Final Fantasy 7 Rebirth – Minden, amit a Final Fantasy 7 Remake 2-ről tudunk

ELŐZETES – A Final Fantasy 7 Rebirth a Remake-trilógia második fejezete, amely 2023-ban érkezik PS5-re. A lenyűgöző előző rész (melynek tesztjét itt olvashatjátok) még 2020-ban jelent meg PS4-re, a következő évben pedig PC-re. A fejlesztés során átnevezett folytatásra három évet kellett várni, viszont az eddigi információk alapján megéri még azt a további egy évet kivárni.

 

 

A Final Fantasy 7 Remake 2. része immár Final Fantasy 7 Rebirth néven fut. Az új címet a Square ikonikus RPG-jének 25. évfordulós ünneplésének részeként jelentették be. Ezen a bemutatón azt is megtudtuk, hogy egy Crisis Core Remaster is fejlesztés alatt áll, a Final Fantasy 7 Remake Intergrade már elérhető a Steamen, és hogy a Final Fantasy 7 Remake trilógiává vált. Rengeteg információ került egy nagyon rövid bemutatóba, bár megerősítette a gyanúnkat, hogy soha nem volt még jobb időszak a Final Fantasy rajongóknak!

A Final Fantasy 7 Remake első része még 2020-ban jelent meg PS4-re, és már nagyon vártuk, hogy újra csatlakozhassunk Cloudhoz és a bandájához, akik Sephiroth keresésére indulnak a folytatásban. Szerencsére a várakozásnak majdnem vége. Tartsatok velünk, és fedezzünk fel mindent, amit eddig tudunk a Final Fantasy 7 Rebirth-ről.

 

 

A Final Fantasy 7 Rebirth megjelenési dátuma

 

A Final Fantasy 7 Rebirth előzetes megjelenési ideje „jövő tél”. Míg a téli szezon jellemzően decembertől márciusig tart, mi arra számítunk, hogy a Final Fantasy 7 Remake 2. része 2023-ban érkezik. Ezzel három hosszú év telik el a Final Fantasy 7 Remake eredeti megjelenése óta, de mivel a játék továbbfejlesztett „Intergrade” változata már elérhető PS5-re és PC-re, bőven lesz időnk bepótolni és végigjátszani Cloud újragondolt kalandját.

 

A Final Fantasy 7 Rebirth egyetlen platformja

 

A Final Fantasy 7 Rebirth egyetlen platformra megerősített megjelenése a PS5. Bár a Final Fantasy 7 Remake eredetileg PS4-re jelent meg, úgy tűnik, hogy a Final Fantasy 7 Remake Part 2 teljesen kihagyja ezt a platformot, mivel a Square Enix az új generációs konzolokra összpontosítja erőfeszítéseit. A Square Enix még nem erősítette meg, hogy a Final Fantasy 7 Rebirth PC-s kiadása is tervben van-e, bár mivel a Final Fantasy 7 Remake Intergrade már elérhető a Steamen, jó esély van rá, hogy a Rebirth végül oda is eljut.

 

 

Vajon a Final Fantasy 7 Remake Xboxra is megjelenik?

 

Arra a kérdésre, hogy a Final Fantasy 7 Remake érkezik-e Xbox platformokra, továbbra sincs válasz, bár van még némi remény. Jelen állás szerint a Final Fantasy 7 Remake és folytatása, a Final Fantasy 7 Rebirth PlayStation konzol exkluzív játék. Azonban a hírekkel, miszerint a Final Fantasy 7 Remake Intergrade végre PC-re is eljutott, az Xbox Series X port esélyei javultak. Ha ezt a spekulációt azzal a ténnyel párosítjuk, hogy a Crisis Core Final Fantasy 7 Reunion – az FF7 előzményjáték Remake stílusú Remaster változata – még idén megjelenik Xbox One-ra és Xbox Series X-re, akkor a Square Enix talán megalapozza a Remake Intergrade jövőbeli Microsoft platformokon való megjelenését.

 

Final Fantasy 7 Rebirth játékmenet

 

A Final Fantasy 7 Rebirth játékmenete várhatóan a Final Fantasy 7 Remake játékmenetéhez hasonlóan alakul majd – kiváló minőségű prezentáció, gyors, akcióra épülő harcok és olyan világépítés, amire csak egy Final Fantasy játék képes. A Final Fantasy 7 Rebirth in-engine leleplező trailere bemutatta, hogy a Square Enix mennyire lesz hű az eredeti alapanyaghoz, bár azt még nem láthatjuk, hogy a harcot és a felfedezést milyen változtatásokat eszközölnek. További részletekre az elkövetkező hónapokban számíthatunk.

 

 

A Final Fantasy 7 Rebirth története

 

Ha játszottál mind az 1997-es Final Fantasy 7-tel, mind a 2020-as Final Fantasy 7 Remake-kel, akkor már tudhatod, hogy a játékok története drasztikusan különbözik egymástól. A Square Enix fogta az eredeti alapanyagot, és egy új játékosgeneráció számára újragondolta, így nem sokat lehet tudni arról, hogy milyen fordulatokra számíthatunk a Final Fantasy 7 Rebirth sztorijától. Azt azonban tudjuk, hogy ez közvetlen folytatása lesz annak, ahol az Intergrade abbamaradt – Cloud megérkezik Kalm falujába, Zack pedig Aerith keresésére belép az 5-ös szektor templomába -, majd lehetővé teszi a szélesebb társaság számára, hogy felfedezze a Midgar határain túli világot.

Emellett Tetsuya Nomura kreatív igazgató szerint nem kell játszanod sem a Final Fantasy 7-et, sem a Final Fantasy 7 Remake-et ahhoz, hogy élvezhesd a kaland második részét. „A Final Fantasy 7 Rebirth úgy lett megtervezve, hogy az emberek élvezhessék ezt a játékot, akár ismerik az eredeti játékot, akár nem. Sőt, az új játékosok akár élvezettel is kezdhetik a Final Fantasy 7 utazásukat a Final Fantasy 7 Rebirth-tel. Cloud és barátai új útra indulnak ebben a játékban, és úgy vélem, hogy a Midgar elhagyása utáni jelenetek, amelyeknek szemtanúi lesznek, friss, új élményt nyújtanak majd a játékosoknak.”

 

Final Fantasy 7 Rebirth fejlesztése

 

A Final Fantasy 7 Rebirth fejlesztése a feltételezések szerint már azelőtt elkezdődött, hogy a 2020-as PS4-re készülő Final Fantasy Remake gyártása befejeződött volna. A Square Enix azóta elindította az Intermission DLC-t, valamint a Final Fantasy Remake Intergrade-t PS5-re és PC-re. Yoshinori Kitase producer elismeri, hogy a hároméves várakozás kemény volt, bár úgy véli, a végeredmény megéri majd: „Három év hosszú időnek tűnhet a rajongók számára, akik türelmetlenül várják a következő játékot, de mi a lehető legjobb élményt szeretnénk nyújtani, és mindenkit megnyugtatunk, hogy a fejlesztés egy ilyen nagyszabású HD-címhez képest elképesztően gyors ütemben halad.”

Tetsuya Nomura kreatív igazgató a következőket mondta a Final Fantasy 7 Remake 2. részének fejlesztésével kapcsolatban: „A Final Fantasy 7 Rebirth fejlesztése gyorsan halad, mióta új fejlesztési struktúrát fogadtunk el. Egy ilyen léptékű cím, amelyben már a gyártás megkezdése előtt minden összekapcsolódik, valóban ritka.” Naoki Hamaguchi, a játék igazgatója hozzátette, hogy „a fejlesztés már a teljes termelésbe lépett, és a csapat rendkívül motivált abban, hogy mindent összerakjon a projekten, és azon dolgozzon, hogy egy kész játékot hozzon létre.”

 

 

Három a Final Fantasy-igazság!

 

A Square Enix bejelentette, hogy a Final Fantasy 7 Rebirth valójában egy nagyobb Final Fantasy 7 Remake trilógia középső fejezete. Érdekesség, hogy amikor a Final Fantasy 7 1997-ben megjelent PS1-re, akkor az három lemezre csomagolva érkezett. Mindenesetre a Final Fantasy 7 Rebirth producere, Yoshinori Kitase a következőket mondta a döntésről, hogy a remake trilógiává válik:

„Egy trilógia középső részének elkészítése saját kihívásokkal jár, de a filmvilágban rengeteg olyan klasszikus második rész van, amelyet a lenyűgöző történeti fordulatok és a karakterek mélyebb felfedezése határoz meg. Gyakran ezek a második részek válnak a rajongók kedvencévé. Ugyanígy a Final Fantasy 7 Remake-nél is lebilincselőbb és emlékezetesebb élményt szeretnénk nyújtani a Final Fantasy 7 Rebirth számára”.

Emellett Tetsuya Nomura megerősítette, hogy „már beindult némi fejlesztési munka a harmadik címen is”, a kreatív igazgató hozzátette, hogy „már el is kezdte a fejlesztést, és a sorozat befejezésén dolgozom.” Nomura és csapatai a Square Enixnél az általa „összekapcsoltnak” nevezett fejlesztési struktúrával dolgoznak, ami remélhetőleg azt jelentheti, hogy nem kell három évet várnunk a Final Fantasy 7 Rebirth megjelenése után, hogy játszhassunk majd a trilógia utolsó részével.

-theGeek-

Spread the love
Avatar photo
This user hasn not filled out his biographical info.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu