HYENAS: a Creative Assembly újabb fordulatot vesz [VIDEO]

Valóban egy belső nézetes, sci-fi lövöldözős játékot készít a Total War és az Alien: Isolation mögött levő csapat, de nem pont olyasmit, amit várhattunk tőlük.

 

A SEGA ugyanis egy multiplayer játékot fog kiadni a stúdiótól. David Nicholson, a Hyenas (itt is a fenébe a nagybetűzésükkel…) felelős producere a sajtóközleményben azt írta, hogy szerintük a modern lövöldözős játékok sikeréhez az kell, hogy megértsék, mit akarnak a játékosok látni, és hová szeretnék vinni az élményüket. Szerinte valami izgalmas készül, de tudják, hogy az esélyek nem mellettük szólnak. A játékipar legnagyobb játékaival szemben úgy lehet felvenni a kesztyűt, ha meghallgatják a játékosok véleményeit már a kezdetektől fogva. Ezért is indították el az egyik nyilvános alfatesztüket, amire itt lehet jelentkezni.

A Földnek annyi. A gazdagok a Marsot kolonizálták, az emberiség legtöbbje pedig mondhatni a Segglyukban él, egy hatalmas, keringő szegénytelepen (tényleg ez a neve, eredetileg The Taint… ami ezt jelenti). Az emberiség a túlélésre törekszik, míg a marsi milliárdosok inkább a nosztalgikus álmaik megvalósítását tűzték ki célul. Vannak hatalmas kereskedelmi űrhajók (Plundership a nevük), ahol megmentett, popkulturális ereklyéket értékesítenek, és ezeket eléggé magas árra lőttek be. Itt lép be egy banda, a Hiénák (Hyenas): ott ütik a marsi elitet, ahol a legjobban fáj nekik, ugyanis az ő cuccaikat lopják el. Betörnek, a biztonsági klónjaikba és más „megőrző lépéseikbe” eresztenek pár tárat, ellopják a legjobb cuccokat, majd kimenekülnek onnan. Egy klón zéró gravitációban történő felrobbantása kicsit problémás, de ha a kijutás megtörténik, megéri a bandának.

Szóval a sétálás helyett repülni is lehet a 0G-s zónákban. A Hyenas karakterei nagy személyiségekkel és egyedi képeségekkel rendelkeznek. Van, aki Rambo módjára harcol, és olyan is van, aki a környezetet hangolja előnyére. A rivális bandák előtt kell a múlt popkulturális gyűjthető tárgyait ellopni, mert ezek hatalmas értékekkel bírnak. Belőlük egy kvótát el kell érni, és utána ki kell menekülni a hajóról. Idővel több karakterrel és Plundershippel fog bővülni a játék.

A Hyenas 2023-ban fog megjelenni PlayStation 5-re, Xbox Seriesre, PC-re (Steam , Epic Games Store), PlayStation 4-re és Xbox One-ra. Ez nem éppen az, amire számítottunk…

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu