Tényleg nem lehet soha vége a Halloween-filmeknek

MOZI HÍREK – A gonosz soha nem halhat meg, amíg képes pénzt csinálni. Ezzel a szellemes megállapítással harangozza a Movieweb új információt, miszerint a A Halloween véget ér című produkcióval valószínűleg nem lesz vége a Halloween-sorozatnak.

 

Ez lenne a harmadik, záró darabja az új trilógiának, de mint korábban is többen pedzegették már, mivel a franchise annyira sikeres, további részek készülhetnek. Most éppen az első darab, az 1978-as klasszikus Halloween – A rémület éjszakája alkotója, aki az új trilógia kreatív munkatársa, John Carpenter mondta azt, hogy az álarcos rémet korai még temetni. A mostani új trilógiát a kis költségvetésű filmekkel nagyokat dobó Blumhose producercég készítette, és eredetileg nem akarták folytatni, de azóta változott az álláspont. Most már Carpenter is azon a véleményen van, hogy amíg van pénz egy filmben, nincs vége. Jason Blum, a stúdió producere is úgy véli: bár csak három részre szólt az új trilógia szerződése, semmi akadálya annak, hogy megállapodjanak a további folytatásokról. Minden attól függ, hogy A Halloween véget ér hogyan teljesít.

(Halloween Ends – hazai bemutató: 2022. október 13.)

Forrás: UIP

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu