Menu

A nagy öreg – Jeff Bridges szembenéz a múlttal az öreges tempóban haladó CIA-thrillerben

SOROZATKRITIKA – A Disney Plus sorozata: A nagy öreg olyan, mint az eredeti címe (The Old Man): bár alapvetően egy visszavonult CIA-ügynökről, illetve a rá vadászó, volt kollégáról szól, mégis, amikor éppen nincs akciójelenet, akkor igazi öreges tempóban tempóban hömpölyögnek az események benne. Érdekes módon, ennek ellenére is szórakoztató tud maradni, de azért, amikor tényleg nagyon leül a tempó, akkor az egész tényleg kissé monotonná és unalmassá válik.

 

 

Van egy régi mesélői szabály, miszerint, ha könyvről vagy filmről van szó, senki sem WC-zik. A mellékhelyiségre történő kiruccanás a Csehov-féle pisztoly elvének megsértése, miszerint minden részletnek hozzá kell járulnia a teljes narratívához. Továbbá, senki sem akarja látni a WC-zést. A The Old Man mégis azzal kezdődik, hogy Jeff Bridges karaktere egyetlen éjszaka alatt nem egyszer, hanem háromszor megy könnyíteni magán. Elvégre ő egy öregember, ahogy a sorozat folyamatosan emlékeztet rá minket. Egyszer egy támadó azt mondja egy késpárbaj közepette, hogy “Baszódj meg, öregember”; de később is állandóan előkerült az „öregezés”.

Mindez némileg kegyetlennek tűnik, tekintve Bridges közelmúltbeli személyes kálváriáját: először a COVID-dal folytatott hosszas küzdelmet, majd limfómával diagnosztizálták és kemoterápiás kezelést kellett tavaly folytatnia, így „elég közel állt a halálhoz”. (A gyártást a világjárvány kezdetén, majd Bridges diagnózisa után is leállították.)

 

 

Bridges örökös karaktere most sem változott

 

Vagy kegyetlennek tűnhetne, ha nem lenne a 72 éves színész soha nem múló aurája, a Dude-szerű szórakozott távolságtartás. Bridgesnek olyan idős korára sem változó stílusa van, mint egy Tom Waits-dal szereplőjének. Karakter, a harminc éve „visszavonult”, a szó másféle értelmében „alvó ügynök”: Dan Chase végigmorogja az apás vicceket az orvossal, az apás vicceket a pincérnővel az olvasószemüvegről, és az apás vicceket az egy késői randevúval. Chase-nek megvan az a fajta öreguras kecsessége, ami lehetővé teszi, hogy megtalálja a tökéletes Robert Plant-bandát a rádióban, amikor az említett randi során nem tudja működésre bírni a bluetooth-t.

De Dan Chase nem a szokásos nyugis nagypapi. Ő egy volt CIA-ügynök, akinek a connecticuti nyugalmát egy éjféli bérgyilkos rombolja szét, akit persze nem a SimpliSafe vagy az ADT riaszt, hanem egy zsinórra fűzött üres kutyaeledeles dobozokból álló sunfitungolt riasztó. És csak így, az álcája gyűrődik, és ő menekül a korábbi főnökei és a múltja elől, régi képességeire támaszkodva, annak ellenére, hogy azt mondják neki: „Fogalmad sincs, mennyire más a játék, mint amikor utoljára játszottál”, vagy: „Te nem az vagy, akire emlékszel”.

 

 

Liam Neeson, újratöltve

 

Ez a cselekmény már annyira ismerős a Liam Neeson-életműből, hogy talán jogdíj járna érte. Még egy veszélyeztetett lány is van, akit éppen Chase különleges képességei miatt sodornak veszélybe. Bridges a kicsit hihetetlen, de annál durvább és keményebb erőszak nyugtalanító rohamaiban is otthonosan mozog és teljesen természetesnek tűnik a közelharci felvételek során, amelyek a sorozat többi eseményéhez képest azért meglepően brutálisak és könyörtelenek.

De mindez más filmekből is elég ismerős. Az előzmények olyanok, mintha egy sima Soderbergh-féle 90 perces film, vagy egy másik visszafogott kémthriller, de George Clooney Az amerikai című filmjének részleteire is erősen emlékeztet.

A film már az elejétől kezdve stílusos, intelligens nyitójelenetekkel, átgondoltan merengő zenével, folyamatosan remek rendezéssel és operatőri munkával, amely nagy figyelmet fordít minden egyes képkockára, és a színészi játékra még a mellékszereplőknél is.

A második epizódra azonban a háttértörténet már kezd túlpörgetettnek tűnni, amikor a beszélgetés “Langley-re” terelődik, mintha az a hely maga is egy entitás lenne, és a sorozatból kezdenek a Tom Clancy-re emlékeztető kliséi előtörni. Öltönyösök CIA-ügynökök adnak át egymásnak hivatalosnak tűnő manilamappákat, amikor elintézik az embereiket, a szemöldököt ráncolják és egymást okolják, a bürokrácia komoly ügyeit intézve az amerikai szabadság védelmének álcája alatt.

 

 

A múlt kísért, kísértetekkel

 

De ez a történet leginkább a múlttal foglalkozik. A flashbackek és az expozíciót kitöltő telefonbeszélgetések és hangüzenetek egyre gyakrabban kerülnek a játékba, gyakran túlságosan szépen kitöltve a narratív hézagokat, és néha Chase lányának shakespeare-i monológjaihoz vezetnek, amelyek egyáltalán nem úgy hangzanak, mintha egy harmincas éveiben járó nő beszélgetne az apjával.

Ez egy kísértettörténet is, kevésbé metaforikus módon, mivel Chase elhunyt felesége, Abbey, egy olyan kísértetként tűnik fel, amely eléggé hátborzongató ahhoz, hogy szinte egy teljesen más sorozat szereplőjének érezzük.

A sorozat másik idős sztárja John Lithgow, aki Harold Harpert, az FBI és a CIA egykori főnökét játssza, akit egy harminc évvel ezelőtti bevetésről, az afganisztáni hegyekben történt mocskos CIA-összefonódások kísértenek. Mondjuk, inkább hasonlít egy gimnáziumi kémiatanár, folyamatosan savanyú és leereszkedő arckifejezéssel. Alia Shawk pedig egy fiatal CIA-alkalmazottat játszik, aki Harper kitartó és hűséges beosztottja. Amy Brenneman alakítja Zoe-t, a sorozat csendes, de szilárd lelkiismeretét, Chase eleinte vonakodó női háziúrját, aki aztán annál gyorsabb bújik Chase karjaiba. Chase és Zoe kapcsolata szerencsére a későbbi részekben jelenti a feszültség forrását is.

 

 

Egyszerre öreges és még mindig laza

 

De A nagy öreg, mint egy igazi öregember, akkor a legjobb, amikor elgondolkodtató tempóban halad. Bill Heck remekül alakítja a fiatal Chase-t a Jack Ryan-stílusú, múltbéli véres háttértörténet során, de mindig jó érzés visszatérni a Bridges-szel töltött időhöz. Különösen a csendes pillanatokban, amikor hagymát aprít vagy „golyóálló” kávét főz, vagy amikor – ahogy gyakran teszi – egyszerre szuperintelligens, brutális és mégis nagyon cuki rottweilerjeihez, Dave-hez és Carolhoz beszél. Bridges egyszerre öreges és mégis nagyon laza, mint fiatalkorában és mindez nagyon jól áll neki.

Az 1971-es The Last Picture Show-ban való kitörése utáni évben Bridges Stacy Keach oldalán szerepelt John Huston rendkívül alulértékelt Fat City című filmjében. Az utolsó jelenetben a két bokszoló a karrierjük ellentétes végén áll, és kávét kortyolgatnak, mindketten teles sebekkel, zúzódásokkal az arcukon. Keach karaktere együttérzően tekint egy idős pincérre: „Gondolod, hogy valaha is fiatal volt?” Bridges a rá jellemző, tökéletes, laza stílusában válaszol a kérdésre: „Nem.”

-BadSector-

SOROZATKRITIKA – A Disney Plus sorozata: A nagy öreg olyan, mint az eredeti címe (The Old Man): bár alapvetően egy visszavonult CIA-ügynökről, illetve a rá vadászó, volt kollégáról szól, mégis, amikor éppen nincs akciójelenet, akkor igazi öreges tempóban tempóban hömpölyögnek az események benne. Érdekes módon, ennek ellenére is szórakoztató tud maradni, de azért, amikor tényleg nagyon leül a tempó, akkor az egész tényleg kissé monotonná és unalmassá válik.     Van egy régi mesélői szabály, miszerint, ha könyvről vagy filmről van szó, senki sem WC-zik. A mellékhelyiségre történő kiruccanás a Csehov-féle pisztoly elvének megsértése, miszerint minden részletnek hozzá kell járulnia…
Az 1971-es The Last Picture Show-ban való kitörése utáni évben Bridges Stacy Keach oldalán szerepelt John Huston rendkívül alulértékelt Fat City című filmjében. Az utolsó jelenetben a két bokszoló a karrierjük ellentétes végén áll, és kávét kortyolgatnak, mindketten teles sebekkel, zúzódásokkal az arcukon. Keach karaktere együttérzően tekint egy idős pincérre: „Gondolod, hogy valaha is fiatal volt?” Bridges a rá jellemző, tökéletes, laza stílusában válaszol a kérdésre: „Nem.”

A nagy öreg

Rendezés - 6.8
Színészek - 8.4
Történet - 6.6
Látvány/akció - 7.2
Ambience - 7.2

7.2

Az 1971-es The Last Picture Show-ban való kitörése utáni évben Bridges Stacy Keach oldalán szerepelt John Huston rendkívül alulértékelt Fat City című filmjében. Az utolsó jelenetben a két bokszoló a karrierjük ellentétes végén áll, és kávét kortyolgatnak, mindketten teles sebekkel, zúzódásokkal az arcukon. Keach karaktere együttérzően tekint egy idős pincérre: „Gondolod, hogy valaha is fiatal volt?” Bridges a rá jellemző, tökéletes, laza stílusában válaszol a kérdésre: „Nem.”

User Rating: 5 ( 1 votes)

Spread the love

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu