Két évtizedes hibától szabadult meg a Silent Hill 2: Enhanced Edition! [VIDEO]

Eléggé szomorú az, hogy a Konami legálisan nem is teszi lehetővé, hogy megvegyük a játékot, amit a rajongók raknak rendbe…

 

Először is tisztázzuk, hogy nem a PlayStation 3-ra és az Xbox 360-ra kiadott, botrányos állapotú HD Collectionben található játékról beszélünk (a Silent Hill 3 még inkább megszenvedte azt a kiadást, de most a második részről van szó), hanem a rajongói projektről, ami megmutatja, hogy a franchise talán legerősebb része miképp is képes megállni a helyét két évtizeddel később is. Ezt talán a Konami maga is meg tudná valósítani, de erre konkrétan annyi esély van mint nekünk nyerni az ötöslottón.

Szóval a Silent Hill 2: Enhanced Edition, ami itt érhető el, elérte a 2.0-s verziót. Ez kijavít egy olyan hibát, ami mindeddig sújtotta a túlélő horror játékok között ma is kiemelkedő alkotást. Amikor az eredeti Silent Hill 2 megjelent, sok másik PlayStation 2>PC porthoz hasonlóan szenvedett a grafikus glitchektől és a stabilitás sem volt erős pontja. Ez ráadásul romlott is, ahogy a technológia fejlődött. A játék hangokat streamelő engine-je a többmagos processzorokon (tehát lényegében a kb. 2007 után gyártott összes CPU-n) okozott zavaró hibákat. Kimaradozó hangok, amik aztán lassan egy kiakadáshoz vezettek. Emiatt a BIOS-ban mindegyik processzormagot le kellett tiltani egy kivételével, hogy működjön a játék.

A Silent Hill 2: Enhanced Edition fejlesztői a hangokat streamelő engine-t újracsinálta, hogy a többmagos processzorokon is stabilan fusson a játék. Ez kimagasló eredmény tőlük, és ráadásul az akadozást is részben megakadályozza az új technológia. Egyéb grafikus módosítások és bugfixálás is történt az új frissítésben, úgyhogy még inkább modernebb lett James kalandja Silent Hill városában.

A modhoz azért kell egy Silent Hill 2 kópia, ami nem olcsó mulatság, de mivel PC-n a Konami valóban nem értékesíti a játékot, talán szemet lehet hunyni az… egyéb megoldások felett.

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu