Sandman: Az álmok fejedelme – Enter Sandman?

SOROZATKRITIKA – Neil Gaiman klasszikus képregénysorozatából drámasorozat készül, melynek főszerepében Tom Sturridge alakítja az álmok fejedelmét, aki egy évszázadra az emberek világába zárva találja magát.

 

 

A Homokember egyik pontján egy 400 éves angol (Ferdinand Kingsley) lazán kizsigereli a Lear király egy nemrég bemutatott előadását. „Az idióták happy endet adtak neki” – gúnyolódik. Beszélgetőpartnere: Álom (Tom Sturridge) – mint az álom fogalmának fizikai manifesztációja, és annak a lehetetlen birodalomnak az ura, ahová akkor utazunk, amikor álomba merülünk – emiatt kevésbé izgatja magát. „Ez nem fog sokáig tartani” – jósolja bölcsen. „A nagy történetek mindig visszatérnek eredeti formájukba.”

 

 

Biztosra mentek vele

 

A Sandmannek nem lesz szüksége ilyen drámai visszatérésre. Maga a képregény alkotója, Neil Gaiman (Allan Heinberg és David S. Goyer mellett) az executive producer és a fantasy-dráma ennek köszönhetően tisztelettel viseltetik a forrásanyag iránt. A Lear királyról szóló párbeszédből azonban pont az hiányzik, hogy az igazán ütős adaptációk kreatív veszélyt is mernek vállalni, épp ettől érezzük frissnek és relevánsnak őket. Azáltal, hogy a hűséget a kreativitás elé helyezi, a Sandman a képregények korrekt és színvonalas adaptációja – de messze elmarad attól, hogy saját jogán klasszikus legyen.

Ahogy a képregényekben, a Netflix Sandmanje is egy fogsággal kezdődik. Bár Álom – a többi Végtelen testvéréhez, köztük a Halálhoz (Kirby Howell-Baptiste), a Vágyhoz (Mason Alexander Park) és a Kétségbeeséshez (Donna Preston) hasonlóan – olyan erők birtokában van, amelyeket az istenek aligha tudnak felfogni, végül egy emberi mágus, Roderick Burgess (Charles Dance) az, aki elég erős varázslatot mond, hogy Álmot több mint egy évszázadon át az élők között tartsa fogva. (Ha azt próbálod megfejteni, hogy milyen mondák magyarázzák Álom erősségeit és gyengeségeit, vagy hogy egyes varázslatok miért hatnak rá jobban, mint mások, ne fáradj; ez az a fajta fantasy-sorozat, amely még a valóságot fenyegető közvetlen veszélyeket is „érthetetlennek” nevezve egy kézlegyintéssal hagyja a fenébe a magyarázkodást.)

 

 

Ez az Álom kicsit túl álmos lett

 

Amikor Álom 2022-ben végre kiszabadul, visszasiet a királyságába, hogy felfedezze, hogy az távollétében – helyettesének, Lucienne-nek (a vonzóan éles eszű Vivienne Acheampong) minden erőfeszítése ellenére – romba dőlt, és hogy több alattvalója is elszökött. Az első évad, amely az 1989 és 1996 között megjelent, az eredeti sorozatot összegyűjtő, tíz kötetből az első kettőt dolgozza fel, azt követi, ahogy Álom azon dolgozik, hogy visszanyerje a hatalmát, hogy újra megerősítse a tekintélyét, hogy újjáépítse a világát – és talán eközben mélyebben megérti az emberi életeket, amelyeket állítólagosan szolgál.

Kétségtelen, hogy a Sandman adaptációjának egyik legnagyobb kihívása maga Álom lesz. Ahogy a képregényekben ábrázolták, alapvetően egy felnőtt férfi alakja van, de egy éteri földönkívüli tartása, csontporcelán bőrrel és csillogó csillagokkal a szeme helyén. Ezt a feladatot egy hús-vér halandónak sem könnyű teljesíteni, és Sturridge nagyon igyekszik, amikor a kecses, arisztokratikus testalkatú és mély, csendes bariton hangon megszólaló Álmot alakítja. Mégis, a 36 éves brit színész valahogy túlságosan is emberi marad, és ezen a sminkje sem segít, amellyel a sminkmesterek túl keveset dolgoztak azért, hogy megkülönböztessék őt bármely más, a modern kori Londonon élő és a 30-as éveiben járó, emós frizujárú, gót sráctól. Mindez viszont aláássa annak az elszigeteltségnek az érzését, amit hősünk akkor tapasztal meg, amikor emberek között van és aminek az eredeti képregényben is fontos szerepe volt.

 

 

Rémálom a Netflixen, női Constantine és egy jó fej Halál

 

Sokkal életszerűbb a Netflix másik sikersorozatából, a Narcosból ismerős Boyd Holbrook, mint a Korinthoszi, egy szökött Rémálom, akit a sorozatgyilkosok imádnak. A karakter leghátborzongatóbb fizikai jellemzője, hogy szemei helyett éles fogú szája van, de Rémálom általában sötét napszemüveg alá rejti őket; Holbrook mégis képes rá, hogy önmagában is furcsán csábító fenyegetést sugározzon alakításával.

Érdemes még megemlíteni Jenna Coleman alakítását is, aki olyan jól teljesít rövid megjelenésében, mint a problémás rosszfiú Johanna Constantine. Akinek ismerős a név: igen, a könyvekből, az NBC-sorozatából és a Keanu Reeves-filmből ismert John Constantine ördögűző női verziójáról van szó. Vajon számíthatunk egy spinoffra is? Howell-Baptiste pedig a sorozat talán legmegnyerőbb szereplője az egyszerre melegszívű és pragmatikus Halál szerepében.

 

 

A rajongók iránti hűség kötelez?

 

A Sandman kicsit hasonló betegségben szenved, mint a másik Netflixes-adaptáció: a Cowboy Bepop amely úgyszintén nem nagyon mert eltérni az eredeti alapanyagtól. A történet Roderick Burgess-szel kezdődik, de nem azért, mert karakterként ő annyira borzasztóan érdekes lenne, hanem látszólag csak azért, mert a képregények is vele és a hozzákötődő sztoriszállal kezdődnek. Amikor a Burgess-hez kötődő események végre lezárulnak, a sorozat is végre lélegzethez jut, de még így is túlságosan ragaszkodik az eredeti alapanyaghoz.

A Sandman: Az álmok fejedelmét leginkább az eredeti képregények rajongói fogják imádni, aki nem ismeri ezt az univerzumot, annak a történet, illetve a karakterek motivációi sokszor zavarosak lehetnek. Mindezért kárpótolnak az összességében jó színészi alakítások és a különleges vizuális világ. Aki egy tényleg egyedi, különleges sorozatra vágyik és nem zavarják a homályos történeti elemek, annak ajánlható a Sandman, de azért ne felejtsük el, hogy ebben a műfajban Netflixen és máshol is igen erős a konkurrencia…

-BadSector-

Sandman: Az álmok fejedelme

Rendezés - 6.8
Színészek - 7.2
Történet - 6.4
Látvány/zene/hangok - 8.5
Hangulat - 7.4

7.3

A Sandman: Az álmok fejedelmét leginkább az eredeti képregények rajongói fogják imádni, aki nem ismeri ezt az univerzumot, annak a történet, illetve a karakterek motivációi sokszor zavarosak lehetnek. Mindezért kárpótolnak az összességében jó színészi alakítások és a különleges vizuális világ. Aki egy tényleg egyedi, különleges sorozatra vágyik és nem zavarják a homályos történeti elemek, annak ajánlható a Sandman, de azért ne felejtsük el, hogy ebben a műfajban Netflixen és máshol is igen erős a konkurrencia…

User Rating: 4.61 ( 1 votes)

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines – including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu