PlayStation 5: Japánban gyakoribbá vált, hogy az Xbox Seriesből több fogy!

A készlethiány miatt már nem egyszer történt meg az, hogy „hazai pályán” is jobban fogy az Xbox Series mint a PlayStation 5!

 

Az idézőjel nem véletlen: bár a Sony japán vállalat, a PlayStation brand inkább amerikainak tekinthető (ami még annyira sem tiszteli a japán hagyományokat, hogy az arrafelé megszokott Kör – oké, X – vissza gombkiosztást felcserélték, hogy ugyanaz legyen a PlayStation 5-ön mint a nyugaton), de azért lehetne várni, hogy az ázsiai szigetországban külföldiként kezelt (és emiatt főleg az Xbox 360 és az Xbox One korszaka alatt szinte nevetséges eladásokat felmutató) Microsoftot legyűrje.

Ez ismételten nem jött össze: a Famitsu beszámolt a június 13-a és 19-e közötti hét értékesítési eredményeiről. Az Xbox Series X-ből 3272 példány kelt el. Nem sok. Az Xbox Series S-ből 3423. Na, ez már meglepő, de a kisebb méret miatt nem csoda, hogy inkább kényelmesebb opciót választanak a japánok. De ezzel szemben a PlayStation 5 Standard Edition 2371 eladásig jutott, és a PlayStation 5 Digital Edition mindössze 664 értékesítést mutathatott fel. 6695 kontra 3035. Tehát a Microsoft konzoljaiból kétszer annyi fogyott mint a Sony-éból!

Úgy a korrekt, ha ezt a tavalyi, azonos időszakra kivetített eladásokat is megemlítjük. A június 14-étől kezdődő hét során az Xbox Series X-ből 3141, az Xbox Series S-ből 543, a PlayStation 5 Standard Editionből 13905, a PlayStation 5 Digital Editionből pedig csak 1441 példány kelt el. 3684 kontra 15346. Tehát idén egy hét alatt összesen 9730, tavaly pedig 19030 konzolt adtak el. Mivel 2020 novemberében rajtolt el mind a két konzolpáros, nem lehet arra fogni, hogy egyszerűen már elérték a plafont és nincs kinek értékesíteni: a Nintendo Switch idén 50405, és tavaly is 75077 példányban fogyott egy hét alatt…

Tény, hogy konzolhiány van, de azt se felejtsük, hogy a PlayStation 5 Japánban történt összértékesítése 1,69 millió példánynál jár, míg az Xbox Series duó mindössze 122 ezernél tart. De azért ez az eset is bizonyítja, hogy a Microsoft valamivel jobb helyzetben van (igaz, az Xbox pénzügyi vezetője már mondta, és mi is írtuk, hogy idénre nem vár javulást…).

Forrás: PSL

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu