FILMKRITIKA – Újabb magyar film, újabb magyar könnyed, nyári filmvígjáték – ám ezúttal nem romkom, hanem a másik, kedvelt műfajból való: ezúttal egy kisgyerekeres „buddy movie”-val van dolgunk. Rohonyi Gábor és Vékes Csaba alkotása, A Szia, Életem! egy cinikus, csajozós, de örök szingli, lepukkant magyar író (van belőlük egy pár…) történetét meséli el, akire az egyik exe hirtelen rásózza a közös gyereküket.

„A szerelemvonatból nincs kiszállás” – énekelte egykor Demjén Ferenc és ugyanezt elmondhatnánk a túlreprezentált romkom, vagy ahhoz közelálló, nyomokban romantikus elemeket tartalmazó, könnyed nyári filmvígjátékokról is. Bár a Szia, Életem! című filmben a „romantika” kevesebb szerepet kap (azért kap az is…), de azért ismét ismerős terepen járunk: az amerikai és európai (főleg francia) filmvígjátékok közkedvelt témája, amikor a bonviván életet élő, csajozós, örök szingli apára hirtelen rásózzák a gyerekét és kénytelen vele együtt eltölteni több napot is. Erről szól ez a magyar film is.

Lepukkant celebíró, írói, magánéleti válságban

Persze e filmvígjátékok főszereplői általában sármos, vagy legalább jóvágású hollywoodi sztárok, a mi magyar valóságunkhoz közelebb ál, hogy a főszereplő Barna (Thuróczy Szabolcs) is egy leharcolt, erősen kopaszodó, nem túl előnyös testalkatú és az utóbbi időben nem is túl sikeres író, akire mégis valahogy ragadnak a nők. Ez talán a film kevésbé reális része (volt párja, akitől a gyereke van, állítólag fülig szerelmes volt belé, de rendkívül könnyen megy neki a csajozás egyébként is), de az már annál inkább, hogy hősünk anyagilag is mennyire lepukkant. Hősünknek lakbér és egyéb tartozásai vannak, fel akarják bontani a szerződését, és a taxisnő is alaposan lehúzza, akivel enyelegtek is egy sort.

De mindez még semmi: akkor kezdődnek az igazi problémák (és igazából maga a film fősztorija is), amikor hirtelen megjelenik az ajtóban hősünk egykori párkapcsolata (Nagy Ilona) és rásózza Barnára a hatéves közös gyermeküket, Samut (Pásztor-Várady Mór), hogy vigyázzon rá, amíg a nő tíznapra Japánba utazik egy ösztöndíjra. Az örök agglegény Barna az életben sohasem akart gyereket, most viszont kénytelen apaként viselkedni.

Láttunk már ilyet

Az alapkoncepció tehát ismerős és bár a film erősen indul a taxisnős „románccal”, ahogy képbe kerül a gyerek, a szokásos kliséket láthatjuk most. A gyerek „természetesen” állandó problémát okoz Barna életében, hatéves létére folyton bepisil, mert a forgatókönyvben ez van írva és egyébként is borzasztóan idegesítő. Mivel tényleg ez volt a cél, a gyerekszínész Pásztor-Várady Mór tényleg jól alakítja az idegesítő kiscsókát, más kérdés, hogy nézőként is kezdett egy idő után az agyamra menni a gyerek. (Oké, persze, jogos kritika lehet felém nézve, hogy nekem sincs.)

Összességében azért az apa-gyerek filmvígjáték nagyjából rutinszerűen működik – egészen addig, amíg a film nem kezdi erőltetni azokat a „fantasy”, mesés részeket, ahol az apa mesél neki és ezt a film, többször is megjeleníti. Elsőre talán még viccesek is ez a technikailag a nyolcvanas évek kosztümös meséit idéző (értsd: technikai téren borzasztóan gagyi) mesejelenetek, de amikor már sokadszorra erőltetették bele a filmbe, és ráadásul még mély mondanivalót próbálván is beleerőszakolni, akkor komolyan azon gondolkoztam, hogy kimenekülök a nézőtérről.

Nézhető magyar szülő-gyermek filmvígjáték

A Szia, Életem! egy aránylag korrekt magyar családi filmvígjáték, eleinte jobbféle, később egyre erőltetettebb humorral. Thuróczy Szabolcs azért jól hozza a kiégett, lepukkant celebíró és örök agglegény karakterét, bár nehéz róla elhinni, hogy akkor „nőcsábász”, mint ahogy a forgatókönyv karakterét megírta. A valószerűtlen szülő-gyermek bohózatelemeket a film azért aránylag jól abszolválja, a „teszkós fantasy” részeket („meséket”) viszont nem kellett volna erőltetni.

-BadSector-