Új vezető írója van a Beyond Good & Evil 2-nek!

A Ubisoft annyi ideje bejelentette már a játékot, hogy ennek jelenleg nincs olyan nagy hatása…

 

Nem vicc: a játék már kb. másfél évtizede készül. Ezzel pedig már kb. egy szinten van a Beyond Good & Evil 2 (amit innentől csak BG&E2-ként írunk) a Duke Nukem Foreverrel, csak ugye ott nem csak egy kiadónak volt köze a projekthez, míg itt mindvégig a Yves Guillemot vezette cég alatt készülgetett Michel Ancel játéka. (Az egész szituációt viccessé teszi, hogy Ancel körül is felbukkantak a szexuális zaklatással kapcsolatos vádak, így a franchise alkotója, aki amúgy a Rayman megalkotásában is közreműködött, visszavonult azóta a játékiparból… és akkor még nem beszéltünk a másik, PS4-exkluzívként nyolc éve bejelentett WiLD-ról!)

2008-ban lett bejelentve a játék, amiről 2014-ben is hallottuk, hogy igen, készül, de aztán eltelt megint nyolc év, és továbbra is csak koncepciós rajzoknál tartunk, és az AAAA-nak mondott játékot talán, esetleg 2024-ben láthatjuk. Ennek ellenére a bizonytalanság közepette Sarah Arellano a Twitteren bejelentette, hogy ő lett a BG&E2 vezető írója!

Arellano LinkedIn profilja szerint a 2015-ös Vainglory nevű MOBA narratív tervezője volt a Super Evil Megacorpnál, de a Deep Silver stúdiójánál, a Volitionnál is megfordult íróként (és mivel Arellano Twitterén megemlítette, hogy a Saints Row rebooton dolgozott, már tudjuk is, hogy min tevékenykedett), de az Activision Blizzardnál is eltöltött egy kis időt, ugyanis a World of Warcraft esetében is narratív tervezői posztot töltött be.

A Ubisoft szóvivője a PCGamernek küldött emailben ezt írta: „Nagy örömmel üdvözöljük Sarah-t, aki a BG&E2 egyik legújabb munkatársa. A fejlesztőcsapat keményen dolgozik azon, hogy beváltsa a közösségnek tett ígéretét.” De ezek után nem tudunk sokat mondani. Hinni a francia cégben pedig pláne nem, mert ki tudja, hogy mennyi lóvét dobtak ki a projektre…

Ezek után nem csoda, hogy a kínai Tencent pénzére szorulhatnak: a techóriás szeretne a Ubisoft legnagyobb részvényese lenni. Vissza fogjuk még sírni a cégből kihátráló Vivendit…

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu