Square Enix: elképesztően idióta indoklás a nyugati stúdióinak eladása mögött!

Hihetetlen, hogy ilyen hülyeséget talált ki a Square Enix a Square Enix Montréal, a Crystal Dynamics és az Eidos Montréal eladására…

 

Még most is felfoghatatlan, hogy kb. 300 millió dollárért adta el az Embracer Groupnak a három stúdiót és azok IP-it a Square Enix (és az egyikük, az Eidos Montréal körül volt egy pletyka, ami a mai hírekben megfordult), ugyanis ez relatíve alacsony összegnek felel meg a játékiparban. Ezután a Square Enix egy közleményben az elsődleges indoklását is felfedte: „az erőforrások hatékonyabb elosztása és új vállalkozások indítása azáltal, hogy olyan területekre irányuló beruházásokat hajtanak végre mint a blockchain, a mesterséges intelligencia és a felhő.”

Most viszont a cég kiadta a negyedéves üzleti jelentését, és két elemző, David Gibson és Dr. Serkan Toto is beszélt a valódi indoklásról. Toto kb. ki is akadt: „A Square Enix azt mondja, hogy azért adták el a Crystal Dynamicsot és az Eidost, mert féltek attól, hogy ez a két stúdió kannibalizálná a cég eladásait. Ki olyan hülye, aki ezt a ló____t elhiszi?” Bár kissé nyers a megfogalmazása, valóban érthetetlen indoklás ez a japán cégtől.

A Deus Ex, a Thief, vagy a Tomb Raider a nyugati stúdióktól változatosabbá tette a Square Enix portfólióját, és segítettek a kiadónak, amikor a hazai pályán, Japánban készülő játékok többszöri halasztást igényeltek (pl. a Final Fantasy VII Remake, illetve a Final Fantasy XV is ilyen volt). Legalább most erősebb a menetrendjük: a Live A Live épp most jelent meg a Nintendo Switchen, de hamarosan jön a Valkyrie Elysium, a Star Ocean: The Divine Force, a Dragon Quest Treasures, a Crisis Core: Final Fantasy VII – Reunion, a Forspoken, a Final Fantasy XVI, és a Final Fantasy VII Rebirth is.

A Square Enix nagy eséllyel azért „egyszerűsített” magán, hogy egy másik cég felvásárolja, és valóban vannak pletykák, miszerint a Sony lehet az új tulajdonos…

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu