Silent Hill „Sakura”: több vasat tart a tűzben a Konami?

És eközben a Silent Hill 2 remake-jéből tisztább, jobb minőségű képek is kiszivárogtak.

 

Kezdjük a Sakura kódnevű projekttel inkább. Ez lehet lényegében Kojima Hideo be nem fejezett játékának, a Silent Hillsnek az útvonala. Ennek játszható ízelítője, a P.T. már évek óta nincs a PlayStation Store-on (és írtunk arról, aki ezt a lépést igényelte a Sony-nál), és úgy tűnik, hogy koncepciós rajzok jutottak ki belőle az internetre. Ez alapján naplós, könyves tematikája lehet, ugyanis a főszereplő bőre mögött olyan mintha egy könyv lenne, akármilyen furcsán is hangzik ez. (Ez pedig rémlik korábbról, úgyhogy ez nem valami hoax!)

A szivárgások szerint a Sakura demó PlayStation 5-exkluzív lehet, és eredetileg 2021-ben jött volna ki. Fogalmunk sincs, hogy pontosan ki fejleszti ezt, ugyanis a Konami mostanában új PC-s, konzolos játékot nem nagyon csinál. Erről Dusk Golem a ResetEra fórumon azt írta, hogy nagyobb szivárgás is történik a kulisszák mögött, és történettel kapcsolatos spoilerek is érintettek lehetnek. Lehetséges, hogy a Tokyo Game Show során történik a bejelentés (esetleg a PlayStation Store-on való felbukkanás)? Mivel jövő héten lesz megtartva „a japán E3”, napokon belül megtudjuk.

De térjünk rá a Silent Hill 2 remake-re. Ennek alacsony felbontású képeit tegnap leközöltük, de most újra megtesszük a jobb minőség miatt. Erről is beszélt Dusk Golem: szerinte egy belső felhasználásra szánt demótervezetből származnak a képek, és nem biztos, hogy a végleges játék erre hasonlít majd. Ezt amúgy a VGC a saját forrásaira hivatkozva megerősítette, így valószínűleg teljesen mást kaphatunk kézhez, mint amit eddig láthattunk James történetének újragondolásából…

Ezen a projekten dolgozhat a Bloober Team, és Dusk Golem szerint több olyan fejlesztő is van, aki korábban a Team Silentnél az eredeti játékon dolgozott, így ők felelősek lehetnek azért, hogy a lengyel stúdió ne nagyon térjen le a kitűzött útról. És ebből is kiszivárgott koncepciós rajz, és Dusk Golem (aki korábban pl. a Resident Evil Village esetében pontos adatokat közölt) szerint ez Ito Masahiro, a Team Silent művészének egyik régebbi darabja felújítva. Ő már többet is látott, de szerinte egy hivatalos bejelenésre várjunk. Ő óvatosan optimista a projekt körül.

Mindez persze nem hivatalos még…

Forrás: WCCFTech, WCCFTech

 

Silent Hill „Sakura”

 

View post on imgur.com

View post on imgur.com

View post on imgur.com

 

Silent Hill 2 Remake

 

View post on imgur.com

View post on imgur.com

View post on imgur.com

 

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu