Dakar Desert Rally: a nyolcvanas évek autóit is vezethetjük [VIDEO]

Ha nem a modern masinák iránt érdeklődünk, mód lesz a régebbi járgányok vezetésére is (és akkoriban a Párizs-Dakar rally sokkal durvább terepeken is zajlott).

 

Tény: akkor bizony Párizstól a szenegáli Dakarig vezettek a terepautók, a motorok és a kamionok, de 2008-ban a terrorveszély helyett egy Közép-Európai Rally volt magyar és román talajon, majd egy évtizedig Dél-Amerikában zajlottak a versenyek, aztán 2020 óta Szaúd-Arábiában rendezik meg az eseményt. Ehhez kissé anakronisztikus lesz a lenti videóban látható két, nyolcvanas évekből származó klasszikust vezetni: a Peugeot 405 Turbo 16 (amit Ari Vatanen, egy finn ralilegenda vezetett) mellett a DAF Truck Turb-Twin kapott bemutatót a korszakhoz méltó videókazettás stílusban. Őket csak a játék Deluxe Edition verziójával kapjuk meg…

Ahogy a játék decemberi bejelentésekor írtuk: „A játék mögött a Saber Interactive áll (ők például a The Witcher 3-at valahogy át tudták ültetni a Nintendo Switchre; ehhez képest nekik kisujjból fog menni a PlayStation 5-ös és Xbox Serieses átiratpáros…), és ők maguk (vagy pontosabban a tulajdonosuk, az Embracer Group) fogják kiadni a Dakar Desert Rally-t, ami a trendeket követve cross-gen játék lesz, és itt is mindössze egy platform marad ki a szórásból.

A Dakar Desert Rally Steam-oldala szerint ez a legnagyobb off-road rally kalandnak ígérkezik, és a játék igyekszik az Amaury Sport Organisation rendezvényének sebességét és izgalmát hitelesen átadni. A bolygó legnagyobb rally versenye sok licenszelt járművel támad majd sok gyártótól, és itt nem csak autókra kell gondolni, mivel motoros, kamionos, quados és SSV-s kategória is van. Az off-road szimuláció rajongóinak és a kazuár versenyzőknek egyaránt egyedi kihívásokat fog nyújtani. Online multiplayer versenyek mellett offline is átnavigálhatjuk magunkat a hatalmas területeken.

A hivatalos 2020-as és 2021-es Dakar Rally versenyekből több mint harminc pályát fog tartalmazni a Dakar Desert Rally. Licencelt járművek, csapatok és pilóták lesznek mind az egyjátékos, mind a multiplayer módokban. Az egész egy hatalmas nyílt világban vár ránk, ahol nincsenek korlátok az utakkal és útvonalakkal. Sok kormányt is támogatni fog, ez pedig a szimulátorosoknak lesz kedvező lépés.

Mind a négy évszak, továbbá a teljes napciklus is a játék része lesz. Így fel kell készülni a homokviharokra, az égető sivatagi napfényre, az esőre, a hóra, vagy a mély sárra is. Ezek miatt a természeti hatásokat is le kell küzdenünk, hogy nyerni tudjunk. És a Dakar rally nem lenne igazi a többiek segítése nélkül. Ezért több javítási pontot kaphatunk, és ki tudja, később lehet, hogy a kölcsön kenyér visszajár nekünk, így minket húznak ki a kátyúból.” Azóta a 2022-es pályákat is hozzácsapták a pakkhoz, multiplayerben pedig négyen versenyezhetünk a Saber Porto játékában.

A Dakar Desert Rally október 4-én érkezik PlayStation 5-re, Xbox Seriesre, PC-re (Steam, Epic Games Store), PlayStation 4-re és Xbox One-ra.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu