Felvásárlási stratégiájának módosítására készül a Tencent?

A kínai techgigászok egyike (a másik a NetEase lenne), ami a videojátékos pénzforgalmat figyelembe véve a legnagyobb a piacon, máshogy folytathatja a nyugati terjeszkedését.

 

Eddig a Tencent főképp kisebb részesedést vásárolt a stúdiókban és cégekben, és meghagyta az eredeti vezetőségüket. Rengeteg példát lehetne mondani: Playtonic Games, Frontier Developments, Bohemia Interactive, Payload Studios, Offworld Industries, Triternion, Paradox Interactive, Remedy Entertainment, Krafton, Kakao, FromSoftware, Marvelous, Bloober Team, Don’t Nod…

A Reuters viszont arról tudósít, hogy a Tencent M&A (merger and acquisition, magyarul kb. a cégek egybeolvadását és felvásárlását jelenti) stratégiája módosulhat, hogy innentől a többségi részesedést helyezzék előtérbe, ugyanis a kínai kommunista állampárt eléggé szigorú „otthon” a videojátékokkal kapcsolatban (főleg a kiskorúak számára erősen limitált az engedélyezett játékidő), ezért külföldön kell terjeszkedniük. 2021 második negyedévével (április-június) összevetve idén a Tencent története során először csökkenést könyvelt el (-3%), és 2022 első felének mérlege is negatív (-1%).

A Tencent nemrég zárt le egy 300 millió dolláros (nem sok értelme van forintban leírni, mert holnapra ha tovább romlik a fizetőeszköz, akkor még magasabb érték lesz…) befektetést a Guillemot Bros.-ban. Ez a családi cég rendelkezik a Ubisoftban a legnagyobb részesedéssel, és a francia kiadó igazgatóságától is engedélyt kapott a kínai cég, hogy a közvetlen részesedését 4,5%-ról 9,99%-ra növelje a Ubisoftban (és így a szavazati joga is növekedett). Cserébe a Ubisoftban a részvényeit öt évig nem adhatja el a Tencent, és nyolc évig nem is növelheti a részesedését.

Ez a stratégiaváltás nem meglepő. Korábban már láttunk többségszerzéses, vagy teljes felvásárlásos terjeszkedést: 1C Entertainment (most már Fulqrum Games a nevük), Inflexion Games, Wake Up Interactive, Turtle Rock Studios, Sharkmob, Grinding Gear Games, Supercell, Leyou, 10 Chambers Collective, Klei Entertainment, Tequila Works. Kisebb befektetés után nagyobb hatalomszerzés történt a Yager Development, a Fatshark, a Sumo Group, a Riot Games és a Funcom esetében.

Röviden annyit jelent ez, hogy a játékipar konszolidációja folytatódik (és a Sony és a Microsoft is terjeszkedni fog).

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu