Embracer Group: nehéz helyzetben van a Saints Row reboot!

A svéd, lopakodva, de óriási tempóban növekedő kiadói konglomerátum vezérigazgatója szerint a profit nem lesz valami sok ebből a játékból…

 

A Saints Row reboot közel egy hónapja kapható, de az értékelések nem valami erősek (az OpenCriticen az átlag értékelés 64 egy 1-100 skálán; a felhasználói értékelések pedig még alacsonyabbak). Nem volt teljesen kifinomult (még a halasztás ellenére sem!), a nyílt világban kevés volt az innováció, és a franchise-ra jellemző vadság mögött sem volt meg a kellően erős tűz. Emiatt érdemes meghallgatni, hogy a projekt mögött álló Embracer miképp is értékeli a Volition játékának fogadtatását.

Tegnap írtuk már, hogy Észak-Amerikában az NPD jelentése szerint augusztusban a második helyet érte el a játékok toplistáján (igaz, a Madden NFL 23 utcahossznyi előnnyel vitte el a hónapot), de ennek ellenére Lars Wingefors, az Embracer vezérigazgatója a befektetőknek így nyilatkozott a Saints Row rebootról: „Személy szerint jobb fogadtatásban reménykedtem a játékkal kapcsolatban. Nagyon megosztott volt a vélemény. Sok mindent lehetne mondani és körbe lehetne járni a részleteket, hogy sok játékos és rajongó elégedett. Ugyanakkor egy kicsit szomorú vagyok, hogy a rajongók sem boldogok. Ez nehéz ügy.

Bízom benne, hogy pénzt fogunk keresni a befektetésen. Vajon olyan nagy lesz a megtérülés mint amit sok más játéknál láttunk? Nem valószínű, de pénzt fogunk keresni rajta, és ez egy jó kiindulópont. Nyilvánvalóan mindig azt akarod, hogy minden IP minden egyes része jobb legyen az előzőnél, de értékeled a helyzetedet, az eredményt… és több száz ember [van], aki részt vesz ebben a játékban a csoportban. Továbbra is nagy bizalommal vagyok irántuk, és biztos vagyok benne, hogy ajánlani fognak dolgokat a jövőre nézve,” mondta Wingefors, aki eléggé úgy fogalmazott, hogy a franchise-ot át kell talán gondolni…

Úgyhogy ki tudja, hogy ezek után mégis milyen irányt ölthet magára a Saints Row, de esélyes, hogy komoly eltérések lehetnek.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu