Wo Long: Fallen Dynasty: Three Kingdoms, thriller-köntösben!? [VIDEO]

A kínai Három Királyság és annak nagyregényén alapuló történet nem éppen olyan, amit ebből a korszakból és műből eddig láthattunk…

 

Szóval már az alap elképzelés is elgondolkodtató, de a fejlesztő/kiadó páros is ígéretes: a Wo Long: Fallen Dynasty-n ugyanis a Team Ninja dolgozik, a cross-genként bejelentett játék kiadója pedig a Koei Tecmo lesz. A játékon két eléggé ütős név dolgozik: Yamagiwa Masaaki a Bloodborne producere volt, Yasuda Fumihiko pedig a Nioh producereként tevékenykedett korábban.

A játékban egy drámai, akciódús történetet látunk, főszerepben egy névtelen harci katonával, aki a kései Han-dinasztika dark fantasy verziójában próbálja túlélni a Három Királyságot, amit ellepnek a démonok. Halálos lények és ellenséges katonák törnek majd az életünkre. A kardforgatás a kínai harcművészeten alapul, és a túlerő ellen úgy lehet esélyünk, hogy a bennünk lakozó valódi erőt kieresztjük.

Szóval olyan szintű őrültség lesz a Három Királyság területén, amire eddig nem volt példa. Az ellenfelek legyőzésével növelhetjük a morált, amivel a bennünk rejlő erőt lehet elérhetővé tenni. A túlerőt új stratégiával hidalhatjuk át, és az „öt fázis” (Five Phases) is felbukkan a harci stílusok között. A kardforgatás során pillanatok alatt fordíthatunk a helyzetünkön az offenzív és defenzív manőverekkel. Precízen és ügyesen kell harcolni, mert anélkül nem leszünk mesterek a kardforgatásban. A Team Ninját ismerve nem csoda, hogy intenzív és véres harcokat ígérnek, hiszen a Ninja Gaiden-reboot játékok is hozzájuk kötődnek, de a Nioh-t se felejtsük. Mindkettőnél jelen voltak ezen faktorok.

Ahogy korábban írtuk, a Wo Long: Fallen Dynasty: Three Kingdoms cross-gen játék lesz. PlayStation 5-re, Xbox Seriesre, PC-re (Steam, Microsoft Store), PlayStation 4-re, illetve Xbox One-ra készül. Tehát újfent csak a Nintendo Switch marad ki a pixisből, de itt rögtön hozzátennénk, hogy aki (Xbox) Game Pass-előfizető, örülhet, ugyanis a Microsoft havidíjas szolgáltatásának kínálatába is be fog jutni a Team Ninja produktuma.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu