Leonardo DiCaprio játszhatta volna James Deant egy életrajzi moziban?!

MOZI HÍREK – Michael Mann filmrendező már a ’90-es években meg akarta csinálni a filmet, de belefáradt abba, hogy megvárja, amíg Leonardo DiCaprio eléri a megfelelő kort.

 

 

Leonardo DiCaprio nagy sztár volt a ’90-es években, többek között szerepelt a Gilbert Grape, a Rómeó + Júlia és persze a Titanic című filmekben. Hírneve azóta csak nőtt, két évtizeden keresztül számtalan blockbusterben láthattuk. Nagyjából ugyanebben az időben Michael Mann filmrendező is karrierje csúcsán volt, és egy James Dean-életrajzi filmet álmodott meg, a feltörekvő csillaggal a főszerepben.

Mann nemrég a Deadline-nak elmondta, hogy egy „briliáns forgatókönyvet” dobott el a néhai színészről, mivel DiCaprio túl fiatalnak tűnt a szerephez.

Ehelyett a rendező a Szemtől szemben (Heat) című krimit/drámát forgatta le, amely profi tolvajok körül forog, Al Pacino, Robert De Niro, Val Kilmer és Jon Voight főszereplésével. A filmet a kritikusok és a rajongók is jól fogadták, és azóta klasszikus rablófilmmé vált. Annak ellenére azonban, hogy a mozi Mann karrierjének egyik legsikeresebb filmje, még mindig azon gondolkodik, mi lehetett volna Leonardo DiCaprióval.

A Deadline-nak azt mondja, nehéz lenne találni valakit, aki el tudná játszani a Haragban a világgal színészét, de „ráakadtam egy fickóra, aki el tudta játszani James Deant”.

„Ez egy briliáns forgatókönyv volt. És akkor ki a fene tudná eljátszani James Deant? Ráakadtam egy fickóra, aki el tudta játszani James Deant, de túl fiatal volt. Leo volt az. Csináltunk egy próbafelvételt, ami egészen elképesztő. Azt hiszem, akkoriban 19 éves lehetett. És az egyik szemszögből nézve, teljesen benne volt. Úgy értem, ez zseniális.”

A rendező úgy emlékszik, hogy a felolvasás valamikor a Growing Pains (1992) és a Gilbert Grape (1993) között történt, mielőtt a sztár a Titanic-kal világhírnévre tett szert. Ha a dolgok másképp alakulnak, Leonardo DiCaprio talán a James Dean-életrajzi filmben nyújtott áttörő szerepéről vált volna ismertté.

Michael Mannt lenyűgözte DiCaprio rövid Dean-alakítása, és azt állította, hogy kiválóságának minden az arckifejezésekhez volt köze. A rendező szerint DiCaprio azonnal át tudta változtatni az érzelmeit és arckifejezéseit, így változott át a néhai színésszé.

Sem Mann, sem DiCaprio nem haragudhat a dolgok alakulásáért, a filmrendező azóta jó néhány sikeres filmet is rendezett. DiCaprio karrierje során eddig hét Oscar-jelölést gyűjtene be, egyet pedig meg is szerzett a legjobb színészi alakításért a 2015-ös A visszatérő című filmben.

Mann nemrég adta ki a Szemtől szemben előzmény/követőregényét Heat 2 címmel, amelyet a rendező játékfilmmé adaptál. Sajnos megerősítette, hogy sem Robert de Niro, sem Al Pacino nem fogja tudni újra eljátszani a fiatalabbik énjét. Ez azonban esélyt ad a rendezőnek arra, hogy régóta várt partnerét, Leonardo DiCapriót castingolja.

Forrás: Deadline

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu