Kína szigorának következményei már látszanak – még a Tencentet is megrázta!

TECH HÍREK – Egy friss jelentés szerint Kína legnagyobb játékcégeinek tengerentúli terjeszkedését részben az otthoni frusztráció hajtja.

 

 

A Barron’s új jelentése szerint a kínai videójáték-iparban 14 év óta először csökkent a felhasználók és a bevételek száma. A jelentés egy olyan év után készült, amelyben a kormány szigorú korlátozásokat alkalmazott az ország teljes technológiai iparára – olyan korlátozásokat, amelyek csak mostanában mutatták az enyhülés jeleit.

A Barron’s által megkérdezett szakértők szerint a kínai játékipar – különösen a legnagyobb cégek, mint a Tencent és a NetEase – a pekingi engedélyezési folyamat alatt küszködik az új játékok megjelenésével kapcsolatban, amelyet nemrég nyolc hónapra befagyasztottak. Az elmúlt évben az ország új korlátozásokat vezetett be a 18 éven aluliak online játékokkal tölthető idejére vonatkozóan, és szigorította a játékon belüli tartalmak cenzúráját, ami megnehezítette az ország játékiparának hazai működését.

A South China Morning Post szerint 2021 decemberéig 14 000 „kis stúdió és játékokkal kapcsolatos cég” zárt be a szigorítások következtében.

2022-ben sem alakulnak jobban a dolgok: a kormány idén mindössze 172 játékot hagyott jóvá kiadásra, szemben a 2021-es év ugyanezen időszakáig jóváhagyott 755 játékkal. Kína legismertebb játékgyártó cégei számára még riasztóbb, hogy ezeknek az engedélyeknek a túlnyomó többségét viszonylag kis játékfejlesztők és kiadók kapták; a NetEase és a Tencent továbbra is jégre van téve.

A Barron’s beszélt Nir Kshetri üzleti professzorral, aki kifejtette, hogy a kormány nem hajlandó engedélyezni a licencelt külföldi játékokat és a „hardcore” (amit szerintem lazán lefordíthatunk „nagy költségvetésű” vagy „AAA”) játékokat. Tehát az egyik ok, amiért a Tencent folyamatosan felvásárolja a külföldi játékcégeket, az az, hogy otthon „nem kapnak enni”.

A jelentés elég kaotikus képet fest most a kínai játékfejlesztésről.

Bár a Barron’s által megszólaltatott másik szakértő – Daniel Ahmad a Niko Partners-től – azt jósolta, hogy a Tencentre és a NetEase-re nehezedő nyomás enyhülni fog a jövőbeli játékengedélyezési tételeknél, aligha tűnik meglepőnek, hogy ezek a cégek a tengerentúli piacokra, például az Egyesült Államokra koncentrálnak. Eközben a jelentés szerint azok a kínai játékcégek, amelyek nem rendelkeznek egy óriási multinacionális vállalat erőforrásaival, az elmúlt évben egyszerűen feladták és bezártak.

Forrás: Barron’s, South China Morning Post

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu