Végre kiderült, melyik lesz a Diablo IV utolsó játszható kasztja! [VIDEO]

A Blizzard egy új trailert is bemutatott, sőt a Diablo IV megjelenési ablakát is elárulta a nagyközönségnek.

 

 

A Blizzard az Xbox & Bethesda Showcase-en központi szerepet játszott: többek között egy új Diablo IV trailerrel és egy izgalmas részletekkel teli, kiterjedt játékmenettel örvendeztette meg az egyik – ha nem egyenesen „a” – legnépszerűbb franchise-jának rajongóit!

A Diablo IV 2023-ban jelenik meg PC-re, PlayStationre és Xboxra.

A Diablo IV traileréből kiderült, hogy az ötödik hős, aki csatlakozik a Pokol Úrnőjével vívott csatához egy újabb nagy visszatérő: a Necromancer, akit, láss csodát, élőhalottak serege és ikonikus vérgólemje védelmez a harcok során. „A játékosok a Necromancerrel együtt használhatják majd a Holtak Könyvét, az osztály számára új képességek egész sorával, ami lehetőséget ad neki arra, hogy uralja a csatateret”, egy teljesen új testreszabási rendszerrel az élőhalott sereghez, amely különböző minionok, köztük egy vasgólem feletti uralommal is felruházza majd a népszerű karaktert.

 

Mi újság a Diablo IV körül?

 

A teasert követően a Blizzard egy átfogó gameplay trailert is közzétett, melyben részletesen bemutatja az összes hőst, az új harcstílusokat, a nyílt világ kialakítását és a várható tartalmakat.

„Megalkottuk a legnagyobb és legambiciózusabb víziót Sanctuary világáról” – Mike Ybarra

„A Diablo IV-ben a Sanctuary újrateremtése hatalmas, és minden centimétere tele van kalandlehetőségekkel” – olvasható a hivatalos sajtóközleményben. „A karakterek testreszabása a játékban mélyebb és változatosabb, mint valaha”, a felfedezésre vágyó játékosok pedig több mint 140 dungeont és több tucat mellékküldetést kapnak majd a kezükbe, miközben Lilith erői ellen harcolnak.

A Diablo IV hatalmas nyílt világa olyan világeseményeket is tartalmaz majd, amelyekben több játékosnak kell együttműködnie a veszélyes ellenségek legyőzésében. A környezet felfedezéséhez hátasállatok is rendelkezésre állnak majd, és rengeteg új képességgel tesztelheted majd a harci tudásodat (meg persze a klikkelési sebességed).

Forrás: Videojuegos.news

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu