TESZT – Döbbenetesen látványos és szívszorongatóan realisztikus az a lepusztult, poszt-apokaliptikus világ, amelybe a The Last of Us Part I kalauzol el minket. Az Uncharted játékokról elhíresült Naughty Dog fejlesztőcsapatának kőkemény, a közeli jövőben játszódó, akció-kalandelemekkel vegyített és road movie sztorival nyakon öntött túlélő-horrorja egyértelműen a 2013-as év legjobb PS3-as játéka volt. Nem véletlen, hogy rá egy évvel kiadta a Sony a PlayStation 4-es remake-et, felhúzott textúrákkal, 60 fps-sel és az összes eddigi DLC-val nyakon öntve, beleértve a Left Behind DLC-t is. Most pedig elérkezett az idő, hogy a PlayStation 5 generációra is kihozzák az újabb ráncfelvarrást – ezúttal már új címmel, amely a folytatás, a The Last of Us Part II címére utal. De vajon megéri teljes áron ismét befektetni Joel és Ellie klasszikus kalandjába? Tesztünk egyben a The Last of Us Remastered eredeti cikkének is a „felújítása”, amelyet az új generációs információkkal feltöltöttünk.

 

 

Ahogy a PS4-es, 2015-ben megjelent The Last of Us Remaster, úgy a PlayStation 5-re optimalizált és ráncfelvarrt The Last of Us Part I is tartalmában szinte teljes egészében megegyezik a 2013-ban megjelent PS3-as játékkal, grafikájának alig-alig látható ráncait is kisimították, a textúra lényegesen részletesebb, illetve további grafikai újdonságokkal is megspékelték, amelyekről kicsit lejjebb értekezünk majd. Szerencsére a játék vérprofi, magával ragadó, filmszerű története megmaradt. Ebből azt is megtudhatjuk (akinek esetleg még illúziói lettek volna efelől…) hogy mi, emberek mennyire önzőek, kegyetlenek, vérszomjasak tudunk lenni és egyáltalán nem tartunk össze, amikor beüt az igazi katasztrófa.

 

 

Poszt-apokalipszis itt és most!

 

Hatalmas, többé-kevésbé elhagyatott, rommá lőtt amerikai nagyvárosokban és falvakban járunk, amelyet a természet fokozatosan pusztít tovább, visszakövetelve magának azt, amit a civilizáció elvett tőle. A lakosságot furcsa járvány tizedeli, melynek okozója a spórákat a levegőbe lövellő gomba, ami az embereket agyatlan, vérszomjas, zombiszerű lényekké változtatja, akiket csak „fertőzötteknek” hívnak.

Ezek a lények az élőhalottakhoz hasonlóan az élők húsát és vérét akarják felfalni, és így fertőzik meg a többieket is. Elég egy harapás, és a rettenetes átváltozás csupán órák kérdése. A katonaság olyannyira brutálisan vette fel ellenük a harcot, hogy a civileket sem kíméli: elég a fertőzés puszta gyanúja, és azonnal agyonlövik az illetőt.

A katonai diktatúrával szemben több szervezet is fegyvert ragadott: ilyen például a szervezettebb „szentjánosbogarak” szövetsége, akik ellenálló katonai mozgalom keretében próbálják megmenteni az emberiség maradékát, meg a különféle nagyvárosi és vidéki gerillacsapatok és bűnbandák, akiknek célja inkább a fosztogatás, gyilkolás, illetve az életben maradás – egyesek még a kannibalizmustól sem riadnak vissza. A romok között vonagló, hátborzongatóan visító, nyögdécselő, borzalmasan deformált fertőzöttek mindenkit ész nélkül megtámadnak, és ha tudják, ízekre szaggatják, vagy legalábbis megfertőzik, de az imént említett szervezetek sem kímélik egymást. Egyszóval: itt ember embernek farkasa, legyen az egészséges, vagy fertőzött.

 

Hit the road, Joel!

 

Ebben a világban kell Joelnek, egy kiégett, ötvenes éveit taposó marcona zsoldosnak és hasonlóan kőkemény, céltudatos, harmincas női társának, Tess-nek Ellie-t, a kislányt elvinnie a szentjánosbogarak bázisára. Hogy miért, azt nem fedjük fel, hiszen sokan most találkoznak a játékkal először, viszont annyit elárulhatunk, hogy Joel és Ellie a legfontosabb karakterei a játéknak, kettejük viszonya, karakterfejlődése a legerősebb adu ászai a gyakran torokszorító, izgalmas, fordulatos történetnek. A főszereplők útjuk során rengeteg más karakterrel találkoznak, akik időnként segítenek nekik az életben maradásban, mások viszont elárulják őket, vagy váratlanul az életükre törnek.

A professzionális történetmesélésen túl a döbbenetesen élethű grafikának köszönhetően tökéletesen érvényesül a karakterek színészi játéka, akiket motion capture segítségével valódi színészek keltettek életre.

 

 

PS5-ös sebességre és látványra kapcsolva

 

A 4K-s (UHD) felbontású, natív HDR-es PlayStation 5-ös grafika torokszorítóan adja vissza azt a jövőképet, amely egyébként velünk is könnyen megtörténhet. A totálisan lerombolt hatalmas amerikai nagyvárosok felhőkarcolói, a lepusztult nyomornegyedek sajnos egyáltalán nem számítanak sci-finek, ha esetleg komolyra fordul valamelyik mostanában zajló háborús konfliktus. Az a látvány is garantáltan gyomrosként fog érni mindenkit, ahogyan a túlburjánzó növényzet visszahódítja magának azt a területet, amit a civilizáció elrabolt tőle.

A The Last of Us Part I  természetesen érezhetően jobban néz ki, mint a PS3-as eredeti, vagy akár a PS4-es remaster. Bár nem úgy tűnik, hogy a játékosoknak jelentős változásokra kellene számítaniuk, ha olyan dolgokról van szó, mint a történet vagy a pályatervezés (vagy talán egyáltalán bármilyen változásra), már ránézésre is egyértelmű, hogy a remake nagy vizuális ugrást jelent az eredetihez képest. A világítástól kezdve a környezeteken és az azokat benépesítő részleteken át a karakter- és ellenségmodellekig a The Last of Us Part 1 egyértelműen nagyon is észrevehető fejlesztéseket hajtott végre. A 4K UHD-s környezeti grafika, natív HDR-rel megspékelve torokszorítóan gyönyörűen adja vissza az eredeti játék művészi vizuális világát – valószínűleg ilyennek képzeltek el a játékot 2013 előtt is az alkotók, amikor még a nagyságrendekkel gyengébb képességekkel felvértezett PlayStation 3-ra megalkották.

 

 

A remake természetesen javított arcanimációkkal rendelkezik a jelenetekben, a fejlesztők szerint ezek sokkal közelebb állnak a színészek eredeti alakításaihoz, az összes arcvonásukkal együtt. A játékmenetet illetően a Naughty Dog szintén azt az algoritmus-alapú mozgásillesztési technológiát használta, amelyet a The Last of Us 2. részében is alkalmazott, és amely simább és gördülékenyebb mozgást eredményez.

A The Last of Us a folytatással ellentétben számos különböző skin-t tartalmazott, amelyeket a játékosok Joelre és Ellie-re alkalmazhattak a játékmenet során. A remake-hez a Naughty Dog visszahozza ezt a funkciót. Sőt, a The Last of Us Part I-ben kibővített jelmezkészletből lehet majd választani, bár arról egyelőre nincs szó, hogy pontosan hányféle lehetőség lesz elérhető. Ráadásul a remake a fegyverek skinjeit is hozzáadja majd, ami a sorozatban először lesz így. Néhány fegyver, amelyhez eddig láttunk néhány skin-t, a shotgun, az íj, a 9 mm-es pisztoly és Ellie pisztolya. Nyilvánvalóan ez az egyik kisebb változás, amit a remake végrehajt, de mindenképpen említésre méltó kiegészítés.

A fent említett jelmezekhez hasonlóan van még egy kisebb kiegészítő, illetve egy kellemes bónusz. A The Last of Us Part 1-ben van egy dedikált modellnézegető, amely – ahogy a neve is mutatja – lehetővé teszi, hogy a játék összes karakter- és ellenségmodelljét nyugodtan megtekinthessük. Manőverezhetsz majd velük, nagyíthatsz és kicsinyíthetsz, és tanulmányozhatod a legapróbb részleteiket is. Ha nem is korszakalkotó újításnak számít, de ettől függetlenül egy klassz kis kiegészítés.

 

 

Ezermester

 

Persze a Last of Us-ban a történet és a látványvilág mellett a játékmenet egyaránt fontos elem. Joel tűz- és kézifegyverekkel egyaránt nagyszerűen tud érvényesülni: előbbieket az ellenféltől zsákmányolt hagyományos puskák, pisztolyok, automata és félautomata gépfegyverek teszik ki, utóbbiakat pedig a különböző csövek, baseballütők, fadeszkák.

Továbbá Joellel lopakodni is sokat fogunk, és az ellenséget hátulról meglepve eldönthetjük, hogy inkább megfojtjuk őket, vagy egy ollóból eszkábált késsel elvágjuk-e a torkokat, esetleg emberi pajzsként is használhatjuk őket, ha a környéken még ott vannak a társak is. A tűzfegyverekhez az állandóan fogyó lőszert ebben a játékban elég szűkmarkúan mértek, ami érthető is, lévén a Last of Us azért alapjaiban inkább túlélő horror, mint akciójáték.

 

 

A kézifegyverek pedig fokozatosan amortizálódnak, a fabrikált késünkből például eleinte elég egy döfés áldozatunk nyakába, és már ketté is tört. Még szerencse, hogy hozzávalókat: ollókat, nyeleket, kötözőszert, alkoholt és sok egyebet is állandóan találunk, így folyamatosan kapjuk az utánpótlást a fegyverekhez, amelyeket egyébként a PS5 újdonságok között említett munkaasztalokon állandóan fejleszthetünk is különböző paraméterek (tár mérete, lövés szórása, távolsága stb.) alapján.

A fentebb ecsetelt látványvilághoz és a realizmushoz kapcsolódik a The Last of Us 2. rész egyik olyan aspektusa is, ami 2020-ban újításnak számított az első részhez képest és amit úgy tűnik, hogy a remake-be nagyjából úgy visznek át, ahogy ott volt: a munkapadok vizuális megjelenítése. A The Last of Us Part 2 munkapadjai nagy előrelépés voltak az eredeti játékhoz képest, a fegyverek rendkívüli részletességűek voltak, és a testreszabásukhoz kidolgozott animációk kapcsolódtak. A remake-be is áthozták ezt a játékelemet, amit jó látni, még akkor is, ha ez egy viszonylag jelentéktelen frissítés a dolgok összességében.

 

 

A kattogók ránk „kattannak”…

 

Maga a harc nemcsak egyszerűen brutális, illetve rendkívül dinamikus, hanem minden taktikai érzékünket, illetve az ellenfél ismeretét is latba kell vetnünk a győzelemhez és a túléléshez. A fertőzöttnek például több fajtája van: a kevésbé előrehaladott állapotban lévők rendkívül gyorsan mozognak, és azonnal, őrült módon ránk rontanak, ahogy meglátnak minket. Viszont kevésbé halálosak, mint a „kattogók” („clickers”), akik teljesen vakok és hang alapján tájékozódva találnak meg minket, tőlük viszont egyetlen harapás is elég, hogy hősünk meghaljon. A kattógók az új verzióban egyébként okosabbak, könnyebben megtalálnak minket és ez nehezebb szinten lényegesen megnehezíti a játék egészét is.

A „kattogók” ellen érdemes kifejleszteni a késsel való hatékony védekezést, mert ellenkező esetben közvetlen közelről teljesen ki vagyunk szolgáltatva nekik. A kattogóknak létezik egyébként egy behemót fajtája is, aki távolról, a saját testéből kiszedett spóracsomókat dobál rán,k és közel érve hozzánk kettétépi hősünk fejét, szóval őt csak lőfegyverrel, robbanó bombákkal, Molotov-koktéllal lehet elintézni. Amennyiben van rá lehetőség, és nem vettek észre, ne is bocsátkozzunk velük harcba, csak kerüljük ki ezeket a förmedvényeket.

 

 

Ölni emberi dolog

 

Az emberi ellenfelek már sokkal okosabban (vagy legalábbis életszerűen…) viselkednek, és itt tapasztaljuk meg igazán a Naughty Dog által kidolgozott mesterséges intelligencia nagyszerűségét. Ellenségeink ugyan agresszívak, de vigyáznak is magukra, illetve gyakran meg is ijednek és elrohannak fegyvereink láttán – teljesen életszerűen.

A taktikusabb katonai ellenfelek megpróbálnak bekeríteni, vagy ha látják, hogy a hátunkba tudnak kerülni, akkor ezt igyekeznek meg is tenni. Mi magunk állandóan váltogathatjuk arzenálunkat, attól függően, melyik fegyverhez mennyi lőszerünk van, milyen ellenfelekkel állunk szemben, vagy észrevettek-e még minket, vagy sem. Gyakran érdemes lopakodással, igazi nindzsa módjára, egymás után elintézni az ellent, máskor viszont nincs más hátra, mint a golyók szórása. A nehezebb, survivor módban viszont minimum a játék 60-70%-ban lopakodnunk kell, különben előbb-utóbb felmorzsolódunk. Tess és Ellie mindig mellettünk, velünk vannak és harcolnak, sőt, a játék során később Ellie lőszert hajigál nekünk, különösen „survivor” szinten.

 

 

Ami a PlayStation 5 harci játékmenetét illeti, sokan csalódottak voltak, hogy a The Last of Us Part 2 legnagyobb fejlesztései közül néhányat – például a kitérés vagy a hasra fekvés képességét – nem valósították meg a remake-ben, de ezek hiányában a Naughty Dog szerint inkább az AI fejlesztésére koncentráltak. A The Last of Us Part 1-ben sokkal intenzívebbek a harcok és lopakodás utáni összecsapások, az ellenségek megpróbálnak oldalról becserkészni, kommunikálnak egymással a lopakodós jelenetek alatt, ahogyan azt a The Last of Us Part 2-ben is tették, és így tovább.

A készítők azt ígérték, hogy a társak mesterséges intelligenciája is fejlődik majd, ami azt jelentette volna, hogy az eredeti játékkal ellentétben a remake-ben valóban megpróbálnak majd az ellenség látóterén kívül maradni, amikor lopakodsz. Sajnos, ezt konkrétan megtapasztaltam, hogy nem igaz: Tess, vagy Ellie időnként ugyanúgy ott kolbászolnak az ellenség közelében, mint a két előző generációs verzióban, miközben azok semmit sem látnak belőlük. Elképzelhető mondjuk, hogy ez csak a megjelenés előtti állapot és a Day One patch-ban ezt is kijavítják majd.

 

 

A „túlélők harca” itt sajnos elmaradt…

 

A The Last of Us többjátékos módja, a Factions anno a rajongók kedvence volt, és ez a The Last of Us Part 2-ből bizony hiányzott. Sajnos a remake-ben sem kaptuk vissza a többjátékos módot. Ez azonban, tekintve, hogy a Naughty Dognak van egy külön AAA Factions-projektje, nem igazán meglepő, még ha egy kicsit csalódást is okoz. Nekem biztosan hiányzot, mert bár nem vagyok nagy multis, a The Last of Us multiját szerettem már PS3-on is.

 

 

Megéri ismét teljes áron (ismét) beleinvesztálni?

 

Érdekes kérdés, hogy aki már egyszer, vagy többször végigjátszotta a The Last of Us-t, annak érdemes-e ismét megvennie ezt az „alapos ráncfelvarrást” (mert „remake-nek” a játékélmény, a pályák szerkezete, vagy más szempontból sem nevezném a Part I-et) – ráadásul ismét teljes áron, amit már egyszer, 2015-ben eljátszott a Sony a PS4-es remasternél. Nos, a játékmenet alapvetően nem változott, még olyan szinten sem, hogy az ellenségeket általában ugyanott találtam például, mint a 2013-as PS3-as verziónál, ahol már akkor is kicsit zavart, hogy legalább nem rakta le máshova őket a szoftver. Ez különösen olyan részeknél kicsit kiábrándító, ahol sokszor meghaltam és újra kellett játszani. Az AI tényleg jobb lett, de nem olyan szinten, hogy hirtelen új generációs magaságokba emelkedett volna a lopakodós játékelem a még mindig nagyon lineáris pályákon. Tény, hogy az emberi ellenségek és még a clickerek is jobban figyelnek ránk, az emberek szólnak a társaiknak, de az említett AI-bug, hogy társainkat nem veszik észre soha, még mindig benne van a játékban (legalább is ebben a verzióban) és még mindig kicsit illúziórombóló.

 

 

Ami viszont egyértelműen maximálisan a képernyő elé szögez, az a felújított grafika, különös tekintettel az arcok kidolgozására és arcanimációkra. Brutális a különbség, különösen a történetet bemutató átvezetőknél (ami ennek a játéknak a lelke) szóval akinek ez számít igazán, az nem fog csalódni Joel és Ellie örök kalandjának újabb ráncfelvarrásában sem.

-BadSector-

---

---

 

Kiadó: SCE
Fejlesztő: Naughty Dog
Stílus: Túlélő horror, akció-kaland, taktikai, tps
Megjelenés: 2022. szeptember 02.