátartozik, Kulka János azóta stroke-ot kapott, amelyből nagyon nehezen épült fel és a klasszikus afázia tüneteit mutatva komoly problémákat okoz számára a beszéd. A film egyik zseniális húzása, hogy ezt a stroke-ot a történetbe is beleépíti: mindjárt A játszma elején megtudjuk, hogy Kulka karaktere: Markó Pál is stroke-ot kapott, nem sokkal azután, hogy a felesége meghalt. Ennek megfelelően, a film párbeszédjei során Kulka csak nagyon rövid, sokszor egy-két szavas mondatokat kap, amely egyrészt illeszkedik a színész jelenlegi állapotához, másrészt viszont nagyszerű alkalmat biztosít neki, hogy megmutassa: még így is a magyar színészek élvonalába tartozik. Ez a Kulka saját élethez kötődő, valós drámai állapot remek élt ad a filmnek és Köblit elismerést illeti, hogy beleszőtte a történetbe.

 

 

Femme fatale, romantika, szex, magánéleti dráma és kémjátszmák

 

Kellett is Kulka ebbe a filmbe, mert nélküle egy eléggé biztosra menő, klasszikus suspense és romantikus és erotikus kémthriller elemekből építkező és családi drámát is felhasználó, kissé sablonos alkotással lenne dolgunk. A film másik főszereplője ugyanis Abigél: egy fiatal, vidéki lány, aki az ÁVH-nak is köszönhetően Budapestre, Markóhoz költözik és Jung kérésére a visszavonult, idős kémet figyeli meg, miközben jelentéseket ír róla – magyarán besúgó lesz. (Ez a szó el is hangzik Abigél szájából.) Rögtön asszociálhatunk is A besúgó című sorozatra https://thegeek.hu/2022/03/29/a-besugo-mocskos-idok-szeretned-kene-a-jovo/, amely nem véletlen, a rendező Fazakas Péter ugyanis tudatosan próbálta a nagy sikerű magyar HBO-sorozat közönségét is „elcsábítani” egy némileg hasonló filmhez. (Ezt az interjúban is elárulta nekem.)

A játszma „besúgós” történeti része azonban kevésbé fordulatos és jobban kiszámítható, mint A sorozat (igaz, az a sorozat formátum miatt jobban is megcsavarhatta az eseményeket) és erősen emlékeztet olyan amerikai romantikus kémthrillerekre, mint a nemrég elkészült A múlt pengéi. Nagyon sokat segít tehát a Kulka-szál (és Kulka remek alakítása is), hogy ne legyen annyira egy kaptafára kidolgozott, klasszikus, romantikus kémtörténet A játszma, amelynek műfajában azért az előbb említett amerikai film otthonosabban mozog.

 

 

Ó, azok a hatvanas évek!

 

A játszma másik érdekessége a hatvanas évek Magyarországa, amelynek rendkívül impozáns ábrázolása a film másik nagy erőssége. Hogy a „gulyáskommunizmust” mennyire sikerült hitelesen ábrázolni, az azért vitatható (A Netflixen sorozat formájában most is megtekinthető A martfűi rém ezen a téren azért szerintem erősebb alkotás), viszont a nagyobb költségvetésnek hála A játszma sokkal látványosabb, mint A vizsga és ez szerintem ennek a műfajnak, illetve ennek a filmnek is kifejezetten jót tett. A martfűi rém egy igazi „zsigerbe vágó” sorozatgyilkosos thriller volt, ahová a keményebb realizmus jobban passzolt, viszont A játszma neonfényesebb, látványosabb vizuális világa jobban illeszkedik ehhez a történethez. Összességében a látvánnyal is elégedett voltam Fazakas filmjében.

 

 

Hagyományos kémthriller, érdekes korszakkal és egy nagyszerű Kulka Jánossal

 

A játszma egy szolid magyar kémthriller, a műfaj klasszikus elemeivel és kissé kiszámítható fordulatokkal felvértezve. Kulka János nagyszerű alakítása és a film történetébe is beleszőtt, személyes drámája azonban épp eleget dob a filmen ahhoz, hogy az kiemelkedjen a hasonszőrű alkotások közül. A hatvanas korai Kádár-korszaka pedig igazán érdekes korszak ahhoz, hogy érdemes legyen a moziban is megnézni ezt a filmet.

-BadSector-

A játszma

Rendezés - 7.8
Színészek - 8.2
Történet - 7.3
Látvány/zene/hangok - 8.2
Hangulat - 7.5

7.8

A játszma egy szolid magyar kémthriller, a műfaj klasszikus elemeivel és kissé kiszámítható fordulatokkal felvértezve. Kulka János nagyszerű alakítása és a film történetébe is beleszőtt, személyes drámája azonban épp eleget dob a filmen ahhoz, hogy az kiemelkedjen a hasonszőrű alkotások közül. A hatvanas korai Kádár-korszaka pedig igazán érdekes korszak ahhoz, hogy érdemes legyen a moziban is megnézni ezt a filmet.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines – including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu