Elindította a vizsgálatát az Egyesült Királyság verseny- és piacfelügyeleti hatósága

Így a hatóság (amit innentől az angol nevének rövidítésén nevezünk: CMA) komolyabban is megvizsgálja, hogy mekkora hatása lehet a játékiparra, ha a Microsoft felvásárolja az Activision Blizzardot.

 

A CMA vizsgálatának második fázisában egy független panelt neveztek ki, hogy ők ellenőrizzék és értékeljék a megállapodást. „A CMA az Activision Blizzard, Inc. Microsoft Corporation általi várható felvásárlását részletes vizsgálatra utalta, mivel a jelenleg rendelkezésére álló információk alapján az összefonódás várhatóan a verseny jelentős csökkenését eredményez(het)i az Egyesült Királyság piacán, piacain,” mondta a VGC-nek  a hatóság, és nagy eséllyel az Európai Unió is hasonlóan mély elemzésre készül, írja a Financial Times, ugyanis ez (a publikációnak nyilatkozó, anonim forrás szerint) „egy nagy, nehéz megállapodás, és kiterjedt vizsgálatot igényel”.

Ezt a hírt a Sony pedig örömmel fogadta. (Nem csoda: írtuk már, hogy főleg a PlayStation ellenzi a megállapodást, míg például az Oculus, a WhatsApp, a Messenger, az Instagram és a Facebook mögött álló Meta pedig áldását adta rá…): „Azáltal, hogy a Microsoft átveszi az Activision játékai (például a Call of Duty) feletti ellenőrzést, ez az üzlet komoly negatív következményekkel járna a játékosokra és a játékipar jövőjére nézve. Szeretnénk garantálni, hogy a PlayStation játékosok továbbra is a legmagasabb színvonalú játékélményben részesüljenek, és nagyra értékeljük, hogy a CMA a játékosok védelmére összpontosít,” nyilatkozta a Sony a Gamesindustry-nak.

Az ügyre amúgy a Microsoft is reagált, ugyanis a redmondi cég szóvivője azt válaszolta a VGC-nek, hogy „szerintük üzletileg semmi értelme nem lenne annak, ha a Microsoft eltávolítaná a Call of Duty-t a PlayStationről, figyelembe véve annak piacvezető pozícióját a konzolok között”. És tény: a PlayStation 4-ből a számítások szerint kétszer annyi kelt el mint az Xbox One-ból (erről is beszámoltunk korábban), de a PlayStation 5-öt és az Xbox Series duót is súlyosan érinti az alkatrészhiány, sőt, előbbinél egy 50 eurós (~20 ezer forintos) áremelés is életbe lépett…

Forrás: VGC, VGC

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu