Képek szivárogtak ki a Bloober Team Silent Hill 2 remake-jéből?

Állítólag a lengyel stúdió, amit a Blair Witch, az Observer, vagy a The Medium kapcsán ismerhetünk, a Konamival nem véletlenül kötött egyezséget.

 

Az hivatalos, hogy a Bloober Team és a Konami között partneri kapcsolat alakult ki, és szinte pillanatok alatt felröppent az a pletyka, hogy a japán kiadó a lengyel csapatra bízta a Silent Hill sorsát, miután az 2015-ben hatalmas gödörbe esett Kojima Hideo távozása után (ugyanis a P.T. után a Silent Hillsnek is befellegzett, a Konami pedig inkább pachinkózott). A Silent Hill második része ma is az egyik legjobb pszichológiai, túlélő horrornak tekinthető, és lehetséges, hogy ebből készül egy remake, ugyanis több kép is felbukkant belőle a Twitteren.

Az elsők között az @alej135 fiókon bukkantak fel a képek, de azóta a felhasználó priváttá tette az elérhetőségüket, így nem tudni, hogy azok továbbra is ott vannak-e. Aztán egy másik fiók, @the_marmolade alacsonyabb felbontásban újra megosztotta őket. A képeken a James Sunderlandre, a Silent Hill 2 főszereplőjére (nem főhőst írtunk, mégpedig direkt!) hasonlító karakter látható, aki több környezetet is felfedez a Resident Evil 4-féle, váll feletti kameranézettel. Van, ahol egy fegyvert is magánál hordoz, és úgy tűnik az egyiken, hogy épp harcba készül.

A szivárgás szerint a Bloober Team fejleszti a Silent Hill 2 remake-et, és ha igaz, amit a képeken látunk, módosul a kameraállás, ugyanis a Silent Hill akkoriban többnyire (ám nem kizárólagosan!) fixált kameraáállásokat alkalmaztt, és emellé feljavított grafikát kaphatunk. Nem tűnik úgy, hogy ez a rajongói Silent Hill 2: Enhanced Editionről volna szó, ugyanis az főleg arra törekszik, hogy modern operációs rendszereken és konfigokon, hibamentesen, erősebb grafikával fusson a játék, ami más módosítást nem kap. (És mivel a játékot maximum lemezesen lehet PC-n beszerezni, kissé szürke zónás a koncepció…)

A végére azért kihangsúlyoznánk, hogy mindez nem hivatalos, így ki tudja, hogy hoaxról van-e szó. A Konami a Tokyo Game Show-n egy világhírű franchise-zal készül, és a Silent Hill megfelel ennek a jelzőnek…

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu