Az is felszólalt a P.T. évfordulója kapcsán, aki letöröltette!

Ő volt felelős a PlayStation Networkről való eltávolításáért, de már nem dolgozik a japán kiadónál, amit még mindig sokan csak lenéznek.

 

Akkoriban a Pearl L néven futó személy a Konami first-party vezetői posztját töltötte be, és több tweetben is beszélt a P.T. körüli ügyködéséről. Azóta már privátra állította a profilját, de azért megtudtuk, hogy mi is volt a helyzet. Ő segített abban, hogy a P.T. felbukkanjon a PlayStation Store-on, így neki kellett a kamu kiadót és fejlesztőt is megvalósítania a Sony digitális platformján.

Sajnos ez azzal járt, hogy neki kellett a Sony-t felkeresnie, hogy levegyék a PlayStation Store-ról a már meg nem valósuló Silent Hills felvezető ízelítőjét (nem véletlenül P.T. a neve: ugyanis ez a playable teaser rövidítése, és ez játszható ízelítőként fordítható magyarra), továbbá a letöltéseket is megakadályozta ezzel. Ezután a követőinek válaszolt, és kiderült, hogy bizony a Sony mérnökeinek ki kellett találnia, hogy miképp akadályozzák meg a P.T. ismételt letöltéseit, és ez valamelyest kínos volt, mert a cég már több kivételes esetet alkalmazott a PlayStation Networkös listázás miatt… de Pearl szerint ennek ellenére is fantasztikusnak tartotta a Sony-val való munkát.

Hozzátette, hogy ő is úgy kívánja, hogy bárcsak máshogy alakult volna a történet a Konami és Kojima Hideo között, ugyanis szerinte eléggé szórakoztató volt ezt a titkos, menő dolgot a rajongóknak létrehozni. Jó emlékekkel tekint vissza 2014 nyarára, amikor megpróbálták a játékosok kideríteni, hogy mit is kínáltak a PlayStation 4-exkluzív élménnyel, ami elég pozitív fogadtatásra is lelt.

Guillermo del Toro is megemlékezett a hétvégén arról, hogy nyolc éve bukkant fel a PlayStation Store-on a P.T., és erről részletesebben itt írtunk. Ha valakit, őt biztosan felidegesítette a Konami mentalitása, ami ezután hosszú ideig csak a pachinkókkal égette magát a nyugaton (Silent Hilles és Metal Gear Solidos is volt), és konzolos, PC-s játékok körül csak a Pro Evolution Soccer (ma már eFootball), illetve a nem éppen sikeres Metal Gear: Survive bukkant fel tőlük.

Forrás: PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu