SOROZATKRITIKA – Az Egy hosszú éjszaka című sorozatnak minden jellemzője adott volt, hogy hatalmas siker legyen. Egy eklektikus, változatos karakterekből álló csoport, egy érdekes helyszín és egy állandóan robbanásveszélyes patthelyzet, rengeteg karakter között. Minden adott volt ahhoz, hogy ezt az alapsztorit a készítők alaposan kihasználják. A probléma azonban sajnos a kivitelezéssel van…

A Netflix spanyol börtönös minisorozata, hat epizódra elosztva egy lélegzetelállító, frenetikus és rendkívül izgalmas alkotás, amely egy pillanatra sem áll le, miközben a főcselekményen keresztülszáguld. A baj az, hogy az izgalmas történet az emlékezetes karakterek rovására megy, akik végül elhalványulnak a középszerűségben, és a készítők nagyon kevés időt hagytak arra, hogy egyszerű útjukból a nagyon egyhangú kliséken túl bármi más kiderüljön.

Simon, a sorozatgyilkos, akire mindenki vadászik

A történet elég egyszerű, de többrétegű konfliktussal. A középpontban egy Simon (Luis Callejo) nevű sorozatgyilkos áll, akit az éjszaka közepén letartóztatnak, és a Baruca nevű pszichiátriai börtönbe szállítják, ahová Hugo Roca igazgatót (a Narcos: Mexico egyik sztárja) karácsony előestéjén hívják be, hogy a bebörtönzését intézze. Sajnos a gyerekeit is kénytelen magával rángatni, köszönhetően az otthoni családi problémáknak.

Szegény Hugo és a többiek tudta nélkül, fegyveres zsoldosok vannak úton, akik élve akarják elkapni Simont, mivel egy titokzatos vállalkozó bérelte fel őket, akinek saját tervei vannak az éjszakára. Ezek a tervek csak az események késői szakaszában derülnek ki, de nem nagy spoiler, ha azt mondom, hogy megpróbálják Simont száját befogni, nehogy reggel, egy bírósági tárgyaláson eláruljon néhány titkot a bírónak és az esküdteknek.

Így, hogy zsoldosok vannak úton, Hugo helyzete még bizonytalanabbá válik, amikor megtudja, hogy másik lányát, Laurát váltságdíjért tartják fogva. Ha hajnali egykor nem hallanak Simonról, akkor megölik a lányt. Ez lehetetlen helyzetbe hozza Hugót, aki a családja életével zsonglőrködik a börtönben lévők életével szemben.

Egydimenziós karakterek

Papíron ez tulajdonképpen egy elég érdekes konfliktust hoz létre. A probléma csak az, hogy az Egy hosszú éjszaka annyira kapkod jelenetről jelenetre, hogy soha nem szakít időt arra, hogy ezeket a karaktereket igazán megismerjük. Hugo kicsit olyan, mint a szokásos archetipikus férfi főszereplők, akik egy lehetetlen helyzetben, pisztolyt ragadva szállnak szembe a betolakodókkal és akit számos videojátékban láthattunk már, de a 24 Jack Bauerjére is feltűnően hasonlít, aki szintén kétségbeesett dolgokra képes, mert a lányát elrabolták. Hasonlóképpen, a támadó kommandósok zsoldosok – köztük az egyébként érdekesnek tűnő Ruso (Roberto Álamo) és Lennon (José Luis García Pérez) – nagyon kevés jellemrajzot és karaktert kapnak azon túl, hogy egyszerű bérgyilkosok. Hihetetlenül egydimenziósak, ahogy a börtönőrök közül is sokan.

A börtönben lévő elmebeteg rabok egy kicsit ebben a tekintetben érdekesebbek, részben az egyes epizódokba beiktatott flashbackeknek is köszönhetően, amelyekből kiderül, hogy hogyan kerültek néhányan közülük a börtönbe.

Ami Hugót illeti, az egyetlen háttértörténet, amit kapunk róla, az egy kis részlet a feszült családi életéből az első epizódban, és egy többszöri flashback, amiben Laurával látható, és ami a sorozat végét tekintve összefüggésbe hozható. Bár annyit elárulok, hogy aki ráveszi magát, hogy ebbe a sorozatba belevágjon, azt nem árt, ha tisztában van azzal, hogy az első évad egy brutális cliffhangerrel végződik, miközben újabb évad esélyesen (az eddigi információk alapján) nem lesz, hiába készültek a showrunnerek még négy (!) másik évadra.

Kifulladás

A legnagyobb probléma az Egy hosszú éjszakával azonban a tempójából adódik. Pedig megtaláljuk itt egy jó történet nyomait, és néhány igazán izgalmas jelenetet is láthatunk – különösen, amikor a rabok és a megszállók összecsapnak. De mindezt túlságosan elkapkodják egy olyan sorozaton keresztül, amelynek körülbelül 10-12 epizódra lett volna szüksége, hogy minden karaktert és történetszálat normálisan megismerhessünk.

Az egyik oka annak, hogy az olyan sorozatok, mint A szökés (Prison Break) és A nagy pénzrablás – amelyek kivitelezésükben nagyon hasonlónak tűnnek ehhez – olyan jól működnek, a csendes, elgondolkodtató pillanatokból ered. Nem lehet állandóan pörögni, mert egy idő után a cselekmény és a néző figyelme fulladnak ki a legjobban.

A szökésben rengeteg időt tölthettünk az egyes rabokkal, megérthettük a pszichéjüket és azt, hogy hogyan illeszkednek a börtön hierarchiájába. A nagy pénzrablásban az akció mellett nyugalmas jeleneteket is láthatunk, amikor például Tokió elmélkedik, vagy a Professzor a következő lépésén töpreng, ezzel fokozva a feszültséget, miközben azon gondolkodunk, hogy mi lesz a következő lépés a karakterek számára. Az első epizódban a zsoldosok felbukkanására való várakozáson kívül Egy hosszú éjszakában nincs semmi ilyesmi.

A cím iróniája

Valahol ironikus a címválasztás is: ahhoz képest, hogy Egy hosszú éjszaka a sorozat címe, ennek a sorozatnak sokkal hosszabbnak kellett volna lennie, hogy igazán hangsúlyos legyen a fenyegetés és a tét. Ehelyett az írók annyira kétségbeesetten kapkodnak a cselekménnyel és az akcióval, hogy szem elől tévesztik a főszereplők jellemzését. Ehelyett, amit kapunk, az egy cselekményben és karakterábrázolásban egyaránt szegényes börtöndráma, amire nem valószínű, hogy sokáig emlékezni fogunk.

Aki egy végig pörgős, akciódús börtöndrámára vágyik, és nem zavarják a más sorozatokból visszaköszönő klisék, vagy az alig felskiccelt karakterek, az talán jól fog szórakozni az Egy hosszú éjszaka hat részén. Bár határozottan akadnak kiemelkedő pillanatok és érdekes szereplők, de a kapkodó forgatókönyv mégsem dolgozza őket ki kellőképpen, ahogy végigrobog a fő cselekményen. Kizárt, hogy unatkozni fogsz, de azt sem árt előre tudni, hogy cliffhanger ellenére egyelőre úgy tűnik, hogy nem készül a sorozatból további évad.

-BadSector-