FILMINTERJÚ – Tiszeker Dániellel, a Nyugati nyaralás(12) egyik rendezőjével beszélgettünk el a film sajtóvetítése után retróról, a hetvenes, nyolcvanas évekről, a szórakoztató közönségfilmek kikapcsoló erejéről és a családok szerepéről a filmekben.

theGeek: Mostanában nagyon népszerűek a hetvenes nyolcvanas évekről szóló alkotások, az egyértelmű, de mi az, ami téged ebben a korszakban megfogott?

Tiszeker Dániel: Valóban, egymás után jönnek ezek a tartalmak, de például az angolszász streaming oldalakon is rengeteg hetvenes-nyolcvanas évekbeli film van, aminek én nagyon örülök. Nálunk úgy jött az ihlet, hogy a COVID alatt Tasnádi István és Lévai Balázs írt egy forgatókönyvet, amit átdobtak nekem, hogy agyaljunk rajta. Reménykedtem, hogy előbb-utóbb film lesz belőle, mégis hihetetlen, hogy most itt vagyunk egy moziban és erről beszélgetünk. A nyolcvanas évekkel speciális a viszonyom, hisz én is akkor születtem, amikor a film játszódik. Emellett az első komolyabb munkám a Média Hungaria castingja volt, még 2007-ben, akkoriban kezdtem el mélyebben foglalkozni és rajongani a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évekért. 37 éves fejjel kutattam, korabeli zenéket hallgattam és filmeket néztem, de már gyerekként meghatározó élmény volt például a Linda című kultikus sorozat – gyakorlatilag azon nőttem fel. Az élmény ugyan nem személyes, de filmélményekből és sorozatokból táplálkozik, és megpróbáltam ötvözni a retró stílust a saját ízlésemmel. Balázzsal ketten vagyunk ebben a filmben, ő pedig mindent átélt, nagyon pontos és szép élményei vannak a korszakról, így jól kiegészítettük egymást. Két generáció keveredik, és a kicsit modernebb, humoros hangvétel tökéletesen megfér a retrósabb humorregiszterrel.

tG: Nálunk nagyon erősen nyomul a romkom műfaja mostanában, bár vannak azért más filmek is, hiszen nemrég készült egy krimi és egy horror is, de minden egyes ilyen film után érkezik egy újabb magyar romkom. Mi a helyzet a történelmi politikai szatíra műfajával? Mennyire fér meg egy ilyen film manapság a magyar filmek palettáján?

TD: Érdekes, hogy a történelmi politikai szatírát említed, én ezt sokkal tágabb módon értelmezem. Nem szeretem például, amikor egy filmre rámondják, hogy ez „csak” vígjáték. Azt gondolom, hogy van közönségfilm és van művészfilm. Mi a közönségfilmen belül próbáltunk különböző műfajokat megteremteni. Határozott szándékom volt, hogy ez ne politikai szatíra legyen, épp ezért a forgatókönyv csak finoman érinti a korszak politikáját. A besúgóban sokkal markánsabb politikai utalások vannak, itt inkább csak egy kicsit atmoszférát adunk ezzel, hisz teljesen elkerülni nem lehetetett. Az én szándékom az volt, hogy ezt megidézzük és nevessünk rajta, ne vegyük semmiképpen komolyan és ne legyen semmilyen mai üzenete.

tG: Egyébként egy ilyen politikai szatírát nem is lenne kedved rendezni? Tehát egy újabb A tanúra gondolok…

TD: Szervét Tibor az egyik jelenetben azt mondja, hogy „Nem nyitok vitát”, ami egy nyilvánvaló kikacsintás volt, hiszen nagyon szeretjük azt a filmet, meg egyébként is sorolhatnám a szeretett elődöket. Nehéz kérdés… Forgatókönyv függő nyilván, és, ha megtalálna egy olyan forgatókönyv, ami tetszik, állok elébe. Ha okosan szórakoztat, miközben a közönségfilm kereteit szépen tudja tartani, akkor abszolút benne lennék.

tG: Kicsit visszatérve a romkom témájára: nagyon erősen nyomul ez a műfaj, de mégis érezni egyfajta diverzifikálódást. Mennyire erősödhet ez a folyamat a jövőben szerinted, vagy továbbra is túlnyomó többségben maradnak a romkomok?

TD: Én egyáltalán nem nézem le a romantikus vígjátékokat, ha olyan az alapanyag és jól nyúlunk hozzá, az nagyon jól tud elsülni. Két év COVID és a nyomasztó világválság mellet szüksége van erre a nézőknek. Az amerikai musicaleknek például a második világháború után volt a legnagyobb sikere. Nem véletlenül, hiszen az emberek szórakozásra vágytak. Szükség van közönségfilmekre a szó nemes értelmében. Hogy ez most éppen horror, romantikus film, vagy vígjáték, az alkotótól és forgatókönyvtől függ, de én nagyon hiszek abban, hogy a széles közönségnek való filmkészítésnek komoly korszaka következik.

tG: És mi a helyzet a klasszikus magyar művészfilmekkel? Most például olyan alkotásokra gondolok, mint Jancsó Miklós filmjei… Visszatérhetnek még nagyobb volumenben a hasonló alkotások?

TD: Ahogy közönségfilmre, úgy művészfilmre is szükség van, hiszen a kultúrának mindkettő része. Ahogy egy szobrásznak fontos lenyomata van az adott korra, ugyanúgy egy művészfilmesnek is számít, hogy megmutassa magát. A külföldi fesztiválokon is kell, hogy reprezentálja magát a magyar filmkészítés, fantasztikus művészfilmeseink vannak, ugyanúgy, ahogy a hetvenes években voltak.

tG: Visszatérve a filmedre: mivel te magad is említetted, hogy még nem éltél, amikor a film játszódik, hogyan sikerült a film hátterét mégis ilyen aprólékosan kidolgozni?

TD: Elképesztő mennyiségű kutatással. Az elkészítés alatt úgy kellett rajta gondolkozni, mintha egy dokumentumfilmet forgatnánk. Szerettük volna, hogy a film hiteles legyen. Van egy fantasztikus látványtervezőnk, Kálmán Eszter, aki minden egyes tárgyat egyenként felkutatott, méghozzá nem csak a „retró” (valójában modernizált, trendi) verzióját, hanem tényleg azt az eredeti tárgyat, ami a nagymamánk lakásából ismerős. Nagyon sokat foglalkoztunk azzal Balázzsal és Pataki Ádám operatőrrel, hogy az atmoszféra korhű legyen, mert lehet akármilyen a forgatókönyv, ha az atmoszféra nem hiteles, akkor elhasalunk.

tG: Sikerrel jártatok: szinte beleborzongtam, amikor a nyitójelenetben megláttam apám egykori ősrégi színestévéjét. Terveztek egyébként valamilyen másik, adott korszakhoz kötődő filmet a közeljövőben?

TD: Forgatókönyvfüggő, amivel megkeresnek, azt szoktam megrendezni, de a Nagykarácsony folytatását nagyon szeretnénk elkészíteni. Hiszek a franchise-ban, és van ebben a filmben még „patron”. De nyitott vagyok más műfajokra is, most például egy sportdokumentumfilmben leszek társrendező. Ha megtalálna egy kosztümös, vagy egy adott korszakkal foglalkozó forgatókönyv, boldogan fogok beleállni.

tG: Egyébként ez a családi téma különösen foglalkoztat?

TD: Igen, a családi dinamika nagyon jól működik egy filmben. Konkrét szándékunk volt, hogy a Nyugati nyaralásban eszébe jusson a nézőnek a Mézga vagy a Szeleburdi család. Olyan kedvességet és bájt kölcsönöz egy filmnek, ha egy jó szereplőgárdát látunk a filmvásznon, hogy az a magunkra ismerés szempontjából is rendkívül pozitív.

(Az interjút készítette: BadSector)