Több mint 15 év után távozik a Star Wars: The Old Republic kreatív rendezője!

A BioWare viszont nem temeti automatikusan el a játékát, sőt, kihangsúlyozta, hogy ezután is ki fog tartani mellette.

 

A BioWare-től rengetegen távoztak (főképp azok, akik a Dragon Age és a Mass Effect alapjait lerakták anno), így a stúdió már-már csak nevében egyezik meg azzal a patinás csapattal, ami nem tudott hibázni. Aztán jött a csapnivaló Mass Effect 3 befejezés, majd a Mass Effect: Andromeda nem lett olyan, amit sokan vártak, aztán az élő szolgáltatásos, live service játékok között is elképesztően nagy bukásnak tekinthető Anthemmel is elhasaltak (és ennek feljavítására már nem kaptak lehetőséget az Electronic Artstól). Innen nehéz lesz felállni.

A BioWare a blogján közölte, hogy az eközben kitartóan támogatott MMO, a Star Wars: The Old Republic is érintett a távozások kapcsán. Charles Boyd, a játék kreatív rendezője tizenhat év után lép le ebből a posztból és távozik a stúdiótól. A stúdió kiemelte, hogy ezek után is kitart a játéka mellett, és Ashley Ruhl (a narratíváért felelős igazgató), Caitlin Sullivan Kelly (vezető író), továbbá George Smith (a játékmenetért felelős igazgató) nem tervezi a lelépést.

Boyd ezt írta a távozásakor: „Még majdnem tizenhat év után sem tudom teljesen elhinni, milyen szerencsés vagyok, hogy a Star Wars: The Old Republicon dolgozhattam. A Star Wars-galaxis gyerekkorom óta az életem hatalmas részét képezi, így az, hogy szerepet játszhattam a játék fejlődésében a kezdeti elképzeléstől a kolosszális megjelenésig (majd egy évtizede tartó, hihetetlen élő szolgáltatásáig) csodálatos élmény volt. A csapat szenvedélye, kreativitása és a játék iránti elkötelezettsége elképesztő; nem hiszem, hogy valaha is teljesen ki tudom fejezni, mennyire csodáltam és értékeltem a velük való közös munkát minden egyes nap.

Mint mindig, most is izgalmas dolgok vannak készülőben a Star Wars: The Old Republic jövőjét illetően (történetszálak, bolygók, játékmenet és karakterek). Alig várom, hogy életre keljenek. Nagyon várom már, hogy mindezt a játékosainkkal együtt élhessem át. Szóval a csapatnak, a Lucasfilm régi partnereinek és mindannyiótoknak nagyon-nagyon köszönöm ezt a csodálatos utazást. Lehet, hogy a projektből továbblépek, de az Old Republic sosem hagyja el a szívemet.”

Az első, Legacy of Sith kiegészítő utáni nagy frissítés augusztusban jön. A köztársasági és császári játékosoknak napi küldetésvonulatok jönnek a Manaan bolygón, az új küldetés (Operation) nyolc fős csapatoknak nagy kihívásokat hoz, belenyúltak a Weapons in Outfitter rendszerbe, és Darth Malgussal és a Sith lovag ereklyéivel kapcsolatban (Malgus ezeket keresi) új infókra készülhetünk a PC-n elérhető MMO-ban.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu