FILMELŐZETES – Az Oscar®-díjas Jordan Peele ízekre szedte és újraértelmezte a modern horrort Tűnj el! (Get Out, 2017) és Mi (Us, 2019) című filmjeivel. Most a nagyszabású Nem című új thrillerével a nyári moziszenzációt tárja elénk meghökkentő fénytörésben. A rejtélyes sci-fi és az összetett társadalmi thriller házasságából született lidércnyomás az erőszak, a vakmerőség és a megalkuvás elemeiből gyúr robbanókeveréket, ami oly elválaszthatatlan az Amerikai Nyugat hamis romantikával átitatott mítoszától – és persze magától a szórakoztatóipartól is.
A Nem cselekménye Los Angelestől nem messze, a dél-kaliforniai Santa Clarita-völgy száraz és kietlen pusztaságában zajlik, ahol egy testvérpár, OJ Haywood (Daniel Kaluuya) és Emerald Haywood (Keke Palmer) lótenyésztő telepet örökölt a szakmában köztiszteletnek örvendő édesapjuktól, Otis Haywood Sr-től (Keith David), és tovább viszik a stafétát: lovakat idomítanak tévés és filmes produkciók számára. Ez kemény munka, hiába a tehetség és a szakmai elkötelezettség, OJ és Emerald anyagi gondokkal küzdenek, és fájdalmas számukra, hogy állatokat kell dolgoztatniuk. A Haywood-birtok tőszomszédságában található a Jupiter’s Claim nevű családbarát vidámpark és állatsimogató, ami a Kaliforniai Aranyláz idealizált történetét és külsőségeit aknázza ki, tulajdonosa és működtetője pedig a küldetéstudattal megvert Ricky Jupe Park (Steven Yeun) egykori gyereksztár, akit szakadatlanul nyomaszt bulvárcímlapra illő múltja, amitől hasztalan próbál szabadulni.
OJ és Emerald megmagyarázhatatlan jelenségeket észlelnek birtokukon, ami berántja őket a nyúl üregébe – az lesz a mániájuk, hogy kameravégre kapják a rejtélyes dolgot. Szenvedélyükké válik a dokumentálás kényszere, egyre bonyolultabb és veszélyesebb csapdákat állítanak, így veszélybe kerül az egyetlen dolog, amit igazán magukénak mondhatnak: a lótenyésztő telep, amelynek felvirágoztatását elhunyt édesapjuk életre szóló küdetésként hagyta rájuk. Az események még inkább nekilódulnak, amikor a testvérpár segítséget kér a Fry’s Electronics üzlet alkalmazottjától, Angel Torrestől (Brandon Perea) és a jó nevű operatőrtől, Antlers Holsttól (Michael Wincott), aki épp nyugdíjba készül. Erőfeszítéseiknek és hübriszüknek köszönhetően eljutnak egy olyan pontra, ahonnan már nincs visszatérés, és ijesztő következményekkel kell szembenézniük, mert magukkal ragadta őket a megállíthatatlan forgószél. A végeredmény egy nagyszabású horroreposz, amely intim és érzelmileg összetett gyökerekből sarjad.
A háttér
A horrorműfajt megújító Tűnj el! és a Mi után Jordan Peele úgy döntött, bővíti repertoárját, és olyan kihívásra vállakozik, amilyen még nem fordult elő pályafutása során: a műfaji filmek ősapja, a nagy nyári moziesemény kerül terítékre. „A Nem sokkal nagyobb léptékű, mint a korábbi sztorik – mondja Peele. – Az elkészítése már önmagában kalandszámba ment. Minden részleg hatalmas kockázatokat vállalt és a végsőkig megfeszítette önmagát. Olyan forgatókönyvet próbáltam írni, amiről azt sem tudtam, hogyan fogom leforgatni. Aztán összeraktam egy csapatot, hogy segítsenek megcsinálni.”
A lehetőségeket mérlegelve úgy tűnt, hogy a nyári moziesemények egyik alműfaja különösen megérett arra, hogy újragondolják. „Jött az ötlet, hogy megcsinálhatnám a Nagy Amerikai UFO-filmet, ami repülő csészealjas horror – folytatja Peele. – És nem szimplán egy csészealjas horror lenne, hanem az egésznek a non plusz ultrája. Ez bonyolult műfaj, és nehéz ilyen filmet csinálni, mert van egy hatalmas vászon, amit számításba kell venni – az égbolt. A Harmadik típusú találkozások nagy hatással van rám a monumentalitása és a benne kibomló vízió miatt – de leginkább azért, mert Steven Spielberg képes velünk éreztetni, hogy valami nem evilági munkál a jelenlétünkben. Ezt a magával ragadó tapasztalatot én is el akartam kapni. Ebben a műfajban leggyakrabban valamilyen fejlett idegen civilizáció jelenik meg. De mi van, ha az igazság sokkal egyszerűbb és rettenetesebb, mint képzelnénk?”
Mint Jordan Peele filmjei esetébe lenni szokott, bármit is gondolunk az új opuszról, mielőtt belépünk a moziba, jó néhány meglepetésben lesz részünk. „Azért titkolózunk annyira az előzeteseinkben meg a hirdetési anyagokban, mert tudjuk, az a legjobb szórakozás, ha valaki minél kevesebb információval pottyan az új élmény közepébe – mondja Ian Cooper producer. – Jordan filmjei akkor a legélvezetesebbek, ha nem tudhatjuk biztosan, mi vár majd ránk a sötétben.”
Ezentúl máshogy nézünk majd az égre
Biztos, hogy soha többé nem tekintünk fel úgy az égre, mint eddig. „Nyilvánvalóan horrorfilmről van szó, de sci-fi beütéssel – folytatja Cooper. – Törekedtünk a megfelelő arányokra, hogy inkább horror legyen. Az elején Jordan azt mondta, ‘remélem, a filmünk után az emberek úgy néznek a felhőkre, ahogyan az óceánt fürkészték A cápa után’.”
Mint minden Peele-film esetében, a Nem is komoly kérdéseket feszeget, miközben gyors ütemben adagolja az izgalmakat, ijesztget és szórakoztat. A film látványosság, egyben annak elemzése, hogy a látványosság miképp formálja kultúránkat és önmagunkról alkotott képünket. Amikor a film főhősei találkoznak a megmagyarázhatatlan jelenséggel a Haywood-birtok feletti égbolton, eltérő okokból és eltérő módon mindegyikük azt a célt tűzi ki maga elé, hogy dokumentálja ezt az anomáliát. „A film központi kérdése arra irányul, mennyire rá vagyunk kattanva a látványosságokra – mondja Peele. – És mi történik, amikor a pénz is megjelenik a képletben, és elkezdik kizsákmányolni azt, aminek tisztának és természetesnek kellene maradnia.”
A film munkacíme eredetileg elárulta volna a témáját. „Jordan kezdetben úgy gondolta, Kis zöld emberek legyen a címe, vagyis már a legelső megbeszélések idején abban gondolkodtunk, hogy két dolog fonódik össze a történetben: a hajsza a hírnév és a vagyon után, illetve a földönkívüli lét dokumentálásának égető vágya – mondja Cooper. – A kettős értelmű Kis zöld emberek arra utalt, hogy egyrészt bankjegyekről beszélünk, másfelől a földönkívüliekről meg az ismeretlenről.”
A Nem egyben a filmkészítés és a filmipar működésének elemzése és kritikája. „Az volt a cél, hogy kritizáljam, amit csinálunk, de fejet is hajtsak előtte” – magyarázza Peele. A film bemutatja a jól képzett, a produkció működését biztosító stábtagokat (ők a „vonal alatti” munkatársak, ahogy az iparági szakzsargonban hívják őket) – az állatidomárokat, az operatőröket, a technikusokat –, akik létrehozzák a retinánkba égő képeket, de ők maguk nem láthatók a vásznon. És lerántja a feledés fátylát az elhajított színészekről is, különös tekintettel a gyereksztárokra, akiket a filmipar az út szélén hagyott, miután cukiságuk elmúlt, és már nem lehetett belőlük pénzt csinálni. „A Nem arról szól, hogy látszódni és láttatni kell – a millenniumi nemzedék kifejezésével élve: ‘Kapd le, különben nincs is’ – mondja Cooper. – Kibontjuk a vonal alatti mukatársak egzisztenciális válságát, amelynek fő kérdése a hollywoodi dichotómia szerint: látszol vagy nem látszol. Ők nem látszanak, pedig nélkülük nem jelenne meg a látványosság a vásznon.”
E gondolat tökéletes összefoglalója a híres, 16 fázisfotóból álló sorozat, amely a Fekete zsoké címet kapta. Eadweard Muybridge alkotta 1887-ben, a körbe rendezett kártyák Animal Locomotion 626 néven szerepelnek a katalógusban. Ez a kronofotográfia egyik legkorábbi dokumentuma, amelynek célja az idő múlásának megörökítése volt, innen fejlődött ki az, amit ma mozgóképnek nevezünk, vagyis ezt tekinthetjük a filmipar genezisének. Ezek a fotók a washingtoni National Gallery of Art állandó gyűjteményében találhatók. A ló és tulajdonosának neve szerepel a feljegyzésekben. A fekete zsoké neve viszont elveszett a feledés homályában. „Ian Cooper adta a kezembe az Eadweard Mybridge-ről szóló könyvet – mondja Peele. – Ez volt számomra az igazság pillanata, amely elindította bennem a gondolkozást arról, hogyan elemezzem a médiát, Hollywoodot és magát a filmipart – és a tőle mindig is elválaszthatatlan kizsákmányolást.”
E képek mélyebb jelentésétől nehéz megszabadulni. „Jordant valósággal megbabonázta a gondolat, hogy az eredeti filmsztár – aki színész, kaszkadőr és állatidomár egy személyben – Muybridge Zsokéjának képében manifesztálódik, az ismeretlen fekete férfi így lovagol örökkön örökké” – folytatja Cooper.
A filmben a Haywood testvérek ennek az örökségnek a leszármazottai és örökösei szó szerinti és metaforikus értelemben egyaránt. „Ez a film alapjában véve egy fivérről és egy nővérről szól, akik kezdetben nem értenek szót egymással, aztán eljutnak a kölcsönös elfogadásig, és rájönnek, hogy mindig is láthatóak voltak egymás számára – magyarázza Peele. – A film a látványosságról szól, meg arról, mennyire függünk tőle, teljesen a bűvkörében élünk. De arról is szól, hogy láttatni akarjuk magunkat, arra vágyunk, hogy elismerjék, kik vagyunk és mik vagyunk.”
Ami a személyiségeket illeti, OJ és Emerald az iparág és maga Peele ideintitásának kettősségét testesíti meg. OJ a névtelenség békéjét és magányát részesíti előnyben, és a munkájában leli örömét. Emerald figyelemre és reflektorfényre vágyik. „OJ és Emerald sok tekintetben a személyiségem két oldalát jelenítik meg – magyarázza Peele. – Egyfelől szeretem, ha a magánszférám csak az enyém. Ijesztő számomra, ha egy csomó ember csak rám figyel, ahogy a legtöbbünk számára az. Ugyanakkor olyan pályát választottam, ahol a kör közepén állok. Az életemnek ez a szörnyű kettőssége jelenik meg ebben a két karakterben.”
Érdemes megjegyezni, hogy a Nem pusztán létezése okán elmélkedés a maga módján az 1887-es fekete zsoké névtelenségéről és arról, hogy a fekete, amerikai őslakos és színesbőrű emberek egyre inkább láthatók a kamera előtt és mögött. „Ez a film nem kifejezetten a faji kérdésről szól, bár ez a problémakör összefügg a látványossággal kapcsolatos őrülettel és a kizsákmányolással – magyarázza a rendező. – Ez a mozi nem készülhetett volna el öt évvel ezelőtt, mivelhogy eredeti tartalommal bír, színesbőrűek a főszereplők, ahogy a rendező is, nagy a költségvetése és hajmeresztő.”
Ez a mozi fentiek mellett eszement módon szórakoztató. „2020-ban írtam, a járvány idején – mondja Peele. – Több szempontból is annak a sok borzalomnak a lenyomata, ami akkor történt és történik azóta is. Ez a film segített megszökni a hétköznapok poklából, és azt szeretném, hogy segítsen ebben a közönségnek is.”
Ami a címet illeti: „A Nem egy csomó dolgot jelent. Szeretek beköltözni a közönség fejébe. Azt hiszem, egy csomóan nem akarnak horrorfilmet látni, semmit, ami borzalmas vagy el van cseszve. A Nem őket akarja bevonzani, azt mondván, ‘Helló, ez a mozi ijesztgetős lesz, de nagyon szívesen látunk. Neked is helyed van ebben a műfajban.’ A feketék pedig elég egyszerű szabályok szerint élnek, vannak helyzetek, amikor így reagálunk ‘Nem! Kész! Húztam innen!’.”
Peele és Cooper kamaszkoruk óta közeli barátok, s ez a film személyes szinten tisztelgés ifjúkori önmaguk előtt. „15 éves korunkban Iannel egyfolytában filmeket néztünk – folytatja Peele. – A barátaink meg a többi tinédzser menő dolgokkal foglalkoztak, drogoztak, randiztak meg ilyesmi, mi meg ültünk egy szobában, és próbáltuk eldönteni, hogy A nyolcadik utas a halált vagy a Holtpontot nézzük-e meg. Ezért akkora öröm, hogy ezt a projektet együtt hoztuk létre. Egyedül nem tudnék működni. Ian olyan, mint egy egyszemélyes hadsereg, mindig biztosítja, hogy fedezve legyek.”
Az egykori 15 éves álmodozók ma újradefiniálják azokat a műfaji filmeket, amelyeket annak idején tanulmányoztak. „Szeretem a műfajokat, mert határozott elvárások fogalmazódnak meg velük kapcsolatban – mondja Peele. – Ez útmutatók és szabályok gyűjteménye azzal kapcsolatban, hogyan kell bizonyos történeteket elmesélnünk annak érdekében, hogy bizonyos érzelmeket keltsünk. Mi, a közöség pedig mindezt kategorizáltuk, ezért be tudjuk lőni, milyen filmre ülünk be. Ez adja meg a lehetőséget arra, hogy mindent felborogassunk. Például amikor a közönség azt várja, hogy meg fog ijedni, olyasmit kap, amitől nevet. Arra számítasz, hogy valami vicces következik, erre kénytelen vagy inkább sírni. A műfajok fejreállítgatásának köszönhetően olyan filmeket kapunk, amelyeket nem lehet kategorizálni.”
A karakterek
OJ Haywood
Daniel Kaluuya
A színész és Jordan Peele először dolgozott együtt a 2017-es Tűnj el! óta. OJ-hez hasonló karaktert még nem játszott az Oscar®-díjas Kaluuya. OJ nem a szavak, hanem a nemes tettek embere, ő a film erkölcsi tengelye. Híres édesapjuk, Otis Haywood Sr. hirtelen és titokzatos halála után OJ nehézségekkel szembesül a lótenyésztő telep irányítása során, ahol lovakat idomítanak filmes és tévés produkciók számára. Bár Hollywoodban dolgozik, nemigen teszi ki a lábát a Haywood-birtokról, elvan a munkájával és nem sok vizet zavar. Miután nővére, Emerald visszatér a birtokra, régi feszültségek és sérelmek kerülnek felszínre.
„OJ-vel apja halála után találkozunk, aki különös balesetben vesztette életét, amire nem talál magyarázatot – mondja Kaluuya. – Elkezdi a birtokot igazgatni, ahol aztán mindenre fény derül. A nővére visszatér az életébe, de törés van közöttük. OJ lassan rájön, mit szeretne, miért van itt, próbál választ találni a furcsa kérdésre, ami furdalja az oldalát, és elindul a maga útján.”
Peele Kaluuyára írta OJ karakterét. „Ez a kedvenc Daniel Kaluuya szerepem, és valahányszor együtt dolgozunk, mindig megdöbbent, hogy teljesen azonos érzelmi nyelven beszélünk. Rettentően őszinték vagyunk, úgy működünk, mint a hőkereső rakéták, soha nem tévesztjük szem elől a célt.”
A rendező nem sokat beszélteti Kaluuyát, tudván, hogy kedvenc színésze egyetlen nézésével képes érzelmek skáláját és jelentését közvetíteni. „Kiaknáztam azt a tényt, hogy Daniel hihetetlen mértékben nézhető. OJ nem a szavak embere, és Daniel is olyan színész, akinek nem kell beszélnie ahhoz, hogy komunikáljon. Olyan művész, aki a hallgatásával még többet mond a közönségnek. Vannak a filmben olyan pillanatok, amelyek OJ tempójában telnek, és ezek ugyanolyan lenyűgőzőek, mint amikor Emerald tempója jellemző. Az egyik momentum, amitől Daniel olyan rendkívüli színész, az, hogy egyszerre néző és hallgató. Egy főhős esetében pont erre van szükség: a közönség azonosulni tud vele, mert ők is nézők.”
„Imádtam, hogy OJ olyan csöndes, mert gyakran én is hallgatásba burkolózom – mondja Kaluuya. – Ez más színészi tapasztalat, mert egy tekintet sokszor felér egy sornyi szöveggel. Szeretem, amikor egy ember gondolkodik a vásznon, csak úgy magában van. Én helyettesítem a közönséget, és néha előbbre járok az információkat illetően. Segítenem kell a nézőknek, hogy ezt megértsék. Tehát színészként nagyon tisztában kell lennem azzal, mire godolok.”
OJ és nővére kapcsolata a film érzelmi középpontja. „Jordan elmagyarázta, hogy Emerald az apja személyiségét örökölte – folytatja a színész. – Ennek folytán ő a birtok természetes örököse, ami az energiáját és a személyiségét illeti, de OJ az, aki helyben maradt. A kapcsolatrendszerükben van családi politika, de mélyről fakadó szeretet is munkál bennük egymás iránt, és ez a film legizgalmasabb vetülete: megmutatjuk, hogy fivér és nővér barátok és hús-vér lények.”
A testvérpár bizonytalan, feszült időszakot él át. „Bizonyos mértékben mindketten úgy érzik, utat tévesztettek – magyarázza Ian Cooper. – OJ az apja merev tanítása szerint él, és semmi lehetősége arra, hogy a maga fejével gondolkodjon. A fő célja, hogy megélhetésük érdekében működtesse apja vállalkozását, amit örökölt. Emerald az érem másik oldalát képviseli, a megújulás lázában ég, meg akarja mutatni magát, ki akar törni neveltetése ridegségéből és elszigeteltségéből.”
Kaluuya sok időt töltött lovaglással, tapasztalatait szemnyitogató, egyben megható élménynek találta. „Korábban nem tudtam lovagolni, kevesebb mint egy hónapom volt rá, hogy megtanuljak. De tudtam, hogy mit keresek, mert számomra OJ személyiségének nyitja a lovakkal való kapcsolata. Igaz barátok. Tudtam, hogy az állatok életét más szinten kell megértenem, és látnom kell, ő hogyan látja magát a barátai szemével. Úgy érzem, a lovakkal együtt gyászol. Kommunikáció működik közöttük. Teljesen igaz, hogy a lovaknak lelkük van. Talán furcsán hangzik, de szerintem OJ kapcsolatban áll a Földdel.”
Peele és Kaluuya először öt éve dolgoztak együtt, és életük azóta gyökeresen megváltozott. Azóta mindketten Oscar®-díjasok lettek, karrierjük turbófokozatra kapcsolt. „Jordan rengeteget fejlődött filmes alkotóként – értékeli az elmúlt éveket Kaluuya. – A Tűnj el! gyors vágta volt, a Nem viszont már jóval nagyobb kaliberű vállalkozás. Olyan karaktereket hoz létre és olyan intenzív helyzeteket teremt, amiket nem tudunk kiverni a fejünkből. Egészen más lett a ritmus és a sebesség.”
A két művészt összekötő kapocs azonban változatlan maradt. „Jordan filmjeiben azt szeretem, hogy nehéz meghatározni őket. Inkább meg kell tapasztalni. Mindig valamilyen örök történetet és örök igazságot rejtenek.”
Emerald Haywood
Keke Palmer
Emerald Haywood feltörekvő színésznő, énekesnő és kaszkadőr első ránézésre mindenben a bátyja, OJ szöges ellentéte. Elbűvölő és nyitott mindenre, azt szeretné, hogy mindenki rá figyeljen, ezzel kompenzálva nehéz gyerekkorát, és nem bírja a magányt meg a csendet. Inkább gyökértelenül vándorol, alkalmi ismerősök kanapéján vagy Hollywood zajos utcáin hajtja álomra fejét, semmint visszatérjen a családi otthon szigorú elszigeteltségébe. Gyermekkorának egyik meghatározó eseménye formálta OJ-vel és apjával kialakított viszonyát. Szoros kapcsolatban áll OJ-vel, bár nem veszi ki részét a családi vállalkozásból.
„Nincs túl sok jó dolog az életében, de Emerald tudja, hogyan dumálja ki magát a szorult helyzetekből – mutatja be karakterét Palmer. – Van karizmája. Tud hatni az emberekre, de nem túl fegyelmezett, és azzal sincs tisztában, merre szeretne továbbhaladni. Azon a keresztúton áll, ahol már sokan megfordultunk: nem szeretne visszamenni a régi életébe, de nem tudja, jól érzi-e magát ott, ahol most van. Ugyanakkor az otthon ott van, ahol a szív lakozik, és kell pár rossz tapasztalat ahhoz, hogy ezt a mondást értelmezni tudjuk.”
„Emerad mindig is Keke volt nekem – mondja Peele. – Tíz éve már dolgoztunk együtt a Key & Peele című műsoromban. (A számos díjjal kitüntetett sorozat öt évadon át futott a Comedy Centralon, az előre felvett, főleg társadalmi kérdéseket élesen boncolgató szkeccsek között a két házigazda, Peele és Keegan-Michael Key élő közönség előtt standupolt a felvetett témával kapcsolatban – a ford.). Keke vendégszereplő volt, Malia Obama (az elnök nagyobbik lánya – a ford.) haragtolmácsát alakította. Keke ragyogni tud, és én ilyen Emeraldra vágytam. Emerald energiája ragályos, az embernek az az érzése, hogy a sors akarja így, és bármit el tud érni, amit akar. Sok karakteremről tudni lehet, hogy direkt valamelyik színészre írtam őket. Aztán amikor találkozunk és megbeszéljük a dolgokat, még tovább toljuk a karaktert. Kekenél jobb színésznőt nem is találhattam volna.”
Emerald a film egyik központi témáját is megtestesíti, amennyiben élete jelentős részét a közösségi médiában tölti. „Emerald közösségi médiával kapcsolatos megszállottsága és influenszerkedése fontos témája ennek a mozinak, olyan értelemben, hogy folyton keresünk valamit saját magunkon kívül, és külső megerősítésre vágyunk – magyarázza Palmer. – Emerald mániája fakadhat abból, hogy Kaliforniában nőtt fel, vagy hogy nagy hatással volt rá a filmipar, vagy mert azt akarja, hogy látható legyen, mivel még soha ne érezte magát annak. Szerintem mindenki azonosulni tud vele, mert mi is bevallva-bevallatlanul azt szeretnénk, hogy észrevegyenek.”
Ricky Jupe Park
Steven Yeun
Ricky gyereksztár volt, akit Hollywood kihasznált és eldobott, aztán felnőttként megpróbált pénzt csinálni korábbi hírnevéből: létrehozta a Jupiter’s Claim tematikus parkot, amely a kaliforniai aranyláz motívumaira épült, és nevét az általa játszott karakterről kapta. „Jupe Park a Kid Sheriff című sikerfilmben szerepelt – mondja Yeun. – Nem ő volt a főszereplő, de mindenki felfigyelt rá. Aztán egy vígjátéksorozatban szerepelt a kilencvenes években, ahol egy rettenetes esemény áldozata lett. Ezek után már nem volt a régi, kiveszett belőle a tűz. Most, felnőttként még mindig a régi gondolatok kavarognak a fejében, aminek talán nincs is teljesen tudatában.”
Jupe több szempontból is a szórakoztatóipar árnyoldalait testesíti meg. „A hírnév, különösen gyerekek esetében, akiknek még nem alakult ki a személyiségük, olyan identitást ad, amitől nehéz szabadulni – magyarázza a színész. – Fennáll a veszélye, hogy mások elképzeléseinek vegyületévé állnak össze. Jupe talán megpróbál megfelelni ezeknek az elképzeléseknek, és igyekszik belesimulni az öntőformába, amelybe beleerőltették. Az, hogy ő ilyen vásári mutatvánnyá alakult, bizonyos értelemben vigaszt nyújt számára – olyan kényelmes börtön ez, amit képes ésszel felfogni.”
Jupe nem csupán múltjának börtönében él, hanem egy álomkép börtönében is, amelyben a saját valósága és identitása uralkodik. „Jupe-ot gyerekszínész korában elárulta a filmipar, de annyi év után is visszakívánkozik oda – mondja Peele. – Még mindig nem ébredt föl abból az álomból. Ebben az iparágban látható vagy, és itt rejlik pusztító volta: arra tanítanak, hogy ezt akard, és annyit érsz, amilyennek látnak, ahogyan ábrázolnak, amennyire sikeres vagy. Jupe örökre e látványosság függőségébe került.”
A nős és három sztárpalánta fiúval megáldott Jupe tudomást szerez a Haywood birtokon észlelt titokzatos jelenségről, és nagyszerű lehetőséget sejt benne. „Úgy érzi, ezzel jegyet váltott arra a helyre, ahová tartozni szeretne – mondja Yeun. – Azt gondolja, ezáltal megszabadulhat mások elvárásainak rabságától, de saját magától és a maga konstruálta börtöntől nem menekülhet. Ez a jelenség az ébredését szolgálhatja, de a pusztulásához is vezethet.”
Antlers Holst
Michael Wincott
Holst világtól elvonult hírneves operatőr a visszavonulás küszöbén, akit OJ és Emerald felkérnek, hogy filmezze le a náluk megfigyelt titokaztos jelenséget, ami valójában lefilmezhetetlennek tűnik. Holst rendíthetetlen nyugalmú, megfáradt és kissé különc figura, de nem tud ellenállni a kérésnek. A kihívás az élete, a látvány megszállottja, és egész pályafutása a filmipartól elválaszthatatlan kizsákmányolás jegyében zajlott.
„Azzal, hogy egy profi operatőr megpróbálja lefilmezni a hihetetlen jelenséget, Holst metaelemet hoz a képbe – merthogy film lesz a filmezésről – magyarázza Peele. – Holst teljesen szándékoltan a történet varázslója. Ő teszi lehetővé, hogy a küldetés kivitelezhető legyen. Azt hiszem, sokan helyesen következtetnek majd arra, hogy a karakter párhuzamba állítható Robert Shaw cápavadászával A cápában.”
-theGeek-
