Újabb súlyos bug árt a Diablo Immortal játékosainak!

A vicc? Az Activision Blizzard szerint működőképes megoldás nem orvosolja a hibát!

 

A Diablo Immortalt egy grindfesztiválnak lehet nevezni, ha egyetlen forintot sem vagyunk hajlandóak költeni a játékra, amin a kínai techgigászok egyike, a NetEase is dolgozott. Az abszolút mobilra (iOS, Android) tervezett játék a bejelentés után végül PC-n is megjelent, de nyilvánvalóan messze nem azt a szintet képviseli, amit egy teljes értékű Diablo résztől elvárhatunk (persze, eközben készül a hagyományosabbnak tekinthető Diablo IV is).

Most egy olyan bug bukkant fel, ami a játékosoktól több milliónyi tapasztalati pontot (XP-t) vesz el, és a hétvége során a Diablo Immortal kapott is egy hotfixet, amiben az Activision Blizzard több bugot is meg akart javítani. Ezek közé tartozott az is, ami a játék Battle Passán keresztül a játékosnak járó XP kiosztását akadályozta meg. A baj csak ott van, hogy miközben a Blizzard azt mondja, hogy a bugot kijavította (és így a hiányzó XP-t is pótolták, elvileg), a hiba még mindig ott van a játékban!

„A különböző Battle Pass feladatokban szerzett XP-t nem kapták meg a játékosok. Volt egy hotfix, amely ezt orvosolja, és a csapat végigmegy, hogy kiszámolja az egyes egyének elvesztett XP-jét a hiba által érintett időszakokon keresztül. Megvannak ezek az adatok. Az XP-t akkor kapják meg [az érintettek], ha átnéztük az adatokat,” írta a Blizzard, de a Redditen ennek ellenére továbbra is azt látni, hogy a patch semmit sem javított ki. Volt arra is példa, hogy néhány játékos több milliónyi XP-től esett el a hibajavítás telepítse után.

Tehát már ott tartunk, hogy egy alapvető funkció sem működik rendeltetésszerűen a Diablo franchise mellett a Blizzardra is elképesztően rossz fényt vető játékban, ahol forintban száz milliónyit is el kellene költeni ahhoz, hogy egyetlen karakterünket ki tudjuk maxolni. Erre már a „hihetetlen” kifejezés sem kellően erős.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu