FILMKRITIKA – Emma Thompson az érzelmek minden skáláját ábrázolva, rutinos profizmussal alakítja a szexuális kielégülést kereső egykori hitoktató tanárnőt egy mulatságos és együttérző kétszereplős filmvígjátékban.

Emma Thompson nagyon személyes, érzelmileg gazdag és bensőséges alakítást nyújt Katy Brand forgatókönyvíró és Sophie Hyde rendező szórakoztató filmjében, amely inkább egy színházi darab, filmes formátumban. A helyenként érzelgős és a naiv film összességében igazán nézhető és annak ellenére is leköti a néző figyelmét, hogy a film zömében csak két szereplőt látunk. Bár a Minden jót, Leo Grande Grandét nem nevezhetnénk pontosan közönségcsalogatónak, de Brand – aki a vígjátékok írásában és előadásában is megállja a helyét – elég profi komikus érzékkel rendelkezik ahhoz, hogyan és hol lehet kiváltani a közönség reakcióját.

Középkörú hitoktatónő szexért fizet

Thompson játssza Nancyt, a középkorú özvegyet és egykori hitoktatót, aki az egész életen át tartó, egyetlen férfival (néhai férjével) folytatott kielégítetlen házastársi kapcsolat után úgy döntött, hogy fizet a diszkrét délutáni szexért egy előkelő szállodai szobában. Nancy élénk és tanítónői igényével a nevelés és az önfejlesztés iránt, úgy érzi, hogy halála előtt még néhány szexélményt kell átélnie, köztük a legfontosabb és csúcspontot jelentő szexuális élményt.

Thompsontól már láthattunk hasonló karaktereket, hiszen ott van például az a nő, aki titokban sír a fürdőszobában az Igazából szerelemben, mert Alan Rickman megcsalja, vagy az az ápolónő, aki Jeff Goldblummal szexelt A nagy balekban.

Daryl McCormack pedig (aki Isaiah Jesus a Peaky Blinders című tévésorozatból), kellően rejtélyesen alakítja a fiatalembert, akit online bérelt fel, és aki a „Leo Grande” nevet viseli. Viszonylag nemrégiben még az „escort” volt az a kifejezés, amit akkor használtak, ha el akarták kerülni a prostituált – vagy jelen esetben inkább: „hímringyó” – szót, de Leo természetesen öntudatlanul udvarias profizmussal a „szexmunkás” kifejezést használja.

Kevesebb valódi szex kellett volna e szexvígjátékba

Leo olyan toleráns, mosolygósan elnéző férfiprostituált, mint egy terapeuta, aki már mindent látott és hallott, vagy mint egy menő butikhotel portása, aki bármit el tud intézni, amit csak akarsz, miközben Nancy gügyögve vallja be neki boldogtalanságát, a gyerekeiben és önmagában való csalódottságát, és a szexuális elragadtatás egyetlen frusztrált pillanatát, amelyet 20 éves korában, a görögországi nyaraláson élt át. A nő tépelődik aközött, hogy késleltesse vagy feladja ezt az egész abszurd ötletet, és aközött, hogy most azonnal bele kell vágnia a szexbe („Nem bírom a feszültséget!”) És valójában a közönség is osztozhat ebben a türelmetlenségben, hiszen maga a megvásárolt szex ábrázolása az, ami kicsit próbára teszi ezt a filmet, nem pedig a valóban jól megírt keserédes párbeszédek sorai. Emma Thompson felett azért tényleg eljárt az idő és a szexjelenetek, vagy inkább: a „szexinek szánt” jelenetek nem tesznek jót a film esztétikájának, így a film egészének sem.

Szexszent, vagy valódi?

Ami pedig Leót illeti, Nancy azt mondja: „Te valami szexszent vagy – valódi vagy?”. És megint csak elgondolkodhatunk ugyanezen. Ahogy a megvásárolt szexuális tranzakcióban a vásárló az, akinek hatalma és tőkéje van, úgy Thompson karaktere az, akinek gazdag háttértörténete van, és Leo néha üresnek tűnik, szinte olyan, mint egy android a Detroit: Become Humanból. (Akinek a főszereplőjére, Jesse Williams-ra hasonlít is Daryl McCormack.) Várjuk, hogy Leo derűsen gondtalan modora megrepedjen, és persze meg is reccsen, de a film mégis elutasítja a boldogtalanság hagyományos magyarázó kinyilatkoztatását, és megmutatja, hogy egyes szexet áruló emberek boldogok tudnak és maradnak is.

A film akkor a legerősebb, amikor azt a hátborzongató folyamatot mutatja be, ahogy Nancy elveszíti gátlásait, ahogy Leo törzsvendégévé válik: nem a szexuális gátlásait, hanem a személyes gátlásait. Thompson megmutatja, hogyan párolog el a nyomorult igénye, hogy megalázkodjon Leo előtt, a vallomásos nyomorúsága, ahogy a felszínre törnek a főnökösködő, beképzelt tanári manírjai. Magabiztosabbá válik, és előtérbe kerül a nemszeretem reakciós oldala, szabad utat engedve saját egójának – még azt is kijelenti, hogy a fiatalabb generációnak egy jó kis háborúra van szüksége, hogy elégesse a felesleges energiákat.

Másféle „felállásal” nem lett volna olyan jó ez a film

Persze nem lehet megkerülni a gondolatkísérletet: mi lenne, ha ez egy középkorú férfi lenne egy fiatalabb női szexmunkással? Mi lenne, ha Bill Nighy lenne a vásznon egy nem annyira híres női sztárral? Természetesen nem lenne ugyanaz; a hangnem eltolódna a komédiától, de ez azért van, mert a nemek hatalmi viszonyai a vásárolt szex élményét is befolyásolják, mint minden másfajta élményt. Talán a Minden jót, Leo Grande nem törekszik a szex és az emberi lét áthatóan mélyreható elemzésére. Ez azonban egy mulatságos, együttérző és humánus dráma, nagyszerű alakításokkal és remek rendezéssel – de csak a műfaj rajongóinak merjük ajánlani.

-BadSector-