Öt év után is találni titkokat a NieR: Automatában! [VIDEO]

Vajon miért nem tudja a többi játékos elérni azt, amit eddig nem láthattunk? A PlatinumGames és a Square Enix mit rejtegethet még előlünk? (Na nem a Babylon’s Fallra gondolunk…)

 

Az egész egy hónappal ezelőtt kezdődött, amikor a Redditen sadfutago megkérdezte, hogy miképp tudott bemenni a templomba, miközben a barátjuk erre nem volt képes. Ez rögtön zavaros volt a többieknek, mert eddig nem is tudtak arról, hogy a NieR: Automata rendelkezik egy ilyen régióval. Ezután egy videót is posztolt arról, hogy egy, eddig kinyithatatlannak tekintett ajtó után egy fehér folyosót láthatunk. Ez annyira új területnek tekinthető, hogy eddig soha, senki nem jutott el ide!

A furcsaságok itt nem érnek véget. Kiderült, hogy ez a terület még ott volt a helyszín régebbi koncepciós rajzai között, ám elvileg ez a régió ki lett vágva a bolti NieR: Automatából, de ez még mindig nem magyarázat arra, hogy a játékos hogy a fenébe jutott el, vagy miképp tartott több mint öt évig, hogy erre fény derüljön. Az egészet még érthetetlenebbé teszi, amit Saito Yosuke, a játék egyik producere mondott, amikor retweetelte a videót („Örökös rejtély…”). Yoko Taro, a NieR alkotója is azt mondta régebben, hogy a játékban minden rejtélyt megtaláltak a játékosok, így nem kizárt, hogy ezt a helyszínt elvileg nem is lett volna szabad megtalálnunk, és a későbbi verziókból el is lett talán távolítva. A NieR körül a moddolásra szakosodott szcéna sem olyan erős, így a kivágott helyszínek visszarakása sem tűnik megoldásnak.

Úgyhogy ezt a helyzetetet nehezen tudjuk megmagyarázni. Lehet, hogy a fejlesztők egyszerűen benn felejtették azt a területet, és direkt hallgat róla mindenki? Logikus magyarázat lehetne ez. Mindenesetre hamarosan a Nintendo Switch is megkapja a játékot, ugyanis október 6-án jön a NieR: Automata The End of Yorha Edition, ami az összes eddigi DLC-vel, illetve Switch-exkluzív kosztümökkel érkezik.

Forrás: VGC

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu