Starship Troopers: Terran Command – Nem csak csillagközi invázió

TESZT – Állandóan keverem a Csillagközi inváziót a csillagközi rombolóval, ami újfent példája annak, hogy a magyar fordítások legtöbbször nem úgy jönnek össze, ahogy az talán elvárható lenne. Mindegy, egy könyvből készült egy film, aztán még több, és volt több játékadaptáció belőle. Nem mindegyik lett maradandó, és szerintem ez sem.

 

 

Pusztán magáról a játékról tudok véleményt alkotni, mert ezúttal sincs sok közöm a franchise-hoz.

 

 

A reggel és 1997 túl messze van

 

Egy valós idejű stratégiai játékról van szó, ahol ugyanazt az alakulatot lehet látni, mint az első filmben, ami már negyed évszázada, hogy megjelent. Több küldetés során igyekeznek a rovarokat visszaszorítani, és aki nem nagyon ismeri magát a művet (itt a regényre is lehet gondolni), lényegében csak egy száraz, fojtópont-alapú harci rendszerrel rendelkező játékot kapunk, és ezért joggal lehet gondolni azt, hogy ebben az aspektusban is elmaradt, vagy csak olyan semmilyen produktumról van szó. A lángszóróktól a mesterlövészeken át a gépágyúkig minden megvan, ami a… nem fogom magyarul leírni, a Starship Troopersben elvárható. Az erőforrások gyűjtése nem olyan könnyen haladó feladat. Vannak pontok a térképen, ahol több katonát lehet bevetni, de ha ezek a karakterek odavesznek, visszakapjuk a pontokat, így azonnal visszaszerezzük, amit elbuktunk. Az alakulatok tapasztalatot szerezvén veteránná alakulhatnak, így pedig erősebb képességekre is szert tehetnek, de szerintem az a nagy harci helyzet, hogy a legtöbb esetben csillagközi rombolóként (jó, jó, tudom, az a Battlestar Galactica) darálhatjuk be a stábunkat, mintha nem lenne holnap. Egy dolgot viszont talán eltalált a játék: néhol megvan annak a hangulata, ahogy az alakulataink megpróbálnak kitartani az erődítményben, miközben hullámról hullámra jönnek az ellenfelek, és a megfelelő képességek bevetésével mégis győzelemre tudjuk kanyarítani a szituációt.

De mi a jó abban, hogy a játék többnyire reménytelenségre ad okot, amikor folyton egyszerre két helyen kell helyt állnunk, mert oké, miközben a rovarok fészkeivel foglalkozunk, néhol a főhadiszállásunkkal is foglalkoznunk kell, és szerintem soha nem fogjuk azt érzékelni, hogy mi lennénk túlerőben. Lehet, hogy a filmekben (mert több is volt belőlük) is hasonló a szituáció, de ha ez ennyire gyakori, akkor inkább kimegyek holnap, a hőhullám kellős közepén a tűző napra délután (nem véletlenül este tíz órakor írom ezt, most már elviselhetőbb a hőmérséklet, remélhetőleg nem kell megismételni ezt a héten). A Terran Commandban amúgy ne felejtsük el, hogy pontosan helyezzük el az alakulatainkat, mert egymás tűzvonalában lazán ott maradnak, és szerintem nem olyan kifinomult a menedzsment ezen a téren sem. Valahogy nem áll össze…

 

 

TV-műsor

 

Emlékszem, hogy legkorábban két hete az AMC-n ment talán a harmadik film. Na, abból megmaradt a TV-s hírműsoros közvetítés, és ezt a stílust használja a Starship Troopers: Terran Command is, és szerintem a vizuális stílus és érzés komolyan el lett találva. Propagandaként hat, de hát ilyesmit kapunk, ha bármelyik állami csatornára kapcsolunk. Csakhogy itt kb. ugyanaz a helyzet, mint a magyar árak esetében: hiába mondják, hogy minden szép és jó, lassan összeomlik minden. De a film és a videojáték között a kivitelezés egyszerűen nem valósult meg megfelelő szinten. Hiába tűnnek veszélyes és stílus ellenfélnek a rovarok, a játékban egyszerűen nem maradandóak. A játék maga nem érződik szórakoztatónak, és hiába van a rovarokból több fajta is (még van egy pókféle is a kék plazmával), a Terran Command egyszerűen fárasztó élmény volt, és ezen felül még rövid is. Bugos animációk, hibás a mesterséges intelligencia útkeresése trehány, a hangeffektek nincsenek kibalanszolva, a négyes és ötös tierben levő alakulataink hirtelen megállíthatatlanok lesznek, nincs olyan komoly véres erőszak, a játék maga nincsen egyszerűen jól megírva, a katonáinkkal semmilyen személyes érzés nem alakul ki, mert teljesen névtelen figurákról van szó, és még az újrajátszhatóságot sem nevezném olyan teljesen jónak (mondjuk ki, szerintem ez is teljesen pocsék). Mintha nem lett volna skirmish mód, ami talán egy ilyen műfajú játék esetében mondhatni kötelező elem kellene, hogy legyen.

 

 

inVazÍv

 

Kap egy hatost a Starship Troopers: Terran Command, mert nem teljesen felejthető a játék, de ez is egy tucatlicencelt valami (emiatt húsz éve talán meg is állta volna a helyét), amit a rajongók sem nagyon fognak sokáig nyúzni (nekik akkor itt egy külön értékelés, ők 7/10-ként tekintsenek rá), és emiatt már csak az a kérdés, hogy a The Aristocrats és a Slitherine egyáltalán miért próbálkozott ezzel az egésszel. Hiába bátor a licenszhasználat, szerintem a kivitelezés egyszerűen elhasal, így nem fog sokáig PC-nken maradni ez a termék. Csinálhattak volna egy CG-filmet, és annak is nagyobb szórakoztató értéke lett volna. Szóval ez egy olyan csillagközi invázió, amire maximum a vállunkat rendítjük, majd lecsapjuk a kérdéses rovart, majd sülünk tovább.

-V-

Pro:

+ Stílusában jó
+ Néhol hangulatos
+ Licenc nélkül szódával elmegy

Kontra:

– Bugos
– Semmilyen
– És még rövid is…?


Kiadó: Slitherine

Fejlesztő: The Aristocrats

Stílus: RTS

Megjelenés: 2022. június 16.

Starship Troopers: Terran Command

Játékmenet - 6.2
Grafika - 6.8
Történet - 4.9
Zene/hangok - 5.6
Hangulat - 7

6.1

KORREKT

Kap egy hatost a Starship Troopers: Terran Command, mert nem teljesen felejthető a játék, de ez is egy tucatlicencelt valami (emiatt húsz éve talán meg is állta volna a helyét), amit a rajongók sem nagyon fognak sokáig nyúzni (nekik akkor itt egy külön értékelés, ők 7/10-ként tekintsenek rá), és emiatt már csak az a kérdés, hogy a The Aristocrats és a Slitherine egyáltalán miért próbálkozott ezzel az egésszel. Hiába bátor a licenszhasználat, szerintem a kivitelezés egyszerűen elhasal, így nem fog sokáig PC-nken maradni ez a termék. Csinálhattak volna egy CG-filmet, és annak is nagyobb szórakoztató értéke lett volna. Szóval ez egy olyan csillagközi invázió, amire maximum a vállunkat rendítjük, majd lecsapjuk a kérdéses rovart, majd sülünk tovább.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu