Need For Speed: Unbound: fogadás a nagyobb tétekért, menekülés a zsaruktól [VIDEO]

A Criterion következő játékában fogadhatunk is a nagyobb tétekért (de ez sem újdonság: az 1999-es Test Drive 6-ban is lehetett nagyobb összegért versenyezni…).

 

Új blogposzttal jelentkezett a Criteron és az Electronic Arts. Eszerint Lakeshore legnagyobb kihívása, a The Grand, a sebesség és az ügyesség kerékforgató próbája. A város legnagyobb színpadán mindent kockára kell tenni, miközben vezetési tudásunkat is bemutatjuk. Négy játékbeli héten keresztül gyűjtsünk össze kellő lóvét. Ehhez versenyeken kell részt vennünk, továbbá a riválisokkal is fogadásokat kell kötni. Ebből pénz jön, amivel a kocsinkat tuningolva egy egyedi járgányunk lesz, ami talán felkeltheti a figyelmet a szombati selejtezőn. Lakeshore városában mindenhol lehet pénzt keresni, de minden jutalomhoz mindig kapcsolódik egy kis kockázat. Legyünk bátrak.

Csakhogy Lakeshore-ban az idő pénz, ezért dörzsöltnek kell lennünk, hogy elég pénzünk legyen időben a selejtezőhöz, majd a The Grandhez. Úgyhogy ha nincs elég lóvénk, akkor kockáztatni kell a plusz fogadásokkal, de ekkor valóban jól kell vezetnünk, vagy bukjuk az egészet, és így akár egy jó öreg Game Over felirattal is összefuthatunk. Az pedig nem jó.

A figyelemfelkeltés azt is jelenti, hogy rossz értelemben is tesszük ezt. Minél többet versenyzünk, annál több a Heat, így a rendőrök általunk kivetett érdeklődése is nagyobb, így fokozzák rajtunk a nyomást. Erre mi az az új menekülési mechanikákkal és a Lakeshore földalatti búvóhelyeivel reagálhatunk. A menekülő technikákkal bónuszpénzt kereshetünk a zsaruk elől való kitérésért, plusz így a lebukással járó büntetést sem kell kiperkálni, de a nagyobb kockázat vállalásáért még nagyobb lehet a jutalom, ami a markunkat ütheti. A rendőrök viszont nem cécóznak. Az új külföldi autók és az üldöző helikopterek minden üldözés során a végletekig fogják tesztelni képességeinket. Akár a versenyek közben is bezavarhatnak.

A Need For Speed: Unbound december másodikán fog megjelenni PlayStation 5-re, Xbox Seriesre és PC-re.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu