Sucker Punch Productions: nincs visszatérés a két korábbi franchise-ukhoz!

A legutóbb a Ghost of Tsushimával jelentkező Sucker Punch Productions (akik nagy eséllyel már a folytatást készítik) lelőtt minden pletykát, ami körülöttük az utóbbi hónapok során felbukkant.

 

A stúdió a saját blogján erősítette meg, hogy nem foglalkoznak az inFAMOUS vagy a Sly Cooper következő részével, holott pont náluk jött létre ez a két franchise a PlayStation korábbi generációin. A stúdió kiemelte, hogy mivel a játékaik összetettsége és mérete növekszik, teljes erejükkel erre kell figyelniük. A jelenlegi projektjükre koncentrálnak (mégpedig 100%-osan), így most eszükben sincs az inFAMOUS vagy a Sly Cooper folytatásával foglalkozni.

A Sucker Punch hozzátette, hogy egyik PlayStation Studios-csapat sem tevékenykedik ezen franchise-ok valamelyikével. A stúdiónak különlegesek ezek a karakterek, ugyanis a szívükhöz közel állnak, és bár sosem mondják azt, hogy később ne nyissák az ajtajukat, most biztosan nem ezzel a két IP-vel foglalkoznak (és nem említették meg, hogy pontosan mit is csinálnak, de mivel a Ghost of Tsushima sikeres volt, mi annak folytatására tippelünk…).

A Sucker Punch Productions hamarosan szerverkarbantartást végeznek az inFAMOUS 2 felhasználói tartalmakért felelős szerverein, és egy új otthonra mennek át, amivel kissé tovább lehet életben tartani a tartalmakat. A Sucker Punch abban reménykedik, hogy amíg lesznek aktív felhasználók, addig életben maradhatnak a szerverek, de ők is jól tudják, hogy egyszer le kell majd lőni őket. A stúdió még hozzátette, hogy jelenleg az inFAMOUS: Second Son Cole’s Legacy DLC-jén dolgozik. Ez eredetileg a játék gyűjtői kiadásában volt elérhető a PlayStation Store-on, és igyekeznek nagyobb elérhetőséget biztosítani a lényegében fizetős fal mögé helyezett plusz tartalomnak.

Úgyhogy sem a természetfeletti hatalommal való (vissza)élés, sem a tolvaj mosómedve nem fog szerepet kapni a PlayStation jövőjében, amiről Jim Ryan, a Sony Interactive Entertainment nyíltan kimondta, hogy a blockbusterek és az élő szolgáltatású (live service) címek kapják a hangsúlyt. Kár értük: ennél többet érdemelnének.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu