A Flashback 2 sem akkor jön, amikor szerettük volna

A Microids is beszállt az egyre inkább bővülő csoportba, ami 2022 helyett 2023-mal tervez…

 

Nos nézzük, hogy a francia kiadó miként magyarázza a bizonyítványát: „Üdvözletünk. Ma egy fontos hírt szeretnénk megosztani veletek a Flashback 2 megjelenésével kapcsolatban. Mindenekelőtt engedjétek meg, hogy megköszönjük mindannyiótoknak a türelmeteket és a támogatásotokat. Csapatunk keményen dolgozik azon, hogy a játékosok elvárásainak megfelelő kalandot nyújtson a szívünknek immár több mint három évtizede kedves és népszerű franchise-nak.

Eredetileg 2022 telére terveztük a játékot konzolokon és PC-n, de úgy döntöttünk, hogy a játék megjelenését 2023-ra toljuk. A pontosabb megjelenési dátumot egy későbbi időpontban fogjuk megosztani. Mélységesen hálásak vagyunk a megértésetekért, és nagyon reméljük, hogy az élmény a világ minden játékosának tetszeni fog. Rendszeresen tájékoztatni fogunk titeket a fejlesztés előrehaladásáról.” Ez bizony egy nesze semmi, fogd meg jól indoklás…

Júniusban (amikor a Microids bejelentette az eddig tervezett téli megjelenési időszakot) már összefoglaltuk, hogy miről szól a játék: „A Microids áll a projekt mögött (ami nem olyan meglepő, mert sok esetben a frankofón IP-k hozzájuk kötődnek manapság), és Cuisset is nagy eséllyel régóta várt erre: 1989-ben, a Delphine Software Internationalnél (DSI) a sztori és a programozás kapcsán a Future Wars volt az első eredeti játéka, amit a Flashback három évvel később követett. Ezt a filmszerű platformert is a DSI hozta össze, és Cuisset volt a tervezője. Ő később több, változó minőségű játékban is megfordult (Shaq Fu, Time Commando, Moto Racer-sorozat, Darkstone, Mister Slime, Amy, Subject 13…), de most visszatér a Flashbackhez.

Az első rész remake-jét Cuisset saját stúdiója, a VectorCell hozta össze a Ubisoft kiadásában 2013-ban X360-ra, majd PS3-ra és PC-re, de most már egy másik francia cég gondozza az IP-t. Miután Conrad legyőzte a mesteragyat (Master Brain) az előző részben, ismét a Morphokkal gyűlik meg csapatának baja. A civilizációkra veszélyes lények mellett Ian is problémás, miután Conrad szeme láttára rabolják el az ő legjobb barátját, és itt kérdéses, hogy ki állhat a rablás mögött.

A Flashback 2-t Cuisset csapata és a Microids Lyonban található stúdiója együtt hozza össze, és egy új történetet kapunk benne. Ebben az akció, a puzzle elemek és a titkos belopakodás is szerepet játszik. Ismerős helyszínek is lesznek (Neo Washington, dzsungel), de újakra is számíthatunk (Neo Tokió, vagy egy rejtélyes űrállomás). Cuisset igyekezett az első rész előtt tisztelegni azzal, hogy sok, az első részen dolgozó embert is visszahozott (Thierry Perreau, a játéktervező, vagy Raphael Gesqua, az Amigás verzió soundtracjének zeneszerzője).

A Flashbacket a 90-es években az innovatív animációja miatt dicsérték, és a csapat a folytatás esetében is meg szeretné őrizni ezt a tradíciót, így Jamel Blissatot bérelték fel Conrad B. Hart mozgásának digitalizációjáért…”

A Flashback 2 2023 folyamán jön PlayStation 5-re, Xbox Seriesre, PC-re (Steam), PlayStation 4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switchre. A Switch-nél eddig is 2023-mal terveztek. Lehet, hogy most minden platformra egyszerre fog kijönni.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu