FILMKRITIKA – Jamie Clayton az új Pinhead David Bruckner rendező újragondolásában, amely az eredeti sorozattól elrugaszkodva egy teljesen új rebootként éled újjá. Az ismét csak Hellraiser címmel ellátott film vadonatúj karakterekkel, konfliktusokkal és cenobitákkal tölti meg az eredetileg Clive Barker által kitalált univerzumot, melynek első filmjét is annak idején ő maga rendezte.

 

 

A Hellraiser-franchise tizenegyedik filmjében egy gyógyulófélben lévő alkohol- és drogfüggő, Riley (Odessa A’zion) ellop és kinyit egy titokzatos, „rubikkocka” jellegű, pokoli „játékot”, amely megidézi a szadomazochistákat a síron túlról, élükön a főpapjukkal, Pinheaddel (Jamie Clayton). Ezek a megcsonkított „Cenobiták” vagy Riley-t, vagy valakit, akit ő választ – szándékosan vagy nem szándékosan – egy természetfeletti dimenzióba rángatják, ahol a kín és az eksztázis megkülönböztethetetlen, és örökké tart.

Most Riley-n és barátján, Trevoron (Drew Starkey) múlik, hogy megfejtsék a doboz rejtélyeit, és megállítsák a Cenobitákat, mielőtt mindenkit a perverz pokolba rántanának.

 

 

Tizenkettő egy tucat?

 

Igen, tényleg nehéz elhinni, de már tizenegy Hellraiser készült: ez a franchise lehet az egyik leghíresebb és egyben legtermékenyebb horrorfilm-franchise. Ugyanakkor a Hellraiser óta szinte nem is volt olyan rész, amely széles körben moziban látható lett volna – mindössze a Bloodline 1996-ban, de az is hamar lekerült a kínálatból az USA-ban. Az utóbbi hat rész alacsony költségvetésű, pusztán DVD-n megjelenő folytatások voltak, amelyek többnyire figyelmen kívül hagyták a Clive Barker által a klasszikus első részben felállított mitológiát, amelyet az első három folytatásban – vegyes sikerrel – próbáltak kiteljesíteni. A hat későbbi folytatás annyira gyenge volt, hogy több szót nem is érdemes fecsérelni rájuk.

Ez az új Hellraiser, amelyet David Bruckner (Az éjjeli ház) rendezett, sok szempontból a sorozat visszatérését jelenti. Jelentős költségvetéssel, kiemelkedő megjelenéssel (bár nem a mozikban, hanem a Hulun), lenyűgöző sminkhatásokkal, groteszk vérrel és egy olyan történettel, amely többnyire működik. Ez egy olyan történet is, amely figyelmen kívül hagyja az összes korábbi részt – még a jókat is -, és jelentősen megváltoztatja a kirakós doboz, azaz a „The Lament Configuration” szabályait. Bruckner Hellraiserje egyértelműen reboot, szemben az előző folytatásokkal vagy egy lehetséges remake-kel.

 

 

Az ördög a részletekben rejlik

 

A változtatások, amelyeket Bruckner rebootja a Hellraiser-mítoszon eszközöl, nagyobb teret adnak a filmjének – és minden jövőbeli folytatásnak is. A Lament Configuration Barker kezében egy modernkori Pandora szelencéje volt. Csak a vágy kell hozzá, hogy kinyissuk, még ha nem is ismerjük a tartalmát, hogy a tulajdonosát egy olyan birodalomba kerüljünk, ahol a fájdalom és a gyönyör elválaszthatatlan egymástól. Az eredeti filmek, különböző mértékben, a kísértésről és a vágyról szólnak, amit Barker szorosan a BDSM-hez társított, és Cenobitáit bőrkötéses felszerelésbe öltöztette.

Az új Hellraiserben Riley felfedezi, hogy a kirakós doboz többféleképpen is konfigurálható, és döntenie kell, hogy folytatja-e a folyamatot, vagy eleinte a következmények ismerete nélkül, vagy később, mert úgy véli, hogy ez természetfeletti jutalmakat biztosít számára. Kevésbé a kísértésről, inkább a függőségről van szó. Bizonyára nem véletlen, hogy Riley a film elején egy 12 lépéses programban vesz részt, és hogy a kirakós doboz kinyitása egy fordított lépéssorozat, amely vagy a romlásba vezeti, vagy a barátait teszi járulékos kárvallottá, vagy végül lehetőséget ad neki, hogy legyőzze belső (és külső) démonait.

Értelemszerűen a Cenobiták a Bruckner-féle Hellraiserben nem az eredeti bőrruhákat hordják, hiszen a legújabb film nem a perverzióról szól, hanem egy teljesen másfajta fizikai élményről.

 

 

Több élvezet és kevesebb fájdalom

 

A horrorrajongók kétségkívül nagy örömüket lelhetik az új Hellraiser nagy részében. Vizuálisan teljesen magával ragadó a film és a színészi játékra sem lehet panaszunk. Jamie Clayton gyönyörűen adja vissza az ikonikus gonosztevő, Pinhead lényegét, miközben egy arisztokratikusabb, elegánsabb karaktert ad démonjának. A döntés pedig, hogy a rejtvénydoboz megoldását események sorozatává teszik, azt jelenti, hogy a film bizonyos szereplőit egyenként kell megölni, ami kellő ritmust ad a filmnek és egyben lehetővé teszi azt is, hogy a film a franchise megszokott ikonográfiájára összpontosítson.

Ennek ellenére egy kicsit fájdalmas nézni, ahogy ez a struktúra az egyszerű slasher-filmek tükörképe, amit a sorozat jobb filmjei korábban többnyire elkerültek. Halálesetek sorozatát láthatjuk, amelyek végül egy nagy leszámolásban csúcsosodnak ki, a cselekmény tehát túl sok meglepetést nem hoz a rutinos néző számára.

A korábbi Hellraiser-filmek többnyire a szadizmusról és a perverzióról szóltak, és szexuális témákat feszegettek Clive Barker természetfeletti koncepcióit felhasználva. A horror és a pontosan ugyanannak a viselkedésnek a vonzereje valóban elválaszthatatlan volt. Bruckner bemutatja Riley gyógyulási nehézségeit, de bár a horror és a függőség közötti párhuzam egyértelmű, stilisztikailag sosem sikerül egyenlőségjelet tenni a kettő közé a közönség számára. Így a Hellraiser reboot, bár kétségtelenül szórakoztató és szépen kivitelezett, soha nem éri el a sorozat legjobb alkotásainak esztétikai, pszichológiai vagy filozófiai magasságait.

 

 

Ezt a Poklot érdemes volt ismét meglátogatni

 

A olcsó videó- és DVD-kiadvány folytatásokhoz képest Bruckner Hellraiserje remek alkotás, de az eredeti mozifilmek, illetve az ikonikus első rész szintjével is nagyjából partiban van. Bár a történet többféle mélységet is kínált, mint ahogy végül is lezárult, de ettől még ez egy szolid Hellraiser-filmmel van dolgunk.

A legújabb Hellraiser hatalmas előrelépés a franchise számára a több mint 20 évnyi alacsony költségvetésű, félresikerült, ocskábbnál ocskább folytatások után. A franchise régi rajongói és az újoncok egyaránt örülni fognak Bruckner tiszteletteljes, bár erősen aktualizált megközelítésének a sorozathoz, és persze a szórakoztatóan extrém erőszaknak is.

-BadSector-