Több új projekten is dolgozik már a FromSoftware

Az Elden Ring után már legalább két játékuk készül, és egyikük lassan a fejlesztésének végéhez közeledik!

 

A 4Gamer, egy japán publikáció interjút készített Miyazaki Hidetakával, az Elden Ring rendezőjével és a FromSoftware elnökével. Miyazaki már egy, 2018-ban adott interjújában is beszélt egy be nem jelentett játékáról. Nos, ez lesz a következő a stúdiótól. 2018-ban a 4Gamer azt a választ kapta a Sekiro: Shadows Die Twice kapcsán, hogy 3,5 játék készült, és kettő nem volt bejelentve. Ezek egyike végül az Elden Ring lett, így jogos a kérdés, hogy a másik fejlesztés alatt áll-e. Miyazaki megerősítette, hogy igen, sőt, ennek fejlesztési munkálatai lassan befejeződnek!

A 4Gamer azt kérdezte, hogy mi Miyazaki célja rendezőként, ugyanis az Elden Ring befejeztével most lehetősége van valami mással foglalkozni, és ha ehhez van kedve, mi lenne az. Miyazaki válaszában azt mondta, hogy rendezőként már a következő projektjének látott hozzá, és ezzel kapcsolatban nem akar sokat mondani. Közép- és hosszú távon egy, a FromSoftware játékaihoz képest sokkal absztraktabb fantasy játékkal szerene foglalkozni.

Az Elden Ring ugye elkészült, így az a kérdés is jogos, hogy most a japán stúdió mivel foglalkozik. Először is az Elden Ring frissítései folytatódnak, válaszolta Miyazaki. Több játék is készül, és az övé csak az egyik. Mások is rendezői posztban vannak, de egyik projektről sem közölhet részleteket, és inkább időt kért, hogy a megfelelő pillaantban megoszthassa velünk a FromSoftware jövőjét…

Januárban (feltehetőleg egy fogyasztói kérdőív révén) felbukkant néhány kép és egy jellemzés az Armored Core 6-ról. Nagy eséllyel ez lesz a stúdió következő játéka, így a mechcsaták folytatódhatnak (ugyanis az Armored Core is a stúdió egyik franchise-a, így valahol várható volt, hogy idővel vissza fognak térni ehhez is). Az viszont hivatalos, hogy több új projekthez keresnek embereket, és itt lehet jelentkezni az állásajánlatokra. (Persze ehhez jó lenne japánul tudni és ott élni…)

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu