TESZT – A Square Enix nem csak a Final Fantasy vagy a Valkyrie-sorozat kapcsán ismert. A márciusi State of Play során bejelentett The Diofield Chronicle inkább a politikai aspektusra állt rá, ami talán a játékmenetre is negatív hatással volt, de kérdés maradt, hogy vajon ennek hihetősége megvalósult-e. A játékmenet önmagában nem elegendő ahhoz, hogy kimagasló eredményt mutasson fel.

 

A legmodernebb technológiával életre keltett, komor és magával ragadó történet. Bemutatkozik a „Real Time Tactical Battle” (RTTB), egy új, mélyen stratégiai, valós idejű harcrendszer. Egy új stratégiai RPG [műfaj] kezdete, és ezt egy képzett és tapasztalt fejlesztőcsapat készítette.

 

 

RTTB

 

Új harci rendszer? Régebben, a Square alatt láthattuk az ATB-t, az Active-Time Battle rendszert, ami az 1991-es Final Fantasy IV-gyel debütált. Itt volt az, hogy mindenkinek eltérő várakozási csíkja volt, aminek feltöltődése után cselekedhetett. Ehhez képest a valós idejű, taktikai harci rendszer remekel: könnyen megszokható és sosem terhelő. A kék rókákat (Blue Foxes) irányíthatjuk. Ezt a zsoldos sereget Andrias Rhondarson és Fredret Lester vezeti, a parancsokat pedig z Allentain Királyságból Duke Hende adja nekik, és belekeverednek a Schoevian Császárság és a Rowetale-szövetség megszállási kísérleteibe. A harcok során döntéseket hozunk, és már előtte is meg kell határoznunk, hogy melyik alakulatokkal küzdünk, milyen tárgyakat, fegyvereket és skilleket alkalmazunk, ilyesmi. A harcmező négyzetrácsos sandboxnak felel meg részletes talajjal (aknák, hegyek, erdők…), és az egységeink megfelelő pozicionálása elengedhetetlen, mert így váratlanul lecsaphatunk ellenfeleinkre, és a kritikus támadásokkal gyorsan kiüthetjük őket.

Nem nehéz ez; a kihívás inkább a kiegyensúlyozott csapat kialakításában, továbbá a képességek megfelelő alkalmazásában rejlik. A probléma az, hogy meg kell szokni a menüs kezelést, mert nem teljesen egyértelmű eleinte, hogy mit miképp kell megtenni. Csapatuk idővel bővül, és megismerhetjük a karakterek hátterét is. A képességek amúgy a fegyverekhez kötöttek, alkalmazásukkal pedig az Energy Pointokat használjuk. Fegyvereink eltérő hasznúak a karaktertípustól függően (a katonák a tőrökkel jó kivégzők, a kardot és pajzsot használóknál pedig a kábítás hatékony). A csapat kiépítése valamelyest iterációt igényel (a négy egységtípus alatt több altípus van, és variálni lehet őket), a harcmezőn pedig a négy fő egységhez egyenként egy kisegítő egységet csapva karakterenként 3-4 képességet jelent, a harcok maguk pedig kb. 5 percig tartanak. Ezen rövidíthetünk a Magilumic Orbokkal, amik még külön animációkat is adnak a summonoknak. A „rókatuning” pedig a skillfa, a fegyverkutatás, vagy az orbok kutatása jóvoltából történik. Naná, hogy vannak passzív skillek is.

 

 

Allentain

 

A The Diofield Chronicle problémái közé tartozik a hiányos prezentáció: van, amikor korrekt a szinkron és megfelelően preznetálják a küldetéseket, néha egyszerűen minimalisztikusra vált az egész. Inkonzisztens az élmény, és a legtöbb alkalommal az is felbukkan az is a történetben, hogy valami történt, de oh, a háttérben, és ezt így utólag közlik. Ezt nem erősíti meg az, hogy a játék világa élettelennek és száraznak hat. A karakterek közötti interakció legalább korrekt, ugyanis mindenki egészen kidolgozottnak hatott. Ez a furcsa: a történet jól kidolgozott, de a kivitelezése nem tűnt annak. Ez a kb. 24-25 órányi játékmenet során érzékelhető lesz.

Sőt, ez a megosztottság a történet és a harcok között is tapasztalható: míg a csatákat élvezettel visszük véghez (és aki esetleg nem olyan nagyon türelmes, kétszeres sebességre is feltekerheti azokat), a sztori nem nagyon jött át a korábban említett hiányosságoknak köszönhetően. Egyes elemek esetében jobb lett volna, ha nem a világ térképét látjuk narrációval, mert a fontos események több törődést igényeltek volna. Mégis az a javasolt, hogy ne hosszabb időkre játsszuk a játékot, mert nagyon rövid idő alatt kialakul a játékmenetben a hurok. Repetitív ugyanis a produktum, és pontosan ez volt az a tényező, ami miatt az értékelés egy kissé kerekebb számmal lett ellátva. A politikával átszőtt történet pedig kiindulópontként megfelel, és többnyire hozza, amit kell, csak ugye ezt jobban is meg lehetett volna valósítani.

 

 

Schoevian

 

A The Diofield Chronicle azért kap egy hatfelest (PC-n pedig hatost, ugyanis a Denuvo egy probléma, amitől a játékiparnak meg kell szabadulnia, a Square Enix pedig nagy eséllyel SOHA nem fogja eltávolítani a játékból, úgyhogy ennyit a „csak a megjelenéskor fontos a játék védelme” dumáról), mert a harci rendszer és a csaták tetszetősek, de majdhogynem minden más aspektusban találhatunk hiányosságot. Ez pedig eléggé szomorú pont egy olyan japán cégtől, ami épp az RPG-k között találta meg a kiutat a csődből (ha nem lett volna a Final Fantasy-nek sikere, a Square Enix nem létezne). A végére azért meg kell még említeni a vizualitást: nem rossz ez sem, de a stílus esetleg itt is valamelyest megosztó lehet, mert nem tűnik olyannak, amiről fixen mondani lehet, hogy igen, ez jó. A The Diofield Chronicle pedig nem nagyon az.

-V-

---

Kiadó: Square Enix

Fejlesztő: Square Enix, Lancarse

Stílus: stratégia, RPG

Megjelenés: 2022. szeptember 22.