SOROZATKRITIKA – Peter Jackson mozifilmes adaptációi után végre ismét visszatér Tolkien a képernyőkre – ezúttal a kisebb formátumúakra, sorozat formájában. A Hatalom Gyűrűi című sorozat J.R.R. Tolkien (1892-1973) Középföldéről szóló sagájának „második korszakában” játszódik, vagyis több ezer évvel „A Gyűrűk Ura” című regényének eseményei előtt. Bár sok ismerős hőssel találkozhatunk, a legfontosabb főszereplő ezúttal a fiatal Galadriel, akit Cate Blanchett helyett most Morfydd Clarck formál meg. Vajon méltó ez a sorozat a Gyűrűk ura franchise-hoz, vagy Tolkien forog sírjában? Kritinkánkból megtudhatod…

A sorozatban lévő Második Korszak egy hosszú, viszonylagos békés időszak volt, miután a tündék legyőzték Morgothot. Ám utódja, Szauron újraszervezte erőit, ezért ez a béke csalóka. Az egyik tünde, Galadriel (Morfydd Clark) ezt nagyon is jól tudja, de amikor Gil-galad főkirály (Benjamin Walker) azt parancsolja neki, hogy hagyja abba a Szauron elleni vadászatot, Galadriel megtagadja azt. Eközben egy másik tündének, Celebrimbornak (Charles Edwards), a kovácsmesternek a törpék földalatti királyságába, Khazad-dűmba kell utaznia, ahol találkozik régi barátjával, IV Durin herceggel (Owain Arthur).   A „Hatalom gyűrűi” című sorozatban a hobbitok is feltűnnek majd és a nézők végre bepillantást nyerhetnek a Középföldétől messze nyugatra fekvő Númenor szigetkirályságába is.

Lábjegyzetecke

A hatalom gyűrűi ebben a törékeny békében játszódik, amikor a világ a pusztító konfliktus után újra össze akarja szedni magát. És eközben a sorozat fejlesztői, J.D. Payne és Patrick McKay azon dolgoznak, hogy kitöltsék a J.R.R. Tolkien világának kezdete és az azt követő legendák közötti világépítési űrt, az eredeti könyvek függelékeiből merítve inspirációt, illetvee a Silmarillionból és Tolkien klasszikus szövegeinek margójára gyömöszölt különböző mondákból is.

Mivel A Hatalom Gyűrűi tehát a regény függelékein alapul, amelyek maguk is sűrű ténygyűjteményt jelentenek, a producerek kénytelenek voltak sok saját történetet kreálni. Ezek most egy olyan sorozat gerincét alkotják, amely ugyan nem az eredeti regényeket dolgozza fel, de a Tolkien-hangulat tényleg átjön. Ha kicsit durván akarnánk fogalmazni, akkor A hatalom gyűrűi egy viszonylag jól sikerült fanfiction.

A látvány, az tényleg drágaszág! A szó minden értelmében…

Az biztos, hogy egy remekül kinéző fan fictionnel van dolgunk. Az Amazon nem garasoskodott a sorozat költségvetésével: egymilliárd dollárt költöttek a most, pénteken két résszel induló öt évadra és ez meg is látszik rajta. A Peter Jackson filmjeit idéző látvány bőven 4K UHD felbontásban, HDR-rel megspékelve egy 4K-s tévén igazán pazarul néz ki és nagyjából partiban van a hat Jackson-filmmel, amelyet a sorozat előtt lelkiismeretesen ledaráltam, ugyanilyen paraméterekkel. Egy-két szörny, vagy helyszín kidolgozása gyengébb csak egy hangyányit, és persze a sorozat vizuális világának művészete nem ér fel Jacksonéhoz, de összességében azért a látvány nagyon rendben van.

… kicsit döcögőcke, lapos indulácka…

Ami a látványon túl a történetet illeti, azért az első két epizód kicsit komótosan és helyenként unalmasan indít, túl sok expozícióval. Utóbbi különösen az első rész első szakaszára jellemző, amelyet őszintén szólva kifejezetten untam. Később szerencsére beindulnak az események és a második rész az előzőhez mérten már kifejezetten fordulatos és izgalmas.

Azt azért rögtön hozzá kell tennünk, hogy olyan nagyon pörgős, epikus összecsapásokra az első két részben (amelyet láttunk) nem szabad számítani: itt nem fogja Legolas (aki – egyelőre legalábbis – nincs is benne) szanaszét nyilazni az orkokat, miközben parádésan ugrál ide-oda, de Aragorn-féle látványos kaszabolás sincs benne.

Végül is, ez egy „slow-burn” sorozat, rengeteg szereplővel, szóval ilyesmire nem is számítottam, jobban zavart, hogy azért – Galadrielt leszámítva – olyan túlzottan karizmatikus szereplők sincsenek benne és mondjuk Morfydd Clark sem egy Cate Blanchett. Ami a másik főszereplőt illeti: nem akarok nagyon gonosz lenni, de Robert Aramayo szájában is kb. megalszik a tej, valahányszor megszólal és szinte minden pillanatban Hugo Weavingre gondoltam vissza, aki fényévekkel karizmatikusabb Elrond volt. Tudom, kicsit magammal szúrok ki, hogy állandóan a Peter Jackson-filmek jutnak eszembe, talán az is hiba volt, hogy a sorozat előtt daráltam le őket még egyszer, de azért azt meg kell hagyni, hogy a Gyűrűk ura rutinos sztárjaihoz a sorozat színészei nem tudnak felérni. Szerencsére rengeteg új karakter is van, már ebben a két részben is, szóval a szinte „kényszeres” hasonlítgatás nem minden pillanatban jön elő az egyszeri Gyűrűk ura-rajongóban.

Ez még cak egy hatocka, drágaszágunk…

A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi első két részére egyelőre egy óvatos hatost adok, de szerintem lesz ez még jobb is, csak a kicsit száraz, döcögős indulás, a túl sok expozícióval és a Peter Jackson filmjeihez mérten „szerényebb” színészi teljesítménnyel és sztár-karizmával egyelőre még annyira nem meggyőző. Bizakodva várom azért a további részeket!

-BadSector-