Menu

Elvis – A legenda életre kel a kissé képregényes zenei életrajzi filmben

FILMKRITIKA – Elvis Presley, minden idők egyik legnagyobb zenei ikonjának életét dolgozza fel Baz Luhrman rendező, ahol a címszereplő mellett a másik főszereplő a Tom Hanks által alakított – rendkívül ellentmondásos – zenei menedzsere: Parker „ezredes”, aki a történetet is elmeséli. De vajon felér-e a legendához ez az újabb életrajzi film?

 

 

Találó, hogy a közismerten maximalista filmrendező: Baz Luhrman közel egy évtized szünet után egy olyan filmmel tér vissza a mozikba, amely az amerikai történelem egyik legmaximalistább előadóművészéről szól. Az ezredes, aki Elvis Mozartjának Salierije, vagy – ami ennél a filmnél találóbb – Elvis Marvel kapitányának Sivana doktora, a film teljesen megbízhatatlan narrátora, és ezáltal is ez a film eltér a szokásos zenei életrajzi filmtől. Ahelyett, hogy például Elvisnek egy színpadi fellépés előtt át kellene gondolnia az egész életét, ez a film azzal kezdődik, hogy a haldokló ezredes mesél Elvisszel való kapcsolatáról és a munkájukkal és életükkel kapcsolatos számos “tévhitről”.

 

 

Hanks „érdekes” választás volt…

 

Ez meglehetősen furcsa választás, nem azért, mert a történet főgonoszából keretesített Elvis-film ötlete eleve rossz ötlet, hanem azért, mert a film nem tudja teljesen eldönteni, hogy Parker valóban főgonosz-e vagy sem. Az “Elvis” még a narráción kívül is úgy tűnik, hogy Parkerről egy szerethető nagybácsiként akar képet alkotni, aki őszintén a legjobbat akarja – még akkor is, ha lassan mégis hátba szúrja a legendás zenészt. De mind ebben az egyébként rendkívül sokrétű színészlegenda: Tom Hanks választása Parker szerepéhez sem igazán segít.

Ez főleg azért van, mert Hanks annyi protézist visel, és olyan nevetséges és túlzó Bond-gonosz akcentust használ, hogy a klasszikus 007-es Ernst Stavro Blofeld, vagy mondjuk Colin Farrell Pingvinje árnyalt alakításnak tűnik hozzá képest.

Ami az “Elvis”-t sok zenei életrajzi filmtől megkülönbözteti, az az, hogy nincs ígéret a visszatérésre a sztár elkerülhetetlen bukása után, nincs visszatérés a színpadra az elvonó után. Ehelyett, akárcsak az “Amadeus”-ban, a filmben végig ott van a végzet és a tragédia érzése, Luhrmann pedig állandóan azt pedzegeti, hogy vajon mi lehetett volna Elvisből, ha nincs ez a Salieri-féle ezredes: nemzetközi sztár, politikai aktivista, vagy az “Egy csillag születik” című film sztárja, Barbra Streisrand mellett a főszerepben.

De a film Parker szemszögéből történő keretezése és az állandó vágások miatt az “Elvis” folyamatosan veszít a lendületéből. Bár a cselekmény érdekes lenne és a látvány persze pazar, a legfőbb probléma mégis a tempóval van. Az “Elvis” sok szempontból egy túl hosszú film, amelyet vagy rövidebbnek kellett volna lennie, vagy minisorozatként kellett volna elkészíteni. Hasonlóképpen, Luhrmann védjegye, a régi és új dalok keverése is visszafelé sül el. Ahelyett, hogy pusztán az eredeti zenéket használná fel, Elvis akkori hatását oly módon próbálta a mostani közönséggel megértetni, hogy Doja Cat és mások dalainak modern remixeivel egészítette ki a filmzenét, sőt, még a Backstreet Boys-t is beilleszti a soundtrackbe, ez a megoldás pedig összességében elég zavaró.

 

 

…Austin Butler viszont telitalálat

 

Pedig nehéz nem fellelkesülni a villódzó zenei jelenetektől, mint a tinilányok egy Elvis-koncerten. Ez nem kis részben Austin Butler kiemelkedő és karrierjét meghatározó alakításának köszönhető, aki magát a „királyt” alakítja. Még ha a külseje nem is mindig passzol tökéletesen, Butler könnyedén elkapja Elvis lényegét, könnyedén eltalálva a manírokat, a fiús bájt és a homályos tekintetű, de a nők számára érzéki szemeket, amelyek egy egész nemzetet rabul ejtettek, a hipnotizáló láb és csípőmozgást, amely zenei előadásain keresztül bevezette a szexualitást az amerikai tévébe.

Akárcsak Taron Egerton a Rocketmanben, Butler is megmutatja, hogy mennyire ügyesen tudja utánozni a király hangját – az 50-es évekbeli dalok túlnyomó többségét ő énekli, de ahogy a film előrehaladtával Elvis hangja drasztikusan megváltozik, egyre inkább Elvis valódi hangját használják. Sajnos a kövér Elvis-rajongók csalódhatnak, a film átsiklik az utolsó napokon, és inkább – kitaláltad – sokkal többet foglalkozik a Tom Hanks által alakított Parkerrel ezredessel.

 

 

Találóan túlzó filmes stílus

 

Luhrmann tökéletes választásnak bizonyul arra, hogy Elvisről egy képregényszerű filmet készítsen, amely minden elképzelhető módon maximalista és túlzó, kezdve az egyértelműen túl hosszú játékidővel, a pazar díszlettervezéssel és az őrült kameramunkával, amely ugyanolyan megszállottan követi Elvis mozgását, mint ahogyan a fanatikus rajongói annak idején.

A képregényesség egyébként nemcsak a filmes stílusra vonatkozik, hanem Elvis képregények iránti szeretetén keresztül is megnyilvánul. Az egykori rocksztár mindig is szuperhős szeretett volna lenni, aki megmenti börtönbe került apját, és ez – átvitt értelemben – részben sikerült is neki. A film villámgyors vágásai és a koncertjelenetek is valahogy erre a comic book stílusra emlékeztetnek.

Bár az “Elvis” a hardcore rajongók számára nem egy szuper mélyreható betekintés a király életébe, mégis megpróbál más megvilágításba helyezni az életét, mint amire a modern popkultúra fókuszál. Luhrmannt nagyon is érdekli Elvis kapcsolata a fekete zenével és kultúrával, valamint az iránta érzett szeretete és tisztelete. Ez a film lelkesen ellenzi azt az elképzelést, hogy Elvis csak lopott a fekete zenéből, és megmutatja, hogy nyíltan dicséri a fekete zenészeket, akik viszont inspirációt is nyertek tőle.

 

 

Elvis manapság BLM-aktivista lenne?

 

Maga Elvis leginkább a gospel zenét hallgatja és énekli otthonosan, Memphis Beale Streetjén, a blues hazájában tölti idejét, és B.B. Kinggel (Kelvin Harrison Jr.) lóg, miközben Little Richardot (Alton Mason) és Big Mama Thorntont (Shonka Dukureh) hallgatja. Elvis ebből a szempontból igazi lázadó volt: bár manapság – különösen a BLM-mozgalom után – ez furcsának tűnhet, de az ötvenes évek szegregációs politikusainak hatására szabályosan rettegnie kellett annak, aki fehér híresség létére kicsit is az afroamerikai közösséghez közeledett és erről a film nagyszerű kép nyújt Elvis életén keresztül. Elvis tehát az 50-es évek Amerikájában nemcsak az „túlzottan erotikus” színpadon történő mozgása miatt verte ki nagyon komolyan biztosítékot, hanem azzal is, ahogy az afroamerikai kultúrához közeledett.

Ennek ellenére a film egy kicsit túl messzire megy ezzel az elképzeléssel, és szinte politikai aktivistának állítja be Elvist. A világ helyzete miatti fájdalma kicsit erőltetettnek és nem túlzottan hitelesnek tűnik és mintha csak arra szolgálna, hogy Elvist a valóságosnál nagyobb lázadónak állítsa be.

 

 

„Elvisz” minket?

 

Az “Elvis” Baz Luhrmann eddigi legjobb filmje és egyben a zenei életrajzfilmek közül is kiemelkedő – még ha nem is a legjobb. Talán a Freddie Mercury-film és az Elton John életét bemutató Rocketman fölé lehetne helyezni, viszont a 2018-as Csillag születik ennél némileg jobb film volt. Maga a film épp olyan túlzó és grandiózus, mint amilyen maga Elvis volt, viszont Tom Hanks által alakított Parker ezredes, mint narrációs filmes eszköz – amely a cselekményt rajta keresztül foglalja egyfajta keretbe – nem mindig működik jól.

Mégis Austin Butler lenyűgöző alakítása, a pazar produkciós design és a képregényszerű vágás olyan különleges filmet eredményez, amely remekül passzol Elvis karakteréhez: tele van személyiséggel, villódzással, tehetséggel és bár valahol üres, de ugyanakkor tagadhatatlanul élvezetes.

-BadSector-

 

 

FILMKRITIKA – Elvis Presley, minden idők egyik legnagyobb zenei ikonjának életét dolgozza fel Baz Luhrman rendező, ahol a címszereplő mellett a másik főszereplő a Tom Hanks által alakított – rendkívül ellentmondásos – zenei menedzsere: Parker „ezredes”, aki a történetet is elmeséli. De vajon felér-e a legendához ez az újabb életrajzi film?     Találó, hogy a közismerten maximalista filmrendező: Baz Luhrman közel egy évtized szünet után egy olyan filmmel tér vissza a mozikba, amely az amerikai történelem egyik legmaximalistább előadóművészéről szól. Az ezredes, aki Elvis Mozartjának Salierije, vagy – ami ennél a filmnél találóbb – Elvis Marvel kapitányának Sivana doktora,…
Az "Elvis" Baz Luhrmann eddigi legjobb filmje és egyben a zenei életrajzfilmek közül is kiemelkedő – még ha nem is a legjobb. Talán a Freddie Mercury-film és az Elton John életét bemutató Rocketman fölé lehetne helyezni, viszont a 2018-as Csillag születik ennél némileg jobb film volt. Maga a film épp olyan túlzó és grandiózus, mint amilyen maga Elvis volt, viszont Tom Hanks által alakított Parker ezredes, mint narrációs filmes eszköz - amely a cselekményt rajta keresztül foglalja egyfajta keretbe - nem mindig működik jól.Mégis Austin Butler lenyűgöző alakítása, a pazar produkciós design és a képregényszerű vágás olyan különleges filmet eredményez, amely remekül passzol Elvis karakteréhez: tele van személyiséggel, villódzással, tehetséggel és bár valahol üres, de ugyanakkor tagadhatatlanul élvezetes.

Elvis

Rendezés - 7.4
Színészek - 7.2
Történet - 6.8
Látvány/zene/hangok - 9.2
Hangulat - 7.5

7.6

Az "Elvis" Baz Luhrmann eddigi legjobb filmje és egyben a zenei életrajzfilmek közül is kiemelkedő – még ha nem is a legjobb. Talán a Freddie Mercury-film és az Elton John életét bemutató Rocketman fölé lehetne helyezni, viszont a 2018-as Csillag születik ennél némileg jobb film volt. Maga a film épp olyan túlzó és grandiózus, mint amilyen maga Elvis volt, viszont Tom Hanks által alakított Parker ezredes, mint narrációs filmes eszköz - amely a cselekményt rajta keresztül foglalja egyfajta keretbe - nem mindig működik jól.Mégis Austin Butler lenyűgöző alakítása, a pazar produkciós design és a képregényszerű vágás olyan különleges filmet eredményez, amely remekül passzol Elvis karakteréhez: tele van személyiséggel, villódzással, tehetséggel és bár valahol üres, de ugyanakkor tagadhatatlanul élvezetes.

User Rating: 3.77 ( 2 votes)

Spread the love

https://smallseotools.com/

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu