Ha ez igaz, egy újabb konzolra is érkezhet a Persona 5 Royal!

A Persona-rajongók olyan bizonyítékokat fedeztek fel, amelyek arra utalhatnak, hogy a Persona 5 Royal a többi konzol mellett Nintendo Switchre is megjelenhet.

 

 

A közelmúlt fontos Persona-bejelentései után úgy tűnik, a Persona 5 Royal hamarosan minden modern konzolcsalád játékosai számára elérhető lesz. Korábban kiderült, hogy a Persona 3, Persona 4 és Persona 5 változatai modern platformokra, köztük PC-re, PS5-re, Xbox One-ra és Xbox Series X/S-re érkeznek. Egyedül a Nintendo Switch esetében nem erősítették meg, hogy megkapja a Persona portokat, ám ha minden igaz, a helyzet hamarosan megváltozhat.

A legújabb jel arra, hogy a Persona inkább előbb, mint utóbb érkezik Switch-re, egy nemrég felfedezett kiskereskedelmi listából származik.

A német WOG.ch kiskereskedő ugyanis létrehozott egy profilt az online adatbázisában a Persona 5 Royal Nintendo Switch-re, ami egyes rajongókban azt a hitet ébresztette, hogy az RPG is érkezik a platformra, csak egyszerűen még nem jelentették be.

A másik két, új platformokra portolni tervezett Persona játékra vonatkozó listát nem találtunk a kereskedő weboldalán: ez a két cím persze a Persona 3 Portable és a Persona 4 Golden. Annyiban nem meglepő, mert ennek a két játéknak egyelőre még megjelenési dátuma sincsen, csak annyit tudunk, a Persona 5 Royal megjelenése után érkeznek majd még idén.

Ugyanakkor tény, hogy a játékok kiskereskedelmi listázása nem a legmegbízhatóbb forrás.

Azok, akik listákat adnak hozzá a kiskereskedők adatbázisaihoz, tévedésből, pontatlan adatok alapján, vagy egyszerűen csak véletlenül is elkövethetnek ilyen hibákat. Ami miatt ez a konkrét pletyka figyelemre méltó, az az, hogy nem ez az egyetlen bizonyíték arra, hogy a Persona 5 Royale Nintendo Switchre érkezik. Egy neves kiszivárogtató korábban szintén azt állította, hogy ezek a Persona játékok érkeznek Switchre.

Ha a Persona 5 Royale valóban Nintendo Switchre készül, akkor egyesek megkérdőjelezhetik, hogy miért nem erősítették meg a játékot a PC-s és Xbox-os port bejelentésekkel együtt.

A válasz az lehet, hogy a Nintendo az egyik saját bemutatójára tartogatja a bejelentést.

A Nintendo kihagyta, hogy június elején bemutatót tartson, de a pletykák szerint ehelyett a hónap végén lesz egy Nintendo Direct.

Egyelőre nem tudni, hogy az ötödik rész és a többi Persona játék megjelenik-e Nintendo Switchre vagy sem. Bár ha június végéig nem történik bejelentés, akkor a Persona-rajongóknak érdemes lehet megfontolniuk, hogy más platformon játsszák a játékokat.

A Persona 5 Royale október 21-én jelenik meg PC-re, PS5-re, Xbox One-ra és Xbox Series X/S-re.

Forrás: WOG.ch

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu