Hideo Kojima játékot készíthet A Fiúk alapján?!

MOZI HÍREK – Miután Hideo Kojima beismerte, hogy egy A Fiúk (The Boys) című sorozathoz hasonló projektet félretett, a showrunner Eric Kripke és a sztár Antony Starr egy adaptációt szorgalmaznak.

 

 

Nemrég a játékipar mogulja, Hideo Kojima a Twitteren fejtette ki gondolatait a The Boysról. Azzal kezdte, hogy „az első évad 3 epizódja után abbahagyta”, ám végül mégis megnézte a telje szériát. Érdekességként megjegyzi, hogy egy projektet, amit „már régóta melengetett”, ezt követően félre kellett tenni, mivel annak koncepciója megdöbbentően hasonlított A Fiúkéhoz. Azonban most közvetlen válasz érkezett a The Boys showrunnerétől és egyik főszereplőjétől, aki arra bátorította Kojimát, hogy készítsen egy közvetlen adaptációt.

A The Boys showrunnerje, Eric Kripke válaszolt Kojimának, kijelentve, hogy együtt „összefoghatnak és hódíthatnak”!

Kripke úgy tűnik, örül és alig várja, hogy Hideo Kojimával közösen dolgozzanak egy olyan játékon, amelynek középpontjában kifejezetten A Fiúk állnak, és azt is elmondta, hogy „hatalmas rajongója” a szerzőnek. Izgalmas látni ilyen reakciót a The Boys showrunnerétől, akit a sorozat főszereplője, a baljós Homelandert alakító Antony Starr is támogatott abban, hogy elkészülhessen egy Kojima által vezetett The Boys-játék. Egyelőre nem tudni, hogy Kojima valóban elfogadja-e Kripke és Starr meghívását.

Az, hogy Kripke és Starr azt szeretné, ha Hideo Kojima adaptálná a The Boys-t, ahelyett, hogy egyszerűen továbblépne a saját projektjével, sokat elárul arról, hogy nyitottak Kojima irányvonalára és tervezési filozófiájára. A tény, hogy Kojima maga is kiagyalt már egy hasonló projektet, arra utalhat, hogy talán elfogadná ezt az együttműködést az Amazonnal és minden érintettel. Hideo Kojima saját ötlete eléggé hasonlónak tűnik ahhoz, hogy el lehessen belőle készíteni A Fiúk videójáték-változatát.

A „különleges nyomozócsapat, amely a színfalak mögött legendás hősökkel száll szembe” koncepciója még mindig elég pontosan megfelel a The Boys-nak.

Habár A Fiúk valószínűleg sokkal véletlenszerűbb és tiszteletlenebb, mint amilyenek Hideo Kojima főhősei lettek volna. Kojima azt is megjegyzi, hogy a Death Strandingből ismert Mads Mikkelsen is szóba került főszereplőként, de az nem világos, hogy egy Butcherhez, vagy inkább Homelanderhez hasonló karaktert alakította volna.

Érdekes lesz látni, hogy a jövőben valóban továbblép-e egy ilyen projekt a The Boys számára. Egyelőre azonban sem maga Kojima, sem a Kojima Productions nem reagált még nyilvánosan.

Forrás: Twitter

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu