Nem találjátok ki, mi történt a Skull and Bones-szal (már megint…)

Bizony, az Ubisoft bejelentette, hogy ismét elhalasztja a Skull and Bones című nyílt világú kalózos játékának megjelenési dátumát.

 

 

Az Ubisoft megint megcsinálta: ismét elhalasztja a Skull and Bones megjelenési dátumát. A játék lassan már a Duke Nukem Forever babérjaira tör, hiszen az Ubisoft először a 2017-es E3-on jelentette be, de azóta is csak csúszik. Jelentős és számos változtatáson ment keresztül a színfalak mögött, ami arra kényszerítette a vállalatot, hogy többször is elhalassza a projektet.

Az Ubisoft nyílt világú kalózos játékának eredetileg 2018-ban kellett volna megjelennie, de a játékot 2019-re halasztották.

A fejlesztők ezután folyamatosan tologatták a Skull and Bones megjelenési dátumát, míg végül megállapodtak a november 8-i megjelenésben. Csakhogy már ez a dátum sem valid többé, az Ubisoft ugyanis bejelentette, hogy a játék mostantól 2023. március 9-én jelenik meg, ami további négy hónap csúszást jelent.

 

 

A Ubisoft ismeretlen vizekre tévedt kalózos játéka, a Skull & Bones úgy tűnik hogy egy reboot során a Fortnite-ból is nyúl majd, s 2021-ben végre kiköt.

 

 

Az Ubisoft közölte, hogy azért tolja ki a Skull and Bones megjelenési dátumát, hogy a megjelenés előtt további csiszolásra és kiegyensúlyozásra legyen lehetőség. A késés lehetővé teszi a fejlesztők számára, hogy „a lehető legjobb élményt” nyújthassák a rajongóknak. Ugyanakkor kipróbálni talán így is lesz lehetőségünk, mert az Ubisoft megerősítette, hogy Skull and Bones nyílt bétát tartanak „a közeljövőben”, a regisztrációval és hasonlókkal kapcsolatos további információk pedig „hamarosan” érkeznek.

Nem titok, hogy a Skull and Bones játékmenet-bemutatói sok rajongónak nem nyerték el a tetszését. Lehetséges, hogy a játékkal kapcsolatos negatív reakciók is szerepet játszottak abban, hogy a játék késleltetése mellett döntöttek, de ha ez a helyzet, az Ubisoft ezt nem kötötte az orrunkra.

A másik lehetséges ok, amiért az Ubisoft magyarázatán túl a Skull and Bones késhetett, az az, hogy a játék megjelenése az iparág rendkívül forgalmas időszakában történt volna.

A Sonic Frontiers című nyílt világú Sonic-játék november 8-án jelenik meg, ugyanezen a napon, amikor a Skull and Bones is megjelent volna a késés előtt. Majd csupán egy nappal később a várva várt God of War Ragnarok is érkezik a tömegek számára. Egy héttel ezután pedig a Pokemon Scarlet and Violet jön. A november 8-i megjelenési dátum emiatt mindig is kérdéses volt, és talán a játéknak nagyobb esélye lesz azzal, hogy némi távolságot tesz maga és a többi nagy megjelenés közé.

Forrás: Twitter

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu